Hollószárnyak

[aúú]

Miután beszéltem Quintar-al, félre hívom Vyliaval-at, majd hosszasan elbeszélgetek vele, mindezt a saját nyelvemen. Majd visszemegyek beszélni a pappal.

[VérGyöngyTyúk Z]

-Jó reggelt!- köszöntöm a fiút - Beszélhetnék atyáddal, ha alkalmas neki?
-Gyüjjön be - mondja a srác, és kitárja neked az ajtót, hogy bemehess.
Az apja az asztalnál ül, és reggeizik.

[naramis]

Alysiumnak:
- Az Antiss meglehetősen sivár. Ahogy mondtad olyan mint a valóságban. Ráadásul sokan álmodnak élőholtakkal és szellemekkel. Jónéhány meg is akart kostólni. A hatalmukat ugyan nem "néztem" meg, de könnyedén követtek. Lehet nem tudnálak megvédeni tőlük. Ezért nem szeretném hogy "feljöjjél". Ha mégis nagyon érdekel, a későbbiekben tarthatok bemutatót - kacsintok rá.

Farkasnak:
- A hely ahova tartunk, Hamothan ősi erődröl kapta a nevét. Ott folyt le a VII. zászlóháború legvéresebb, négy napig tartó ütközete, ahol az egyesült sinemosi és tiadlani hadseregek vereséget mértek a toroni és abasziszi csapatokra. A hamothani sík ma is kísértetjárta hely hírében áll. Tudomásom szerint ritkán lakott ez a környék. Várost felesleges is lenne keresni errefelé. Csak ehhez hasonló kis épületegyüttesek vannak mindenfelé. Oh, és ezen járkáló holtakat tartják vissza az Őrzök, vagy hogyan nevezik magukat. Alapvetően nem szeretik errefelé az idegeneket, mert csak bajt hoznak, hozunk a fejükre. Ezért is furcsa hogy ilyen "szivesen" fogadtak tegnap este.

[Pettyes]

Quintarnak:
- Rendben, ha így látod jónak. természetesen a későbbi bemutatók érdekelnének, az edzés jót tesz.
- Ha az álmok ilyenek, akkor a környék sem lesz kellemes. Lesz egy-két meglepetésünk és ha az álomsík az emberek álmaiból táplálkozik és ők ilyen lényekről álmodnak, amikkel feltehetőleg már találkoztak is, akkor jobb lesz, ha vigyázunk.
- Elmondhatunk mindannyian egy imát, figylejen valaki ránk onnan fentről is.
- Ha esetleg van valami óvo varázslatod, vagy szered a tarsolyodban, majd alkalmazhatnád a megfelelő időben. A papok elvileg a holtakat távol tudják tartani, vagy nem? - kérdem Quintartól.

[naramis]

Alysiumnak:
- A környéken nem kell tartanunk élőholtaktól. Az emberek azért álmodnak velük, mert a közelben van egy völgy, ahol sok zombi mászkál, és attól félnek, valamikor kiszabadulnak.
Abban biztos lehetsz, hogyha ezekkel a dögökkel találkozunk, mindent megteszek hogy távol tartsam őket.
Az imátkozás pedig nem árthat. Biztos vagyok benne, kapunk onnan fentről segítséget - nézek az ég felé.

[Chris]

Napközép előtt egy órával elindultok a mágikusan elkerített terület felé, szándékosan elkerülve az erődöt. Vylia is ekkor indul el, de veletek ellentétes irányba, vissza arrafelé, ahonnan jöttetek. Stancil nem tart veletek, ő a "faluban" várja a visszatérteteket. Pár néhány házból álló "falun" mentek keresztül, mikor az egyik mellett elhaladva, egy tíz főből álló jó felfegyverzett (Gren: te így ránézésre is meg tudod állapítani, hogy a felszerelésük minden darabja mestermunka) lovascsapat állja el az utatokat.
- Kérem forduljanak vissza! A tiltott területre nem mehetnek be - közli veletek az egyik.
- Maguknak nem az a dolga, hogy az élőholtakat ne engedjék ki? - kérdi a nagyúr Hyas-on keresztül - Az, hogy hogyan jutunk be és ki a területre az a mi bajunk.
- Mint mondtam nem mehetnek be a tiltott területre - ismétli meg a férfi.
- Rendben, akkor csak elmegyünk a terület széléig. Ez ellen igazán nem lehet kifogása - válaszolja a nagyúr.
A férfi int az egyik szélen álló harcosnak, aki válasz ként bólint, majd ellovagol. A maradék kilenc katona elkísér titeket.
Körülbelül egy háromnegyed lovaglás után értek el egy viszonylag sík területet, ami teljesen kihalt. Itt-ott páncél, fegyver, vagy csont darabok állnak ki a földből, nővényzet egyáltalán nincs rajta. A távolban valami ködszerű pára gomolyog a terület belsejében. A valamikori csatateret félig földbe ásott rúnákkal faragott kőlapok szegélyezik.
Mikor odaértek, a nagyúr leszáll a lóról, és a rúnakövek közelébe lép, ekkor rangidős katona (aki végig a nagyúr közelében maradt) megszólal:
- Kérem lépjen hátrébb onnan! - kéri parancsoláshoz szokott hangon, szigorú tekintettel, kezét a kardja markolatán nyugtatva.
- Újabban az a divat errefelé, hogy az élőket fenyegetik az élőholtak helyett? - szegezi neki a kérdést a nagyúr.
A férfi szeme villan egyet, de állja a nagyúr tekintetét, és nem szól semmit. Kis idő múlva a tiszt megismétli a felszólítást, de a nagyúr nem moccan. Ekkor a katonák (akik eddigre már körbefogtak titeket) fegyvert rántanak, de egyelőre nem támadnak rátok.
- Lépjen el onnan! - ismétli meg a tiszt.
- Milyen törvények érvényesek errefelé? - kérdezi a nagyúr, mit sem törődve a felszólítással.
A férfi egy pillanatra meglepődik, majd megszólal:
- A pár éve történtek tükrében, a törvény szerint nem engedhetünk be senkit sem a tiltott területre, és semmit és senkit nem engedhetünk ki a területről.
- Beszélni szeretnék a felettesével - közli a nagyúr, miközben ellép a kőtől.
- Rendben.
A katonák végig árgús szemekkel figyelnek titeket, míg az erődig nem kísérnek titeket. Már jó órája besötétedett, mire oda értek. Az erőd egy vastag fallal, és őrtornyokkal körülvett három toronnyal rendelkező kőépület. (Gren: az épületen látszik, hogy nem törpék készítették, de jónak tűnik ahhoz képest, hogy emberek alkották.)
A kapun áthaladva egy kisebb udvaron találjátok magatokat. Az főépület velet szemben magasodik, két ajtót láttok rajta, és pár kisebb lőrésszerű ablakot az első emelet magasságától kezdve fölfelé. A tiszt besiet az egyik ajtón, a többi katona veletek marad, és tovább figyelnek titeket.

***

Z: a Gren és a gazda közti beszélgetést utólag (akár zöldben) lejátszhatjuk, a játékban van rá idő az indulásotokig.

[VérGyöngyTyúk Z]

A "kísérő" csapat fegyvereit kritikus szemmel, eléggé feltűnően nézegetem és halkan mormogva bólogatok egy-egy kiváló és nem "túlcsicsázott" páncél, fegyver láttán, ugyanakkor eléggé megvetően siklik át a tekintetem a túldíszített, vagy silányabb fegyverek felett (bár ilyent nem nagyon látok, inkább a túl sok díszítés láttán látszik rajtam, hogy nem igazán tettszik.) Egyik fegyver vagy páncél sem túldíszített. Szinte nincs is rajtuk dísz, de egyszerűségükben is látszik rajta, hogy aki készítette igen értette a munkájához.
A "határhoz" érve igyekszem minél többmindent látni a földön heverő, kiáló fegyverekből, csontokból. Amennyire figyelmeztetés nélkül lehet, közelférkőzöm a lezárt területhez, de a Nagyúr-ral egy vonalba nem kerülök. A szemem cikázik ide-oda alaposan figyelve a földet, mintha valamit keresnék. Nem találsz semmi érdekeset.
Mikor fegyvert rántanak a katonák a szemem a Nagyúr felé villan, a kezeim megszorulnak a bárdom markolatán és félig "kilépek" a kengyelvasból, hogy ha kell azonnal levethessem magam a földre és úgy harcoljak ahogy törpéhez illik. Mikor nem tör ki a harc, elengedem a fegyverem és visszalépek a kengyelvasba, de feszült és harckész maradok.
Az erődudvaron kritikus szemmel nézek körül és annak a falnak a tövébe húzódok amivel szemben a legkevesebb lőrés van fenntebb. a bárdom lekanyarítom a hátamról és arra támaszkodva türelmesnek tűnő pózban várakozok. Harcra készen, félig lehunyt szempillák mögül lesve a környezetem.
A fegyveresek nem igazán engednek szétszéledni titeket, laza félkörben állnak mögöttetek és a kétoldalatokon.
Kisvártatva visszatér a tiszt, és beinvitálja a nagyurat. Titeket megkér, hogy az udvaron várakozzatok. A beszélgetés hosszan elhúzódik, hisz több mint egy óráig nem kerül elő a nagyúr.

Ki mivel tölti az időt?