Verselő kedvű hódítósoknak :)

[tevary]

[quote=kakasapó;163781]Ez megrendítően szép Tevary!
Itt a válasz

A szép lelkű lánynak

Hozzád írok szép lelkű lány
Nem lenghet be többé magány
Ha álmodni vágysz szépeket
Tüstént vers-ágyat vetek

Gratulálok, szavakat nem találok hisz oly szép

Ime válaszom

Parázs

A kis parázs már azt hitte vége,
Hogy lassan kihűl fénye.
Nem marad más csak a sötétség,
S remény mi benne él.

De jöttél oly kedvesen,
S a szikrából tűz született.
Csodásan ég lángja,
Mely lelkemet táplálja.

Fent lángol már az ég is,
Érzed ezt a tüzet,
Halld hogy pattog a szikra,
Hisz csak neked üzen.

De ha jőne egy nagy árdás,
Mely e tüzet el oltaná,
Lelkünk akkor is eggyé vál,
Az élet ködfátyolán.

Harmatkén vissza hullva,
Szerelmünk mint gyögyszem,
S megmutatjuk mindenkinek,
Mily szép is e lélek szerelem.

[kakasapó]

Originally Posted by tevary

Harmatkén vissza hullva,
Szerelmünk mint gyögyszem,
S megmutatjuk mindenkinek,
Mily szép is e lélek szerelem.

De meg ám..
Most viszont nem álomvilágot festettem....

Vissza akarom adni

Eddig azt gondoltam: nem lennék rá képes
De Te elvittél magaddal.. Igen! Te voltál Édes!
Nem hittem volna, hogy tudok romantikázni
Szeretve bókolgatni, szókkal cirókálni

Megtanítottál gyengéden, lágyan szavalni,
S ilyen akarok örökké maradni
Valóm egy szegletét feltártad bennem,
Mint mozaik darabkát, a helyére tetted

Valahol legbelül ez is én vagyok
Lelkem egy darabját őrzik a mondatok
Szégyelleni nincs mit, kinek nem tetszik, ne nézze!
Nem azért írok, hogy legyek bárkinek lidérce

Verseket írni... Ez egy komoly játék
Tőled kaptam e "kórt", isteni ajándék
Táplálod bennem az érzelem-tüzet
Remélem nem elég százezer füzet

Őszintén írok, és ez most valóság!
Nem álomszülemény, s nem is bolondság
Őszintén írok, siklik a tollam
Nem fikció, ott fekszem minden sorban

Kösz! Az életem tetted jobbá!
És egyre jobban vágyok rá,
Hogy mi gondolatként átsuhan
Papírra vessem, versbe írjam

Tűzdeljek belé rímeket,
Felbuggyanó érzelmeket
Köszönöm a verseket, a sorokat
Általad lettem jobb és boldogabb

Így gondolom! Hát megérte Múzsámmá lenni?
Képzeletben engem megszeretni?
Remélem, hogy miket így rímbe hímezek
Attól Neked is boldogabbá lesz életed!

....

[tevary]

Csak így tovább Kakasapó

Semmit nem bánok

Hisz nem adtam semmit neked,
Csak egy kedves szó mi megérintett.
Harcoltunk a rímek szárnyán
S meg kértél legyek Múzsád.

És az álmok tengerében ringatózva
Dalra fakadt egy gondolat,
Égbolt rögös útján felbukkanó
Csillag szülte égi fogat.

Rózsaszirmok nem könnyeznek
Harmatcseppet édesen,
Az álom még azért csodás,
Ha nincs is szerelmes ifjú gerle pár.

Köszönöm az éltető nap sugarát,
Barátságod ölelő kedves szavát,
S nem kívánok semmi mást,
Csak írj még sok szép csodát.

Nem bánok hidd el, semmit sem
Mit tőled kaptam, kedves nekem.
Nem játszi vers, nem indulat,
Csak szép versekkel játszó felidézett pillanat.

[Turku]

Szavak ereje csapódik a pofámba,
Érzem, le kell lépnem, már ma.
Kitagadott lettem,
Senkinek sem kellő.
Más már a korparancs.
Légy udvarias, kedves, megértő?
Ingerült, támadó, fekélylő?
Kimondom fájdalmam ha csak jő,
El nem fojtom, mert csak nő.
Vagy ragadjak szikét?
Metszek mély sebet?
Fojtsam világ iránti dühöm húsomba?
Most vérem törlöm pólómba...

Kérdés már nem jön.
Válaszra nem méltat Ő.
Pusztulj, ha pusztulni akarsz,
Hisz léted, nekem csak kín.
Rágyújtok egy dekkre,
Tüdőm nagyot szív.
Kaparó érzet tudatja velem,
Még élek.
De miért is???

[tevary]

Ne add fel

Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad…

Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.

Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.

És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!

Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!
Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!

[kakasapó]

Kedvenc süteményem

Mazsolás sütemény
Vajjal a tetején
Nem is vaj, inkább krém
Ilyet sütni szép.. Ez tény!

Éhes szemek ránéznek
Legyen hát a tiétek
Egyétek meg! Nem méreg,
S nem száraz, mint a fakéreg

Édes, mézes, krémes falat,
Mi szebbé teszi a napodat
Ha mind felfalod, akkor is marad
Hozzávalók: néhány szép gondolat

Mióta kóstoltam ez a fő-kosztom
Ki a receptre kíváncsi, szóljon!
Leírom, s elküldöm, vagy mondom
Nem vagyok irigy, bárkivel megosztom

[tevary]

Reggli


Volt egyszer egy Sütemény,
Mazsola is volt a tetején.
Vajjal kenegették
Úgy kényeztették.

Egy nap az asztalon,
Meglátta őt Kakaó Gróf.
Meglátni és megszeretni,
Olyan mint mézzel kenegetni

Szólni nem mert hozzá,
Csak nőt benne a forróság.
Várt csak várt Sütikére
S nézett mazsola szemébe.

Kakó Gróf habozott még,
Mire sütikét megették.
Nem tudott búslakodni már,
Hiszen őt is megitták.

[BimmBimm]

Szép versek
És hogy én is írjak már be valamit, beteszem a kedvenc versemet
Nem egy vidám vers... de én sem vagyok egy vidám jelenség

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!