Verselő kedvű hódítósoknak :)

[Vent]

Nemzeti Ultimátum

Hősként a sereg élére állva
Magyarként győztes csatába vágyva
Kardot s vért ontva,
a Hon Szívét tűztük lobogónkra!
Előre a végtelen mezőkön
átvágva utcahosszú erőkön
Birtokunkban szívünk
Szívünkben hitünk
Hitünkben reménységünk
Reménységünk mi hazánk
Szépséges anyaföld,
neveld az országnak hű fiát...

[Topsy]

Sik Sándor
Öreg táltos


Már csak amolyan zötyögősen baktat
Hámbakopott derese az avitt fogatnak.
Okos gazdák ilyet már mentire hagynak.

Vágta, előzés legényes szomja
Pókos inát már ingyen se vonja,
De igen a jászol jó meleg alomja.

Minden fordulóra, minden ismert kőre
Szedi öreg lábát, ahogy telik tőle,
Hazafelé, hazafelé vidám ügetőre.

Ám olyik éjjel, ha felsüt a csillag,
Bizsereg a bőre, nagy szeme villog,
Homlokán serken sugaras billog.

Feje körül szellő, mesebeli, szálldos,
Vérében emlék, királyi, kiáltoz:
Szélanya ellette paripa, táltos.

Már bomlik a szárnya, már oldik a nyelve,
Maradna is még, tova is szökellne!
Jaj, ha kiröppen hajnalra kelve!

Kerecsen két nagy szárnya szele csattog,
Árnyékos a Tejút ezüstje alattok.
Emberkék, de nagyon szegények maradtok!

[Topsy]

Zelk Zoltán: Kivert kutyák siratója


Kutyus, kutyácska, árva kiskutya,
be kegyetlen gazdád az éjszaka!
Bújnál lábához: dermedt kőküszöb
bérházak kőküszöbjei között,
vinnyognád néki: Csontig fáj a tél…-
ostor felel, vad ostor, a szél.

Nyalnád kezét te, volna csak keze,
néznél szemébe, volna csak szeme!
S volna szava, lesnéd, megértenéd,
nem mint a szolga, nem mint a cseléd
de úgy, mint a lihegő szeretet,
ki hogy szeressen, azért született.

Látom bordáid, éhednek jegyét
és szőrödön a tél jeges lehét,
kenyérhéj, csont csitítaná éhedet,
kályha tüze is remegésedet,
ám jobban vágysz te oly szót, s oly kezet,
mely elcsitítsa nagyobb éhedet,

éhed a szóval szóló száj után…
Kutyus, kutyácska, árva kiskutyám,
milyen szörnyű volt az az éjszaka,
milyen megverten mentem én haza!
Hiszen ha sajnáltalak volna csak,
de fölfogtam, tudtam fájdalmadat…!

A kivert kutyák kínját tudtam én,
melyet nem enyhit írként a remény,
hogy holnap tán majd másképpen leszen,
nem vet számot a hűvös értelem.
Csak szűköl, vinnyog, mert nem érti meg,
miért nem lel gazdát a szeretet?

S kutyákkal népes lett az éjszaka…
ezer kivert társad kísért haza!
Kiket, mint téged, nem felejthetek:
zöld rémülettel lobbanó szemek,
ezernyi kín, ezernyi vinnyogás -
kis, kóbor lélek, nékem megbocsáss!

[Andy]

Babits Mihály: Ádáz kutyám

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény idevezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

[Topsy]

[Merengő]

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Müller Péter

[Vent]

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.

Máskor is hevert már elkötözött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

Erős igazsággal az erőszak ellen:
igy élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tünnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb..

[csabi]

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. július-augusztus

[kistigris]

Ma van a kislányom 14. születésnapja!

Kislányom születésnapjára

Senki voltam, mikor nem voltál itt velem,
úsztam hideg csónakban nincstelen vizeken.
Édes illat nélkül nyíltam ki virágként,
kopasz fán kuporogtam, néma kismadárként.

Megérkeztél hozzám, most már égig érek,
mintha nagy fa lennék, magasságban élek.
Hatalmas ágaimmal felhők közé nőttem,
kék égnek vásznára boldogságot szőttem.

Belőlem nőtt sarjam, része életemnek,
ágaimon aprócska virágok máris éledeznek.
Ontják illatukat, édes aromájuk,
én lettem az otthonuk, díszes palotájuk.

Minden olyan más lett, van értelme élni,
de mikor felsírtál, megtanultam félni.
Oly gyönyörű voltál, szebbet nem is láttam,
megéreztem akkor, mindig erre vágytam.

Úgy szalad az idő, szélsebes paripán,
tizenkétszer nyílott az óta tulipán.
Tizenkettő éve, hogy megszülettél végre,
tarka szivárvány terült a gyönyörű kék égre.

Te vagy minden álmom, édes boldogságom,
nem fontosabb nálad semmi a világon.
Soha nem felejtem, úgy csüngtél keblemen,
mint fán a hamvas barack - édes egyetlenem.

Lassan nagylány leszel, minden percben félek,
bízom, hogy a kis hajód jó vizekre téved.
Leküzdöd a gonosz sárkányt, tündérekkel jársz - kelsz,
tiszta, selymes folyók felett fényes hídon átkelsz.

Boldog legyél drága angyal, legyél mindig vidám,
nyíljon ki sok tarka-barka, ezernyi tulipán.
Kívánunk mi itt mindannyian csodálatos napot,
ha tudnánk, lehoznánk neked az összes csillagot!

[Ildee]

Ez a végtelen éj, ez a hajnali fény,
az a múlt keserű, még a szívedben a tű.
Ez a föld, az az ég,
ez a kezdet, az a vég,
ez a fájdalom még mindkettőnket darabokra tép.
Ez a névtelen út, ez a sötét alagút
ez a harc ami kell, hát ébredni fel.
Ez a létetadó, az a jó, ez a szó,
lelkemből ne vegyél, ha nem vagy igaz már ne legyél.
Ami fáj, ami nem, tőlem már életidegen,
lángolt a szívem érted, és megfagyott a hidegen.
Ez a vágy, ez a tűz ami innen elűz,
ez a szó égi jel, hát lépni kell.

Tovább lépni kell, tovább muszáj,
továbblépni kell, akkor is ha fáj.
Tovább lépni kell, tovább muszáj,
továbblépni kell, akkor is ha fáj.

Az a kéz, ez a hely ami égig emel,
csak a jövönkért kár, és a sebem ami fáj.
Eza létet adó, ahogyan igaz a szó,
így menni el, tovább lépni kell...

Ez a névtelen út, ez a sötét alagút
ez a harc ami kell, hát ébredni fel.
Ez a létetadó, az a jó, ez a szó,
lelkemből ne vegyél, ha nem vagy igaz már ne legyél.
Ami fáj, ami nem, tőlem már életidegen,
lángolt a szívem érted, és megfagyott a hidegen.
Ez a vágy, ez a tűz, ami innen elűz,
ez a szó égi jel, hát lépni kell.

Tovább lépni kell, tovább muszáj,
továbblépni kell, akkor is ha fáj.
Tovább lépni kell, tovább muszáj,
továbblépni kell, akkor is ha fáj.

Ez a jelen, eltűnt idő,
csalfa már a fény, megfakult jövő,
ez a csillag lehullt, mára közös a múlt,
így búcsúzom el, tovább lépni kell.
Ez a létetadó, az a jó, ez a szó,
lelkemből ne vegyél, ha nem vagy igaz már ne legyél.
Ami fáj, ami nem, tőlem már életidegen,
lángolt a szívem érted, és megfagyott a hidegen.
Ez a vágy, ez a tűz ami innen elűz,
ez a szó égi jel, hát lépni kell.

Tovább, tovább, tovább.
Tovább, tovább, tovább.

Tovább lépni kell, tovább muszáj,
továbblépni kell, akkor is ha fáj.

PS: Ezt a dalt egy barátom írta, gyönyörű, és fájdalmas, főleg megzenésítve.
Nekem meg éppen aktuális is, mintha nekem írta volna.