Verselő kedvű hódítósoknak :)

[Rheia]

Szentmihályi Szabó Péter:Adósunk Európa



Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Széttépték országunk, és sok millió szívet,
Kisebbség nemzetünk öt országban így lett.
Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni?
Kinek van jogában szíveinket tépni?
Trianont sínyli hat ország magyarja,
Köztük sem sok akad, aki így akarja.
Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja
Lakossága magát ősmagyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,
Ontotta a magyart az áldott Verecke.
Ezeréves múltat biztosított nekünk,
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk!
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva,
Csodás országunk darabokra vágta!
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke,
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke!
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz,
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz!
És így van ma Bánát, Baranya és Bácska
Hetven év óta lenn Jugoszláviában.
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét.
És Szlovákiában még elvárnák e néptől:
Váljon meg örökre a múlt emlékétől.
A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli,
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti.
Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa
Értük is felelős marad Európa!
ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet,
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek.
Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,
Hogy a magyarokból legyenek románok!
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik,
De az igaz magyar, nincs amiért hajlik!
Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok,
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott.
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot
Míg más üldözöttként éli a világot.
Ausztriában sem mindenkinek mindegy
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet.
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart,
Nem hagyja kiölni magából a magyart!
Nézem így sorjában, mi maradt még hátra,
Sok-sok széjjelőzött magyar a világba.
Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek
Mert születésemtől e vidéken élek.
Ennek a porában játszottam, mint gyerek,
Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek!
Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj,
Más nemzeteknek az ne legyen óhaj!
Erről a síkságról látni a végtelent,
Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent.
A magyar nem kér mást, nem a régi földet,
Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket!
Lássa be a világ a békétlenség okát:
E nép azért harcol, ne vegyék el jogát!
Ne legyen a magyar mások keze-lába,
Ne, ne alattvaló saját hazájában!
Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta,
Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra.
Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk,
De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk!
Együvé tartoznak, de büntetnek azóta,
E hét évtizedért, a vádlott Európa!