Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Fogom magam, odamegyek a szédelgő íjjászhoz, akit odadobtam, igyekszem a lehető legjobb fogást találni rajta és átkarolva, amennyire nem fáj még a sebem a suszt kiszorítani belőle egészen ájulásig. Ha elájul az egy ideig ott is marad, figyelem Ísharékat, hogyha jönnek visszafelé, hogy ne öljék meg. Mindemellett ha tudok segítek a törpéknek a harcosok ellen.
Majdhogynem csak a jobb karod bírod használni ezért inkább alaposan fejbevágod az íjászt. Összeesik és mozdulatlan marad.
A törpék szinte örjöngenek és látod rajtuk a vad örömet ahogy vadul összeakaszkodnak a harcosokkal. Az idegenek pajzsai csíkokra szabdalva hevernek a földön és az utolsó talpon maradt harcosra egyszerre zúdul három halálos csapás.
A tűzszőszeg közepén álló varázsló láthatóan eröklödik aztán Feran tűzkígyója magasodik fölébe vagy három embernyi magasan és lecsap rá.
Előbb Íshar aztán Meríín is felbukkan, mindketten elrakott pengékkel. Körbepillantanak a kis csatatéren aztán Meríín kérdő pillantással lép a leütött íjász mellé:
-Ez él. - felnéz rád kissé gyanakodva, a sebeidet is végigméri. - nem erő, megölni? - kérdi aztán megrándítja a vállát és féltérdre ereszkedik a jobb kezét ellapított ökölbe fogva hátrahózza és baljával kicsit megemeli az íjász fejéz, hogy szabaddá tegye a torkát.