Alattomos árnyékként tör felém,
Kegyetlen karmokkal mar belém.
A vér folyik, nedves melegség...
Mind gyorsabban patakzik az éltető,
Egyre csak fogy a hátralévő idő.
Megrémülök, két kézzel kapaszkodok
Az élethez, az emlékekhez kapok.
Ujjaim a levegőt marják...
De lassan előtör minden, mit tettem,
Minden, amiért jó, és rossz is lettem.
Meglátom az árnyat, a felismerés bénít,
Az arca nem mosolyog, vicsorít.
Nem kell, hogy mondja, tudom:
Nem élhetem túl ezt az estét,
A halál fedte fel előttem a testét.
Unatkoztam a melóba, és ez lett belőle!
Threaded Mode
