A kezdetek

[Ati]

Ameddig a szem ellát, semmi más, csak kopár pusztaság. Apró bokroknál semmi nagyobb nem nő meg ezen a vidéken, sehol egy magasabb fa, sehol egy ültetvény, sehol egy kis víz... Csoda, hogy a bokrok megélnek, hiszen öt éve itt mindent felégetett az ellenség, a perzselő forróság minden növényt és állatot elpusztított. Értelmetlen pusztítás volt, hiszen semmit nem nyertek, a terméketlen talajt ők sem használhatták. Ígyhát csata után további is álltak, hátrahagyva a nagy feketeséget, ahol egykor virágzó mezők voltak, ahol a legelő csordák körül vígan szaladgáltak az emberek, ahol a jókedv és a kacagás mindennapos volt. De ez már a múlt, azóta senki be nem tette ide a lábát... Pedig az egykoron dicső vár falai valamelyest túlvészelték a pusztítást. Igaz, mára már ezek a falak is leomlottak, a kőhalmok között csak néhány nagyobb kupac jelzi, hogy ott valaha fal állt.

Senki nem is sejti, hogy a pusztításnak volt túlélője...

A vár egy titkos alagsori terme adott otthont a város mágusának, akit a beomló lejárat miatti több éves bezártság nem kicsit viselt meg. Persze érthető, hogy egyetlen dolgot szeretne elérni: megoldást találni arra, hogy kijusson a csapdából. Az alap mindig adott volt: térkapu. Ám ehhez ismerni kell a célt, a külvilág pedig igencsak megváltozott a háború óta... Ezért hát a mágus évek óta a térkapu továbbfejlesztésén dolgozott. A túlélését kisebb sikerek eddig is biztosították: néha egy-egy tyúk, de volt amikor egy egész tehén jelent meg nála. A gazdájuk talán sose tudja meg, hogy mi lett ezek sorsa. Néhány napja azonban megtörtént az áttörés! Végre nem kell pontosan megadni a célt, bárhova el lehet jutni az új térkapun át! Éjfélkor minden adott lesz ahhoz, hogy a mágus végre kiszadulhasson a fogságból!

Az éjfél hatalmas viharral érkezett, de most már nincs visszaút! A szertartás elkezdődött, a varázsszerek a helyükön, a szimbólumok felrajzolva. Elhangzanak a varázsszavak, és egy hatalmas villanás kíséretében a mágus máshol találja magát! A varázslat sikerült! Az ezt követő villámcsapásról már nem is tud, de ha tudna se tehetne semmit.

Ahogy körbenéz, nem is sejti hol lehet. Ismeretlen vidék, de a túlélésre mindenképp alkalmas. Azt pedig végképp nem sejti, hogy a varázslata nem ért véget, mostantól bármikor bárhol megnyílhat a kapu, és magába szippanthat ártatlan embereket, akik mind itt kötnek ki, ezen az ismeretlen helyen...


... ÉS MOST, EGY ÉVVEL KÉSŐBB ...


A mágusnak sikerült titokban tartania, hogy ez a többszáz ember mind miatta van itt. Persze az is lehet, hogy ő maga sem biztos ebben.

Mostanra mindenki megszokta, hogy időnként új emberek jelennek meg, akik több-kevesebb sikerrel beilleszkednek ebbe az új közösségbe.

Már áll egy város, ami otthont ad mindenkinek, aki megjelenik.

Sokan indultak felfedezőutakra, hogy kiderítsék hol vannak. Néhányan sose tértek vissza, néhányan más városokat alapítottak a távolibb vidékeken. De soha senki nem jutott vissza a régi otthonába.

Az őslakosokkal nem sikerült felhőtlen viszonyt kialakítani, állandó csatározások vannak. Mindenki a másikat okolja ezért, és a csaták oka nem más, mint a mindennapi túlélés. Senki mégcsak nem is sejti, hogy az őslakosok tudtukon kívül valami olyasmit őriznek, aminek talán sose lenne szabad napvilágra kerülnie.

Nem egyszerű ebben az új világban a fennmaradás. Folyamatos alkalmazkodást és tanulást igényel. Mindig résen kell lenni.

De az ittlakók nincsenek elkeseredve, hiszen folyamatosan van utánpótlás, mindig újabb és újabb emberek jelennek meg a mágus által egyszer kinyitott térkapun át...

Ki tudja, talán pont Te leszel az, akit legközelebb magába szippant...