A Forrás c. filmről:
Elolvastam a kritikákat. Dicsérik. Nagyon. Sok szavazat érkezett rá, 10-es skálán 9 körülire értékelték. (Kedvenc filmjeim ritkán kapnak 8 pontot.) Gondoltam, na ezt meg kell nézzem.
A film egy álomra hasonlít. Összefüggéstelenség és történetnélküliség jellemzi. Azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a néző nem értette meg a filmet. Ezzel az önérzetébe gázol. Az ember nem akar butának tünni önmaga előtt, ezért elkezd agyalni a filmen, hogy mi is ez. Mélyen elgondolkodtat. De hiába gondolkodik az ember, nem áll össze a kép. Ez nem más, mint egy elmebeteg vízió.
Végignézve a filmet, első gondolatunk az lehet, hogy valójában egy szerelmi történetről van szó. A férfi orvos, a nőnek tumor van az agyában és már csak napjai vannak hátra. A férfi kétségbeesetten keresi a gyógyszert, hogy szerelmét megmentse, így közvetlenül nem foglalkozik a nővel, amikor betegségével leginkább egy társra lenne szüksége. A nő magányában haldokolva elkezd írni, de a történetet már nem tudja befejezni, azt a férfira bízza. Egyszerre hal meg a nő és fedezi fel a férfi a gyógyszert a kórra. Azt hihetnénk, hogy ez a történet. De nem. A nő könyvének eseményei ugyanis egybefolynak a valóságosnak gondolt történettel. Az orvos a nő könyvében szereplő és abban megszerzett, nem létező összetevő elem segítségével találta fel a gyógymódot. Ez teszi az egészet álomszerűvé.
Teljesen a nézőre van bízva. Ki mit gondol, ki mit lát meg benne, arról szól.
Ez már annyira szar film, hogy szinte jó... Hasonlót még nem láttam, de talán Pablo Picasso műveire tudnám hasonlítani. Én inkább Munkácsy festményeit szeretem...
|
Threaded Mode
