Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Mikor látom Feran elismerő jelzését, szinte kihúznám magam, de gyorsan észbe kapok és lesütöm a fejem, rá sem pillantok. Még nagyobb döbbenetemre, mikor a gyerek előtt hajolnak meg a porba hullok, mint valami rothadt gyümölcs és várom amíg elvánszorog mindenki, majd felnyalábolom a Törpét a vállamra és elindulok utánuk. Kint Ryel elött ismét lehullok, ám vigyázva Tömzsit először magam mellé teszem és csak utána nyelem a port. Mikor indulásra szólítanak ismét felkapom a törpét és elindulok visszafelé vele. Úgy veszed észre könnyebben lélegzik és mintha kezdene lassan magához térni. Egy pillanatra kinyitja a szemét, aztán fáradtan lehunyja. Úgy érzed hamarosan békésen szuszogva alszik, csak néha grimaszol a sebei miatt.Magamban elégedettség tölt el, végre megmozgathattam magam és nem csak az idiótábbnál idiótább feladatokat végeztem, amit rám osztottak, végre történt valami érdekes is a monoton napok között.