Mese, mese mátka... :)

[Cece]

Hol volt, hol nem volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.
- Tyű, fékomadta-teremtette - csodálkozott -, nahát ez már megint mi? - Mert hosszú főznivaló tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha.
Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.
Azt mondja a legöregebb, a legokosabb:
- Sok időt megértem, de ilyen isten-teremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?
Azt mondja rá az időben utána következő:
- Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.
S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz.
Az azt mondja:
- Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon.
Itt aztán a bíró is beleszólt:
- Hát, atyafiak, ez - ahogy a formája mutatja - csakis tojás lehet.
Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.
- Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!
A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette.
A bíró nem hiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.
- Egy gyíksárkányé! - mondta a legöregebb elöljáró.
- Lúdvércé!
De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka!
Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még a lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek.
De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:
- Csikó! Csikó tojta!
Most már az öregek is fújták:
- Úgy van Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?
Ebben mindnyájan megegyeztek.
- Eddig szerencsésen eljutottunk - szólott a bíró -, még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mitévők legyünk?
- Kiköltetjük!
- Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.
Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata.
- Tudják mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk.
Ebben aztán megint megegyeztek.
Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlós tyúk a tojásokat.
Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását.
A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt Záp!
Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé gurítják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt.
Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossz nyelvű falu. Előhozták a tojást. Bizony szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:
- A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!
A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában:
- Nem megmondtam; hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?

[Cece]

Egy legény elvett feleségül egy dologtalan gazdag lányt; ráadásul még azt is megfogadta, hogy sohasem veri meg.
A menyecske sohasem dolgozott, hanem csak járt házról házra pletykálkodni, s egyéb hitvány dolgot művelni.
Nem verte meg az ura egyszer sem.
Hanem egyszer egy reggel, mikor dologra ment, így szólott a macskához:
- Azt parancsolom neked, te macska, hogy míg én odaleszek, te mindent dolgozz, amit kell! A házat szépen kitakarítsd, délre ételt készíts, s még egy orsó fonalat is fonj, mert ha nem, mikor hazajövök, úgy megverlek, hogy megemlegeted!
A macska a tűzhelyen szunyókált, jámboran végighallgatta a beszédet.
De az asszony azt gondolta magában, hogy ez az én emberem megbolondult!
S azt mondja:
- Kelmed, uram, miért parancsol olyanokat annak a macskának? Hisz nem tud az ilyen parancsnak megfelelni!
- Tud, nem tud, nekem mindegy, feleség! - azt mondja az ember - nekem nincs más, akinek parancsoljak! De ha ő mindazt meg nem teszi, meglásd, úgy megverem, hogy sokért elkerülte volna!
Avval ment a dolgára.
Az asszony pedig biztatni kezdte a macskát:
- Dolgozz, macska, mert megver az uram!
De a macska nem dolgozott. Elment az asszony több házhoz, s mikorra hazament, a macska akkor is szunyókált, s a tűz is kialudt. Ismét mondta:
- Szítsd fel a tüzet, s dolgozz, macska, mert ma megverődöl!
De a macska nem dolgozott.
Hazajön a gazda, széjjelnéz, s hát minden rosszul van. Előrántja a macskát, felköti a felesége hátára, s addig veri, míg a felesége imádkozni nem kezd:
- Ne üsse többet azt a macskát, nem hibás az, nem tud az azokhoz a dolgokhoz!
- Fogadod hát, hogy helyette mindent véghez viszel? - kérdi az ura.
- Véghez viszek még többet is, mint amennyit kelmed neki parancsolt, csak ne üsse többet szegényt! - felelé az asszony.
A menyecske hazafutott az anyjához, elpanaszolta a dolgot, s azt mondta:
- Felfogadtam, hogy a macska helyett minden dolgot eligazítok, csak ne verje a hátamon olyan kegyetlenül.
Hozzászólott az apja is:
- Ha felfogadtad, tedd is meg Mert ha nem, a macska holnap is megverődik!
S evvel hazaküldte az urához.
Másnap reggel is megparancsolta a gazda a macskának, mit tegyen.
De a macska most sem tett semmit. A gazda hát ismét jól megverte a felesége hátán.
Az ifjasszony akkor is hazafutott panaszra, de az apja úgy visszakergette, hogy a lába sem érte a földet.
Harmadik reggel is elmondta a gazda a macskának a harmadik parancsolatot. A macska már végighallgatni sem tudta, úgy meg volt ijedve. De hát most sem dolgozott semmit. Hanem most mindent eligazított helyette az asszony. Most nem felejtette el, hogy mit fogadott volt: tüzet tett, vizet hozott, ételt készített, sepregetett. Elvégzett mindent, amit kellett.
Úgy megesett a lelke azon a szegény macskán; azon, hogy amikor az ura azt veri, kínjában a macska az ő hátába aggatja a körmét. Meg azon, hogy a kétrétű ostornak a vége a macskán túl az ő hátát is megjárkálta minden ütéssel.
Mikor az ura hazajött, hát minden jól van!
Mondogatja is az ember:
- Ne félj, macska, most nem bántalak!
Az asszony örömmel terítette meg az asztalt, az ennivalót megcsinálta, az ura elé tette. Jóllaktak jókedvvel.
Azután mindennap úgy volt. A macska többször nem verődött meg, s a menyecskéből olyan gazdasszony lett, hogy ugyan helyde!

[Hornet]

Csak igy tovább

Én is imádom a meséket

És ezek a mesék jók,nehogy abbahagyd az irásukat

[Cece]

Originally Posted by Hornet

Csak igy tovább

Én is imádom a meséket

És ezek a mesék jók,nehogy abbahagyd az irásukat

Eszemben sincs abbahagyni
Mára azonban elég lessz, mert ha gyorsan kilövöm őket az sem jó... bár van sok Igyekszem minden napra némi estimesével szolgálnia a vérmes haduraknak és hadhölgyeknek;talán meglágyul kissé a szivük

[Ditke]

Originally Posted by Cece

Eszemben sincs abbahagyni
Mára azonban elég lessz, mert ha gyorsan kilövöm őket az sem jó... bár van sok Igyekszem minden napra némi estimesével szolgálnia a vérmes haduraknak és hadhölgyeknek;talán meglágyul kissé a szivük

A tegnapi topiknyitás óta én folyamatosan olvasom, én is szeretem a meséket...

[Cece]

Originally Posted by Ditke

A tegnapi topiknyitás óta én folyamatosan olvasom, én is szeretem a meséket...

Üsse kavics... akkor én írok, Ti meg olvassátok
Kedvenc rajzfilm, mesefilm? Én nem merem leírni az én kedvencemet + kiröhögnek

Nekem is nagyon tetszettek!
Csakigy tovabb!

En szeretem a Gumimacikat, a Tom & Jerry-t es a Mezga csaladot

[Cece]

Originally Posted by Szecsa

En szeretem a Gumimacikat, a Tom & Jerry-t es a Mezga csaladot

Ehh... Tom & Jerry Nem lehet megszerezni DVDken valahol... az összeset?

[Cece]

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népségének rá kellett mondani: "Adj isten egészségére!" Minden ember mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta soha mondani. Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott, maga elé hívatta a juhászt.
Elmegy a juhász, megáll a király előtt. A király pedig trónusán ült, és igen hatalmas volt, no meg rettenetesen mérges. De akármilyen hatalmas volt, akármilyen mérges volt a király, a csillagszemű juhász mégsem félt tőle.
- Mondd mindjárt: adj isten egészségemre! - rivallt rá a király.
- Adj isten egészségemre - szólt vissza a juhász.
- Nekem, nekem, nekem! Te korhely, te betyár!
- Nekem, nekem, nekem! Felséges úr! - felelt amaz.
- De nékem, énnékem - ordított a király, és mérgesen verte a mellét.
- Nékem hát, persze hogy énnékem! - mondta megint a juhász, és szelíden verte hozzá a mellét.
Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében. Beleszólt a hoppmester:
- Azt mondd te, tüstént azt mondd: adj isten egészségére, mert ha nem mondod, halál fia vagy!
- Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják! - felelte a juhász.
A királylány is ott volt a szobában. Királyapja mellett ült egy kisebb trónuson, és olyan gyönyörűséges szép volt, akárcsak az aranygalamb. Elnevette magát a juhász szavára, mert neki is megtetszett a csillagszemű juhász. Jobban megtetszett, mint minden királyfi.
A király erre azt parancsolta mérgében, hogy vessék a juhászt tüstént a fehér medve tömlöcébe! El is vitték a darabontok, és bevetették a juhászt a fehér medve tömlöcébe. A medvének akkor már hat napja nem adtak enni, hogy annál dühösebb legyen.
Mikor az ajtót betették, mindjárt megrohanta a juhászt, hogy széttépje és felfalja. De mikor a csillagszemét meglátta, úgy megijedt, hogy majdnem magát falta be. A legtávolabbi szögletbe kucorodott. Onnan nézte de bántani nem merte, pedig olyan éhes volt, csak úgy nyaldosta a talpát az éhségtől. A juhász meg le nem vette róla a szemét, és hogy ébren tartsa magát, nótákat fújt. Tudta, ha elaludna, a medve rögtön széttépné.
Reggel jön a hoppmester, megnézni a juhász csontjait. Hát látja, hogy annak semmi baja. Felvezette a királyhoz. Az rettenetesen megharagudott, és azt kérdezte:
- Na, most közel voltál a halálhoz! Mondod-e már, adj isten egészségemre?
De a juhász csak azt mondta:
- Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül!
- Eredj hát tíz halálba!
És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe! Be is vetették a darabontok. A tüskésdisznóknak nem adtak egy hétig enni, hogy annál gonoszabbak legyenek.
Amint a disznók nekirohantak, hogy felfalják, a juhász kivett szűre ujjából egy kis furulyát. Elkezdett rajta furulyázni. Erre a disznók visszahökkentek, és egymásba kapaszkodva táncba ugrottak. A juhász kacagni szeretett volna, amikor az ormótlan állatokat táncolni látta, de nem merte abbahagyni a furulyázást. Tudta, hogy akkor mindjárt rárohannak, és felfalják. Ezeknél hiába volt csillagszeme, a tíz disznónak nem nézhetett egyszerre a szeme közé. Addig fújta, hogy nem győzték már az aprózást, és egészen kifáradva egyrakásra dőltek. A juhász csak nevetett, de úgy nevetett, hogy még reggel is, mikor a hoppmester jött megnézni, maradt-e valami a csontjaiból, könnyek futottak az arcán a nagy kacagástól.
Felvezették aztán a királyhoz. Az most még dühösebb volt, hogy a disznók sem tudták elpusztítani a juhászt.
Mondja neki:
- No, most közel voltál tíz halálhoz. Hát mondod-e már, adj isten egészségemre?
A juhász belevágott a szóba:
- Nem félek én száz haláltól sem. Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül.
- Eredj hát a száz halálba! - kiáltotta a király, és megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszásverembe.
El is vitték a darabontok a sötét tömlöcbe. Ennek a közepén egy mély kút volt, körülrakva éles kaszákkal. A kút fenekén egy mécs égett, hogyha valakit belevetnek, meglássák, leért-e a fenekére.
Ahogy odavitték a juhászt, arra kérte a darabontokat, hogy menjenek ki egy kicsit, míg ő belenéz a kaszásverembe. Talán még meggondolja magát, mondja-e a királynak: adj isten egészségére - gondolták a darabontok, és kimentek.
A juhász felállította a verem mellé a fokosát, arra ráakasztotta a szűrét, a tetejébe meg a kalapját tette. De előbb még a tarisznyát is felakasztotta, hogy test is legyen a szűrben. Akkor aztán kiáltott a darabontoknak, hogy már meggondolta, ő bizony mégsem mondja.
A darabontok odamentek, belökték a szűrt, kalapot, tarisznyát a verembe. Utánanéztek, mint oltotta ki a mécsest. Aztán egészen megnyugodva, hogy most már igazán vége a juhásznak, elmentek. Az pedig a sötét szögletben csak nevetett.
Másnap jön a hoppmester a lámpással, hát majd hanyatt esett, ahogy meglátta a juhászt. Felvezette a királyhoz. Az most még sokkal mérgesebb lett. De azért mégis megkérdezte:
- No, most már száz halálba voltál, mondod-e már: adj isten egészségemre?
De a juhász csak azt felelte:
- Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
"Tán olcsóbbért is megalkuszunk - gondolta a király. - Majd a kincsek elkápráztatják." Látta már ugyanis, hogy semmi módon el nem pusztíthatja a juhászt. Megparancsolta tehát, hogy fogjanak be a királyi hintóba. Akkor maga mellé ültette a juhászt, és elhajtatott az ezüsterdőbe.
Ott így szólt hozzá:
- Látod ezt az ezüsterdőt? Ha azt mondod: adj isten egészségemre, neked adom. - A juhász csak elhűlt, de azért mégis így felelt:
- Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
A király elszomorodott. Odább hajtatott. Elértek az aranyvárhoz. Ott ezt mondta:
- Látod ezt az aranyvárat? Ezt is neked adom, az ezüsterdőt is, csak mondd azt nekem: adj isten egészségére.
A juhász csak ámult-bámult, mégis ezt mondta:
- Nem, nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
Erre a király nagy búnak eresztette a fejét. Odább hajtatott a gyémánttóig.
Ott azt mondja:
- Látod ezt a gyémánttavat? Még azt is neked adom, ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat, mind-mind neked adom, csak azt mondd nekem, adj isten egészségére.
Már akkor a juhásznak be kellett hunynia a csillagszemét, hogy ne lásson, de mégiscsak azt felelte:
- Nem, nem, nem, nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
A király látta, hogy nem boldogul vele, megadta magát:
- No, nem bánom, hozzád adom a lányomat. De aztán mondd ám nekem igazán, hogy: adj isten egészségére!
- Mondom hát, hogyne mondanám! Persze hogy akkor mondom.
A király ennek nagyon megörült. Kihirdette, hogy örüljön az egész ország népsége, mert a királylány férjhez megy. Tartottak aztán olyan lakodalmat, hogy az egész országban mindenki evett-ivott, táncolt, még a halálos betegek is, még az aznap született gyerekek is. De a király házánál volt a legnagyobb vigasság. A legjobb banda ott húzta, a legjobb ételeket ott főzték. Tenger nép ült az asztal körül, a jókedv a házfedelet emelgette. De amint a vőfély felhozta a tormás disznófejet, s a király maga elé vette, hogy szétossza, akkor egyszerre csak nagyot tüsszentett a király az erős tormától.
- Adj isten egészségére! - kiáltott a juhász legelőször. A király ennek úgy megörült, hogy örömében menten szörnyethalt.
Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király lett belőle, sohase terhelte a népet szeszélyeivel. Igen szerették, mert nagyon jó király volt. Még mindig uralkodik valahol.