Verselő kedvű hódítósoknak :)

[Topsy]

Zelk Zoltán: Kivert kutyák siratója


Kutyus, kutyácska, árva kiskutya,
be kegyetlen gazdád az éjszaka!
Bújnál lábához: dermedt kőküszöb
bérházak kőküszöbjei között,
vinnyognád néki: Csontig fáj a tél…-
ostor felel, vad ostor, a szél.

Nyalnád kezét te, volna csak keze,
néznél szemébe, volna csak szeme!
S volna szava, lesnéd, megértenéd,
nem mint a szolga, nem mint a cseléd
de úgy, mint a lihegő szeretet,
ki hogy szeressen, azért született.

Látom bordáid, éhednek jegyét
és szőrödön a tél jeges lehét,
kenyérhéj, csont csitítaná éhedet,
kályha tüze is remegésedet,
ám jobban vágysz te oly szót, s oly kezet,
mely elcsitítsa nagyobb éhedet,

éhed a szóval szóló száj után…
Kutyus, kutyácska, árva kiskutyám,
milyen szörnyű volt az az éjszaka,
milyen megverten mentem én haza!
Hiszen ha sajnáltalak volna csak,
de fölfogtam, tudtam fájdalmadat…!

A kivert kutyák kínját tudtam én,
melyet nem enyhit írként a remény,
hogy holnap tán majd másképpen leszen,
nem vet számot a hűvös értelem.
Csak szűköl, vinnyog, mert nem érti meg,
miért nem lel gazdát a szeretet?

S kutyákkal népes lett az éjszaka…
ezer kivert társad kísért haza!
Kiket, mint téged, nem felejthetek:
zöld rémülettel lobbanó szemek,
ezernyi kín, ezernyi vinnyogás -
kis, kóbor lélek, nékem megbocsáss!