Verselő kedvű hódítósoknak :)

[BimmBimm]

Wass Albert: Magyar cirkusz


Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!
Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.
Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken...!
Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:
 Én arra a vörösre fogadok!
 Enyém a zöldinges legény!
 Szorítsd, te Árpád-címeres!
 A gatyás paraszt az enyém!
S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.
Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.
A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.
Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint.

[Szigibabe]

Csys...

Bántó szavak szállnak a fekete éjben,
Sötét vadak köröznek a messzeségben.
Idegen gondolatok ezrei támadnak,
Ördögi gonoszságukkal majd' megfojtanak.

Kócolja a hajam a tomboló szél,
Lehajtott fejjel bandukolok én.
Egyik lábam teszem a másik után,
Baktatok végig a forgalmas utcán.

Csodálkozva emelem fel a fejem,
Mintha valami érintette volna kezem.
A levegőben kering egy papírdarab,
Lassan, de biztosan követi az utam.

Teleírt oldalak játszanak a fejem felett,
Nincs, ki akadályozná féktelen röptüket.
Egyszer egyik, majd a másik oldalával -
Csábítja szemem gyönyörű mosolyával.

Mint apró bogarak a forró betonon,
Úgy kavarognak a betűk a papírlapon.
Önkéntelen nyújtózik a kezem utána...
Hátha mégsem volt minden hiába.

Kíváncsi szemek fürkészik arcomat,
Lelkemet nyugtatják az ölelő szavak.
Elhagyatott szigetként állok a téren,
Az embertömeg kellős közepében.

[Szigibabe]

és mert voltam jobb kedvemben is mostanában, megosztom ezt is veletek, ha nem bánjátok... bár ez inkább olyan kis butácska

For fun

Piros alkotta kontúrját,
Körülölelték sokszínű kockák.
Piros nyelvét nyújtogatta,
Piros masniját igazgatta.
Huncut szemével kacsintgatott,
Nyugodni engem nem hagyhatott.
Talán bohókás mivolta.
Talán vidám játéka.
Rá sem néztem volna alapban,
De szemei nevettek rám a kirakatban.
Bementem hát, elkaptam a grabancát,
S azóta lábamon koptatja a talpát.

[Topsy]

Wells: A keresztről

Isten nagy terhet rótt rám egy napon:

Súlyos keresztet, hogy hordjam a hátamon.

Éppen roskadtam a szörnyű súly alatt,

Mikor egy oroszlán állta utamat.

Fohászkodtam. Ó Istenem, ne ereszd!

S kezemben fegyverré lett a kereszt.

Elvégezte művét a vadállaton

És keresztté lett ismét a vállamon.

Én vánszorogtam át erdőn, mezőn,

Földre roskadva elhagyott erőm.

Sóhajtottam, ó Isten, elveszek

És szárnyas bottá lett a kereszt.

Repülve vitt tovább és a gyönge test

Újból élni kezdett.

Majd ismét felszökött Vállamra a kereszt.

Pusztában éltem, perzselt a homok.

Küzdve éreztem, földre roskadok.

Sehol árnyék. Perzselő lángsugár.

Felsóhajtottam, hogy minden oda már.

És akkor meglepett a kegyelem,

Élőfává lett a keresztem.

Álomban kerestem új erőt,

S keresztem velem volt, mint azelőtt.

Azóta, hogy életem napja múl,

Mindig a terhem vált áldásomul.

Nem is dobom el életem során,

Mert ez lesz egyszer majd a koronám.

[LordYsolt]

Még magam sem tudom….

Magányos szigeten
ezernyi virág között
kínod leled.
Versem írom
értelme nincsen,
üres mondatok
fordulnak ki a tollból,
összefüggéstelen képtömeg,
mit most eléd festek.
Hol kín,
hol szenvedély,
s ott van maga a tökély.
Alkotás vágya közt,
pusztítást szül a néma düh.
Mi fejemben megterem
élettelen jön e világra,
torz mementója
egy próbálkozásnak.
Néha jobb ülve várni,
van mikor elé kell rohanni,
senki nem ad tanácsot
azt csak Te érzed.
De ne add fel!
A tagadás
Halál
Mely véget vet,
és folytatást terem.
Ezer éves büszke szilfa
teteme felett a szél
diadalmasan süvít,
megmutatta erejét.
Ám a szilfa tövében,
megannyi lehetőség,
dugja ki a fejét
és a halott fa körül
az élet újra ünnepli
Diadalát!
Egy szilfa helyett ezernyi áll
vastag falként
Töri meg a szél akaratát.
Kusza gondolatok,
elhalva újat teremtenek.
Pusztulunk és újjáéledünk.
Neki kezdünk és befejezzük,
talán azt is amire vágyunk.
Érthetetlen képek
még is szépek.
Értelmük nincsen?
Úgy is azt látod meg
amit akarsz!

[Topsy]

Ha már egy másik topicban szó esett erről a versről
Ady Endre
Elbocsátó, szép üzenet


Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

[tevary]

Folyó partján

Kint ülök a Zagyva partján
Hallgatom a víz csobogását
Falevél is halkan zizzen
Lehull, s úszik a vízen.

Mint egy piciny kis csónak
Lágyan ringatózik a folyóban.
Fák lombajai susognak,
Talán egy dallamot dúdolnak?

Valahol egy halk zene szól
Dallam csendül lágyan szól,
Regél az elmúlt ifjúságról
S egy csodás régi nyárról.

E régi szerelem oly csodás
Mely ma már emlék csupán.
Elhalkult a dal nem szól már
Csak a víz csobog tovább.

Ni csak a falevél is úszik tovább,
Viszi a hírt hogy még mindig fáj.
Menj csak piciny csónak
Haladj tovább a folyóval.

S ha látod őt, mond el neki,
Van egy lány ki nem felejti.
Szívében őrzi még a múltat
S a dalt, mit együtt dúdoltak.