Akik 2005-2006 körül vették fel CHF alapon a hitelüket, azok még simán kevesebbet fizettek eddig
összesen, mintha HUF alapon vették volna fel.
A gond nem is ezzel volt, hanem hogy pont az alacsony törlesztők miatt túlvállalták magukat.
Azt szokták mondani, hogy eladósodni csak abban a pénznemben szabad, amiben a fizetésed kapod, és csakis a fizetésed egyharmadáig.
Namost, ha valaki anno tegyük fel 150 nettót keresett, megnézte, hogy 50k-s törlesztőre mennyi forint hitelt kap, és ugyanannyit vett fel CHF alapon, akkor 25-30k között fizetett volna évekig, és most lépte volna csak át pár hónapja az eredeti forintos törlesztőrészletének limitét, tehát a fizetése harmadát. És akkor még mindig röhöghet a markába, hogy mennyivel jobban járt.
Alapvetően egyetértek Simorral, mivel ezt a fajta hitelt is lehetett volna okosan felvenni, és jól járni. Aki hülyén vette fel, az ugye mondhatni egyéni szoc. probléma. A gond csak az, hogy mikor százezrekről van szó, az ő fizetésük és nem fizetésük is nemzetgazdasági szintű probléma. Ha fizetnek, akkor annyira visszaesik a fogyasztásuk, hogy az mérhetően visszaveti a növekedést, ha meg nem fizetnek, az a bankszektor stabilitását veszélyezteti.
És ezek nem olyan dolgok, amiket a felelősök nem láthattak volna előre.
Szóval az MNB a magas jegybanki alapkamatával és a PSZÁF a finoman szólva is elhanyagolt pénzügyi felügyeletével, valamint az Országgyűlés, ami nem korlátozta a devizahitelezést jogszabályokkal, elmehetnek a picsába.
Ezek az intézmények és a felelős vezetői pont ugyanolyan hibásak a kialakult helyzetért,
mint akik felelőtlenül túlzottan is eladósították magukat.
És akkor arról nem is beszéltünk még, hogy a lakossági hitelezés válság nélkül is csak arra jó, hogy előrehozza a fogyasztást, ami ugye a törlesztés miatt később erősen visszaesik, tehát önmagában is elég gazdasági torzulást okoz, aminek a vége elkerülhetetlenül a gazdaság vagy a gazdaság növekedésének visszaesése. Tíccsákbe!
