JKSZ vagy nem?
Sziasztok!
Előrebocsátom, hogy sem vádaskodni, sem gyanusítani nem akarok, pusztán a véleményetek érdekel. Az eset sem most történt, szóval akadémikus a kérdés.
Jól bevédett mf elf orimmal találtam egy kéttagú szövit. Mindkét ori hadra alkalmas, de pillanatnyilag termelésre beállt ország volt. Jött is szépen tőlük a teki, a pénz, stb. Meg üzenet is hamarosan, hogy fejezzem be, mert van pénzük bőven, ha kell, átépülnek és szétvernek.
Nem vettem túl komolyan a dolgot, mert 4 körrel felettem voltak, számoltam, és úgy láttam, hogy ha lebontanak, a védelmi bónuszaimmal, pláne az mf 40%-kal együtt nagy bajba nem kerülhetek.
De megoldották. Miközben átépültek és hozzám bontottak, felbontották a szövit, és így két mf hadissal kerültem szembe. Oda a 40% bónuszom.
Lebontottam én is persze, de addig pár mészár már bejött. Aztán megegyeztünk a békében, ők pedig újra összeálltak.
Nos, ez jksz, vagy nem?
Én már filóztam rajta eleget.
pro: nem szöviben lévő országok összehangolt támadása.
kontra: mindkettő egyenként is jogosan törlesztett, közben összevesztek, később meg kibékültek, ami nem tilos.
Véleményetek?
|