Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Tömzsipöröly felé:
- Na már csak ez kellett, mindjárt ránk szakad az ég,de van egy megérzésem, hogy ezt az égi áldást sem az Istenek küldik ránk. Jobb lesz résen lenni. Minden porcikám figyelmeztet a veszélyre, de ugyanakkor fűt a küzdelem esetleges heve is. Úgy érzem magam, mintha egy kis gyerek lennék, aki nem figyel az apai figylemeztető szavakra.

Igyekszem minden tőlem telhető figyelmességgel pásztázni a teret, amit látok. Az érzékeimre különösképpen figyelek, hisz leginkább ezek mentették meg rövidke életem. Az ösztöneim még sosem csaptak be. Az élni akarás a legnagyobb úr.
A törpe a levegőbe szimatolva, összehúzott szemmel bólint:
-Furcsa vihar valóban. Mintha egyetlen helyen kavarogna csak teljes erővel és egyre gyűjtené az erejét.
Megigazgatja a fegyvereit és a ládából viharcsuklyákat és köpenyeket kotor elő, feléd nyújtva az egyiket.
-Ha mégis szakadni kezd jól jön majd.