Hollószárnyak

[Massza Rex]

- Jó szívvöl adja? (horkanok fel) A páncélruha tübbet ír, mint ez az ögész viskó!

(nem törődöm a pillantásokkal, leperegnek rólam, mint tavaszi eső a kőfalról)

(kicsit zavart vagyok, hogy a Nagyúr egy buta koszos parasztal együtt lapátolja a moslékot de ez legyen az Ő baja, de ÉN a zsoldosa vagyok, nem pedig a szolgája, azt teszem és mondom amit akarok)

A fickó tekintete megint elborul.
- Kifelé! - ordítja az arcodba az ajtó felé mutatva - Most azonnal, és meg ne lássam magát vagy a cókmókját a házam közelben! A lovát is tegye ahova akarja, de ne az én istálómba!
(Aki szemfülesebb észreveheti, hogy kissé olybá tűnik, mintha a férfi haragjában még a tájszólást is elfelejtette volna...)

- Mögyek is, mielűtt összedű ez a tákulmány. (vetem neki oda foghegyről)
Ha tekintettel ölni lehetne, most veszélyben lennél, de így nem történis semmi különös, további bonyodalom nélkül elhagyod a házat.
(Egyébiránt a ház nem egy tákolmány, bár nem szép, és nem túl nagy, de vastagnak és erősnek tűnnek a falai, az ablakok kimondottan kicsik. Az épület kőből van. A berendezés nagyon egyszerű, szegényes és teljesen dísztelen. A legtöbb tárgy nincs szépen megmunkálva, viszont masszívnak tűnik mind.)

Fogom a zsákomat és kimegyek, utána pedig az istállóból is kihozom a pacim és oda megyek Vyliához. Elmesélem neki mi volt bent meg azt is, hugy a tübbiek úgy visölkednek minta birkák, fűleg a Nagyúúr..
A nő is veled volt benn, és veled együtt távozik (a lovát, a cuccát, és mindent visz magával, mint te is). Vylia végighallgatja, amit mondasz, és bólint párat, mintha egyetértene veled.
- Most hova megyünk? - szegezi neked a kérdést, miután befejezted a mondandódat.