Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Elengedem az ernyedt testet és igyekszem azonnal talpra ugrani, de ahogy megérzem bordáim ropogást tudatosul bennem, hogy nem csak nekem sikerült ellenfelem kellően harcképtelenné tennem is azzal a lendülettel, ahogy felakartam pattani visszazuhanok a padlóra. A bal térdedben rendesen roppannak a csontszilánkok ahogy visszaesel. A fájdalomtól egy kicsit mosódik a kép elöttem és merengek a plafonra, majd amikor egy kicsit is sikerül összeszednem magam oldalra fordítom a fejem, hogy is áll ellenfelem. Látszólag halott, mert a teste mozdulatlan, a háta lehetetlen szögben törik meg (biztos, hogy eltörted a gerincét, de a szempillái rebegnek. Ezután nyugodtabb tempóban próbálkozok még egy felállással, feltérdeléssel és ha mozdulatlan ellenfelem, akkor megnézem, hogy még érzek-e éltető erőt benne. Mikor megvizsgálod kissé elcsodálkozol, hogy halottnak érzed, mint egy darab követ, ugyanakkor a szemei továbbra is mozognak.Ha igen, akkor lelkem egy kicsit megnyugszik, hogy nem öltem meg ellenfelem, majd hajolok felé és megpróbálok felállni.
A meghajolás és a felállás során kishíján elájulsz a fájdalomtól. Miközben meghajolsz Íshar felé észreveszed, hogy valamit mormol és az oldalán esett sebekből már annyi vér folyt ki amennyi egy ekkora emberben egyszerűen nem lehet. Aztán eszedbe villan mit mondott Tömzsipöröly a küzdelemről és reménykedve pillogsz körbe, hogy mi jön.