Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Nézek a törpére vigyorogva:
- A mágiád elrejtett, így úgy hatoltam át soraikon, mint kés a vajon. Bizonyos szempontból hihatték azt, hogy démon vagyok, ha nem ismerik a fajtám. Végülis a hírnév így is terjed majd és dícsően emeli fajtám ismertségét. Tömzsi hunyt szemmel kuncog, láthatóan élvezi a szemei előtt újra lepergő jelenetet.
- Egyébként barátom valóban sok sebed volt, én már csak tudom, hisz én hoztalak ki, de az este valami történhetett azon kívül, hogy begyógyultak a sebeid.
A törpe furcsállva néz ád, aztán a sebhelyeit kezdi vizslatni.
- Amikor felriadtam, nem is láttam hirtelenjében, aztán a megszokott helyedről, ahová tettelek eltüntél egy másik helyre, egykori nyomodat csak a száradt vérfoltok jelezték. Nem tudom mi lehetett, én nem értek ezekhez a hókusz-pókuszokhoz, de az Atya is képes ilyen trükkökre, ráadásul Te is a trükkök mestere vagy, így nem tudtam hová tenni a dolgot.
-Hát én sem tudom. Az én trükkjeim nem képesek ijesmire. Csupán látszatot tudok csinálni. Bár elég gyorsan gyógyulunk mi törpék, de ennyire azért nem. - elgondolkozik, majd kissé bizonytalanul foytatja - Bár rémlik valami furcsa álom, hogy egy alacsony, vékony alk bekente valamivel a sebeimet, de nem látta belőle sokat. Zöldes derengés övezte. De inkább örülök annak, hogy meggyógyultam és megköszönöm az Isteneknek és annak aki segített. - "sunyi" arccal körbepillant, aztán egy jókora darab sültet csúsztat a kezedbe - meg annak is hála aki "kipreparálta" a ruhám étellel! - kissé megnyitja a kabátját és az inge és a kabát közt jókora hús és kenyérdarabokat veszel észre. Az orrodba csapó illattól megkordul a gyomrod.