Hollószárnyak

[naramis]

Feszülten várom hogy befejeződjön az előkészület. Az izgalom ellenére kényszerítem magamat, hogy nyugodtan lélegezzek és szívverésem is próbálom csillapítani. Várom, hogy mikor kezdhetek bele a varázslatba. Túl akarok lenni már ezen az egészen...

- Az első kisebb szünet után kapcsolódjatok be - adja ki az utasítást a csontváz, majd egyetlen mozdulatára lángok lobbannak a gyertyákon, és belekezd a litániába.
Körülbelül tíz perc telik el, míg rövidebb szünetet tart, ekkor a nagyúrral együtt belekezdetek a tanult szövegbe, és mozdulatokba. Először az emlékeitekből táplálkoznak a szavak, és mozdulatok, aztán - mint ahogy már ez előtt is - mind a ketten érzitek, hogy már nem kell gondolkodni, a dolgok természtes könnyedséggel maguktól jönnek, s ti félig bódultan, félig kívülről nézitek az eseményeket. Az elmétekbe gyűjtött erő a mozdulataitokon keresztül átfolyik a rajzolatokba, amitől azok halvány fénnyel kezdenek derendeni. Először a külső, majd idővel a belső rajzolatok is. A levegő átitatódik energiával, és megsűrűsödik körülöttetek. A hangotok emélyül, és szinte eggyé válik, ahogy egyszerre mondjátok a szöveget. Majd újabb szusszanásnyi szünet következik, nem hosszú, így nem töri meg az átlényegült állapotot. Elérkeztek a lezáráshoz. Itt már hallhatóan más szöveget mormoltok mind a hárman. Ahogy elhangzik az utolsó szó is, az összesűrített, és koncentrált energiák elindulnak a nekik kiszabott úton: a csontváz megfeszül, és a mellkasa előrébb mozdul, mintha egy láthatalan kéz épp kitépne belőle valamit, majd hangtalanul összecsuklik, és nem mozdul többet, ugyan ekkor valami mintha meglökné a nagyurat, hátrébb tántorodik, és összegörnyed, de nem esik össze. Veled semmi különös nem történik azon kívül, hogy iszonyatosan fáradtnak érzed magad, mintha hetekóta nem aludtál volna. A magadhoz térés ismét olyan, mintha álomból ébrednél. A rajzolatok fénye már kihúnyt, csak a gyertyák égnek még a pentagramma csúcsain, az árnyékfal szétoszlott.
Az egész szertartás valamivel több, mint egy óráig tartott.

Farkas, Gren, Alysium: a fal mögött számotokra teljesen érthetelen nyelven kezd mormolni a csontváz, mély reszelős hangján, idővel a nagyúr, és Quintar is bekapcsolódik, és csak mondják, mondják, mintha soha nem akarnák abbahagyni. A sűrűsödő energiáktól feláll a szőr a hátatokon, és libabőrösek lesztek. Úgy látszik a bent fókuszálódó erőket nem árnyékolja le a fal. Az elhangzó mondatokban egyre több feszültség remeg, a hangok egyre kevésbé hangzanak emberinek. A hideg futkos a hátatokon az egésztől.
Több mint egy óra telik el, mire abbahagyják. Támadás nem ért titeket, az épület pont olyan kihaltnak tűnik mint eddig.
Az árnyékfal eloszlása után azt látjátok, hogy a csontváz mozdulatlanul hever a földön, némelyik csontja messzebb hever a többitől, mintha szétesett volna. A nagyúr öszegörnyedve térdel a földön. Quintar alig áll a lábán, időnként megtántorodik.

Gren: a szertartás közben a nyakadba akasztott szütyőben valami mocorogni kezd.