Quote:
Originally Posted by tevary
Harmatkén vissza hullva,
Szerelmünk mint gyögyszem,
S megmutatjuk mindenkinek,
Mily szép is e lélek szerelem.
|
De meg ám..
Most viszont nem álomvilágot festettem....
Vissza akarom adni
Eddig azt gondoltam: nem lennék rá képes
De Te elvittél magaddal.. Igen! Te voltál Édes!
Nem hittem volna, hogy tudok romantikázni
Szeretve bókolgatni, szókkal cirókálni
Megtanítottál gyengéden, lágyan szavalni,
S ilyen akarok örökké maradni
Valóm egy szegletét feltártad bennem,
Mint mozaik darabkát, a helyére tetted
Valahol legbelül ez is én vagyok
Lelkem egy darabját őrzik a mondatok
Szégyelleni nincs mit, kinek nem tetszik, ne nézze!
Nem azért írok, hogy legyek bárkinek lidérce
Verseket írni... Ez egy komoly játék
Tőled kaptam e "kórt", isteni ajándék
Táplálod bennem az érzelem-tüzet
Remélem nem elég százezer füzet
Őszintén írok, és ez most valóság!
Nem álomszülemény, s nem is bolondság
Őszintén írok, siklik a tollam
Nem fikció, ott fekszem minden sorban
Kösz! Az életem tetted jobbá!
És egyre jobban vágyok rá,
Hogy mi gondolatként átsuhan
Papírra vessem, versbe írjam
Tűzdeljek belé rímeket,
Felbuggyanó érzelmeket
Köszönöm a verseket, a sorokat
Általad lettem jobb és boldogabb
Így gondolom! Hát megérte Múzsámmá lenni?
Képzeletben engem megszeretni?
Remélem, hogy miket így rímbe hímezek
Attól Neked is boldogabbá lesz életed!
....
Threaded Mode
