Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Végignézek magamon, hogy ért-e valamilyen sérülés, főleg amikor az a disnó a karomon legeltette a fogait, csak reménykedem, hogy az alkarvédőm megmentett a szörnyű mérgüktől, azért mindenesetre leveszem és alánézek, van-e sebesülés.
Sebet nem találsz, de az alkarvédőd külső része és a felette lévő szövet el van szineződve. Tömzsipöröly elrántjea a kezed mikor hozzáérnél és a könyöködnél levágja a kámzsád ujját, aztán az alkarvédőd szíjait metéli el és a kettőt együtt egy kabinból kihozott kancsóba löki.
-Ha hozzáérsz is megmérgezhet. - magyarázza. - szerencséd volt.
Ezután jelzem, hogy miután ettünk elvállalom az első őrködést, jó a fülem és a szemem, így ha nem az alantas mágiájukkal jönnek, akkor biztos, - vagy legalábbis remélem - hogy észreveszem őket.

Az étkezőben jókora adagot fogyasztok, hisz kimerítő volt egy ilyen döggel küzdeni. Aki velem tart - itt Tömzsipörölyre gondolok - annál próbálok érdeklődni eme förmedvényekről, márha tudnak róluk valamit is.
A törpe megvetően beszél róluk, de a hangjából a gyűlölet és az utálkozás felhangjain túl parányi félelmet, (vagy régi félelem árnyékát,) is kiérzel.
elmondja, hogy ezek egykor emberek voltak kiket gyermekként raboltak el és torz mágiával csináltak belőlük fanatikus harcosokat. Nem ismernek mást csak a szektavezér és istenük útját és ha tehetik kegyetlenül bánnak el mindenki másal. Az ember számukra csak konc, jobb esetben áldozat, rosszabb esetben leendő hitsoros.