Vicces történetek! :D

[Dew]

nem hiszem, hogy megtörtént, de tetszik a történet


"Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett,hogy tele van-e az üveg? - Igen. - volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött. - És most, - mondta a professzor - vegyétek észre, hogy ez a ti életetek. A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a barátaid, a munkád, a kollégáid. A homok az összes többi: az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében. Játssz tehát a gyerekeiddel, szakíts időt orvosi vizsgálatokra, vidd el a párodat táncolni. Dolgozni, takarítani, vendégeket hívni mindig lesz időd. Ezért először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok. Az egyik diák megkérdezte: - És most már valóban tele van-e az üveg? Mire a prof azt válaszolta, hogy igen, tele van. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta, s beletöltötte az üvegbe. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be. Azt mondta erre a diák: - Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik: EGY SÖR AZÉRT MINDIG BELEFÉR!!! "

[NATO]

Egy hűvös reggelen a washingtoni metró egyik állomásán megállt egy ifjú és hegedülni kezdett.
45 perc alatt 6 szerzeményt játszott, mindet Bachtól.
Becslések szerint ez idő alatt 1000 ember haladt el mellette.

Három percnyi játék után megállt mellette egy középkorú férfi, pillanatig hallgatta őt, aztán pár centet dobott a hegedűtokba.
Pár perc múlva ugyanezt tette egy hölgy is.

Néhány perc után megállt mellette valaki, kicsit meghallgatta, majd ránézett az órájára és folytatta az útját.

Aki legtovább hallgatta őt, az egy három év körüli fiúcska volt.
Hallgatta mindaddig, amíg az anyja szó szerint el nem rángatta őt a hegedűstől.
Ugyanígy volt ez a többi gyerekkel is: mindegyiket egy felnőtt rángatott el magával.

A 45 perc alatt csak 7 ember állt meg, további 20 – anélkül, hogy megállt volna - odavetett pár centet, némelyik dollárt is.
A hegedűs keresete közel 32 $ volt.
Amikor befejezte a játszást, senki sem vette észre, senki nem tapsolt, senki nem ejtett egy elismerő szót sem.

Senki sem tudta, hogy a hegedűs a világ egyik legjobb hegedű-virtuóza, Joshua Bell volt, aki közel 3,5 millió dollárt érő stradivári hegedűjén a legkomplikáltabb Bach szerzeményeket játszotta.
Két nappal a metróban való fellépése előtt a bostoni színházban minden jegy elkelt Joshua koncertjére, pedig a legolcsóbb jegy 100 $ volt!

Ez valóban megtörtént eset.
Bell metróbeli fellépését a The Washington Post napilap szervezte, mint az emberek felfogására, kedvteléseire és prioritására tett kísérletet.
Az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felfogni a szépet olyan banális környezetben, mint a metró aluljárója.
Megállunk-e legalább kis időre és élvezzük-e ezt?
Vajon képesek vagyunk felismerni egy kiváló előadót teljesen mindennapi környezetben?

Csupán csak egyetlen nő - Stacy Fukuyama – ismerte őt fel, aki egy üzletközpontban dolgozik.
Pillanatnyi habozás után rájött, hogy ez az ember nem holmiféle utcai művész...
Azért tudta felismerni, mert pár héttel azelőtt hallotta őt játszani az amerikai kongresszus könyvtárában.

A kísérlet eredménye ez is lehetne:
Ha nincs időnk egy röpke időre megállni és meghallgatni egy gyönyörű zenét és egy kiváló művész interpretációját, vajon mennyi gyönyörtől fosztjuk meg magunkat életünk során?

[Kutyuleee]

Originally Posted by NATO

A kísérlet eredménye ez is lehetne:
Ha nincs időnk egy röpke időre megállni és meghallgatni egy gyönyörű zenét és egy kiváló művész interpretációját, vajon mennyi gyönyörtől fosztjuk meg magunkat életünk során?

Igen erről halottam én is
De akár a kisérlet eredménye lehetne ez is:
Bármilyen kiválló tehetség lehetsz, ha sanyarú a sorsod senki nem fogja ezt észrevenni. Sajnos a hallgató közönség nagyrésze nem azért jár ilyen koncertekre el, mert ki szeretne kapcsolni a zenétől. átélni, átszellemülni, "megérteni", hanem pusztán csak sznobizmusból, hogy majd villoghasson vele a barátnőinél...

[Xeper]

Originally Posted by Kutyuleee

Igen erről halottam én is
De akár a kisérlet eredménye lehetne ez is:
Bármilyen kiválló tehetség lehetsz, ha sanyarú a sorsod senki nem fogja ezt észrevenni. Sajnos a hallgató közönség nagyrésze nem azért jár ilyen koncertekre el, mert ki szeretne kapcsolni a zenétől. átélni, átszellemülni, "megérteni", hanem pusztán csak sznobizmusból, hogy majd villoghasson vele a barátnőinél...

Vagy az is lehet az eredmény, hogy mikor nem érünk rá lazítani, akármilyen szép dolog mellett muszáj elrohannunk.

[Xeper]

Valamint az is egy érdekes történet, hogy megfelelő kontextusból kiragadott embereket nem biztos, hogy bárki is felismer. Ismerek volt minisztert, neki pl bolti eladó mondta minisztersége idején, hogy "jéé, mondták már magának, hogy mennyire hasonlít a miniszterre?"
Vagy pl érdeklődőként nem biztos, hogy felismersz ismert embert is. Én is voltam Plácido Domingo koncerten, mert érdekelt, de az utcán 99%, hogy nem ismerném fel, simán elmennék mellette.

[Kutyuleee]

Originally Posted by Xeper

Valamint az is egy érdekes történet, hogy megfelelő kontextusból kiragadott embereket nem biztos, hogy bárki is felismer. Ismerek volt minisztert, neki pl bolti eladó mondta minisztersége idején, hogy "jéé, mondták már magának, hogy mennyire hasonlít a miniszterre?"
Vagy pl érdeklődőként nem biztos, hogy felismersz ismert embert is. Én is voltam Plácido Domingo koncerten, mert érdekelt, de az utcán 99%, hogy nem ismerném fel, simán elmennék mellette.

igen, de ha esetleg énekel mellé, akkor már nem annyira biztos,és itt nem csak a kinézeten hanem a müvészeti tudáson volt a hangsúly

[Princ]

Originally Posted by bukfenc

de vitakultúra amit ajánlottam, az így néz ki:
-elmondja az egyik, amit szeretne
-elmondja a másik is
-ha nem értenek egyet, akkorse kell a másiknak a fejét venni, kizárni, törölni, mégha hetvenedszerre is mondja el azt a (szerinte okos, másszerint butaságot)

bukfenc [moderátor] (#555374) [5/s] , 2011-01-10 11:20:13



téged bármikor kizárlak. Ennyi

bukfenc [moderátor] (#555374) [5/s] , 2011-01-10 16:41:22

bukfenc (#555374) kizárta a fórumról Ðelejj (#412866) országát.