Viccek-bármi jöhet

[szamóka]

Előttem a termék. Gusztusos csomagolásban burgonyás ropogtatnivaló. A felirat szerint hagyományos recept alapján, a legkiválóbb alapanyagokból
készült. A tradícionális burgonyás tésztát megdagasztják, nyújtják, majd
apró, kerek korongokat szaggatnak belőle, melyeket kemencében sütnek
aranybarnára. Hmmm... szinte összefut az ember szájában a nyál. A leírás
békebeli ízeket, hangulatokat idéz fel bennem. Látom magam előtt drága
nagyanyámat, amint a jó meleg konyhában sürög-forog egészséges mosolyát
sugározva szét közöttünk, unokák között, kik ámulva vártuk a csodát.

"Rögtön készen lesz drágaságaim." - szólt leguggolva és átölelt minket. Ezek a pillanatok ma is életem legboldogabb időszakát jelentik. Kibontom a csomagot, hogy újra megízleljem a rég elfeledettnek hitt ízeket és közben tovább olvasgatom az ízléses grafikával díszített zacskót. Azt is írja, hogy e rendhagyó csemegét csak Magyarország egyes vidékein készítették. Igen
emlékszem. Most, hogy az első falatok zamata kezd érvényesülni, felidézem a
tájat, ahol drága jó nagyszüleim éltek és újra látom a falut, méla teheneivel, aranyló búzamezőivel, hegyekkel körülvéve...

Tovább böngészve a zacskó feliratát kiderül, hogy a burgonyás tallér
tartalmaz még burgonyakeményítőt, növényi zsírt és burgonyaport is.
Istenem, burgonyapor! Drága jó nagyapám jut az eszembe, ki délután
hazatérve a földekről egy nagy szalmazsákot tett nagyanyám elé a konyha padlójára, majd élete párjára nézett hosszan, némán, várva annak ítéletét. A nagyi kinyitotta a zsákot, belepillantott, majd két tenyerét összecsapva, a boldogságtól könnyes szemmel, szerelemtől büszkén nézett vissza nagyapára. "Istenem, Kálmán! Ez gyönyörű!" - suttogta. Persze ebből mi sem maradhattunk ki, odasereglettünk és sorban belekukucskáltunk a zsákba, melyben ott aranylott a csodás burgonyapor. Micsoda idők voltak azok! Akkor még valódiak voltak a dolgok, ízzel, illattal, színekkel.
De mindez nem volt elég, nagyapám (ki faluszerte közismert tréfamester volt) honnan, honnan nem előrántott két akkora darab növényi zsírt, amekkorát még sosem láttunk és kacagva ezt kiáltotta: "Rengeteg van még belőle, rengeteg! Soha ilyen csodás termésünk nem volt Amália!". És elkapta a nagyi derekát, jól megforgatta, mi csak ámultunk tátott szájjal! De szép is volt!

Lássuk mit ír még: só, módosított keményítő, savópor, élesztőkivonat,
sőt színezékként kurkumin is! Hát igen. Ez a cég valóban odafigyel a részletekre! Hol kapható manapság olyan élelmiszer, amiből ne spórolnák ki az olyan alpvető és régóta jól bevált összetevőket, mint például a kurkumin, vagy a savópor. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek megadatott megízlelni a nagyi utolérhetetlen savóporát.

Emlékszem, hogyan ácsingóztunk a szekrény tetején sorakozó, kockás kendővel lekötözött üvegek után, és emlékszem arra is, amikor ősszel
a savó eltevésekor az egész házat megtöltötte ennek a csodálatos
csemegének az illata. Ez volt az az időszak, amikor a drága nagyinak
igencsak sok dolga akadt, ugyanis ekkor vonta ki az élesztőt is,
nagyapám meg a mezőre járt kurkumint kaszálni, vagy esténként a
keményítőt módosította az udvaron. Sürgött-forgott mindkettő, ám
egymásra és miránk mindig szakítottak időt. Ahol tudtunk segítettünk,
szaladtunk nagypapitól a nagymamihoz az élesztőkivonatos fazékkal,
majd vissza, csépeltük a kurkumint, szállt az antioxidáns mindenfelé
és nyomokban minden tartalmazott egy kis földimogyorót!

Istenem, de kár, hogy vége.