Könyvek, avagy ki mit olvas éppen...

[Princ]

Néhány részlet a nyári olvasmányokból. Mindenképp felírtam volna valahova, emlékeztetőül, talán itt nem zavar senkit, esetleg még kedvet is hozhat.

Originally Posted by Vámos Miklós: Félnóta

Következett a polbít fesztivál, négy dallal jutottatok a döntőbe. Igaz, főleg rock zenekarok indultak, összecsapott számokkal, az utolsó pillanatban a zsűri - Némethy Gyula javaslatára - két kategóriát csinált, különválasztva az elektromos zenekarokat a szóló- és kisegyüttesektől, rajtatok kívül három főiskolás Veszprémből, akik az atomhalál ellen énekeltek kánonban, aztán a sehonnét sem hiányzó, másfél mázsás Dicsay Dezső, akinek a dala arról szólt, hogy a maszekok sokat keresnek, ő viszont inkább marad becsületes és szegény, végül egy csimbókos hajú, nyurga srác, a zenei gimnáziumból, szépen klasszikusgitározott, s azt dünnyögte hozzá a mikrofonba, hogy mit tehetne ő, a Rítör, ha az utcára került, évek óta munkanélküli, templomba se jár csak iszik és várja a segélyt. ..... Most Kanadában él, méghozzá fényesen, orvosi műszerekkel kereskedik. Szóval nem a segélyre vár.

Originally Posted by Vladimir Féderovski: Az Orient expressz regénye

(Részlet a II. Rudolfról szóló részből)
Az óvatos Rudolf rajta tartotta a szemét ezeken a varázslókon. Állandóan laboratóriumként funkcionáló házukban kellett tartózkodniuk, és szüntelenül az átalakulásokat figyelniük. Egy alabárddal felszerelkezett őr éjjel-nappal az utcát járta. Egy nap a csodatévők közül néhány azt kérte, hadd sétálhasson a Szarvasok kertjében, melynek elkerítő fala szomszédos volt az ő területükkel. De a nemesek éppen vadászatot tartottak, így szó sem eshetett arról, hogy ily pórnép, mint e vulgáris alkimisták, az előkelő társasággal érintkezzen. Az elutasítás ellen tiltakozva levágatták a szakállukat és sztrájkba fogtak. A feldühödött Rudolf vasketrecekbe zárta őkat, amelyeket felhúzatott fenyőfákra. Az alkimisták ezekben haltak éhen.

Originally Posted by Bernard Schlink: A felolvasó

Időközben tíz esztendő telt el. Hanna halála után az első években a régi kérdések gyötörtek: megtagadtam-e, elárultam-e őt, adósa maradtam-e valamiben, adósa lettem-e, miközben szerettem őt, és vajon én szakítottam-e vele, és hogyan kellett volna elválnunk. Némelykor az a kérdés is fölvetődött bennem, felelős vagyok-e a haláláért. És néha dühös voltam rá és arra is, amit tett velem. Mígnem a harag erőtlenné és a kérdések jelentéktelenné váltak. Mindaz, amit tettem és nem tettem, és amit velem tett - nos, része lett az életemnek.