Mese, mese mátka... :)

Cece · #1 10-18-2006, 21:29

Harc az örök gyermekkorért avagy kalandozás a mesék világában

Nem tudom ki hogy van vele, de én így 26 évesen is imádom a különböző meséket, rajzfilmeket, mesefilmeket stb, legyen szó régi vagy modern koriról

Ezt a topicot konkrétan a különféle mesék tárházának tervezem, de elmondhatja bárki a véleményét rajz- illetve mesefilmekről; kinek mi-, miért tetszik.
Hát lássuk mennyire lessz sikeres; Jó szórakozást

u.i. A hosszkorlát 10K karakter, de azt mondták hogy emberileg tessék kihasználni

Cece · #2 10-18-2006, 21:33

Volt a világon egy gazdag és hatalmas király. Csináltatott magának egy aranyekét, azután hívatta az ország nagyjait, hogy találják ki, mit ér. Gondolkoztak, törték a fejüket, egyik többet, a másik kevesebbet mondott, mint amennyibe került, elég az hozzá, hogy nem bírták kitalálni.
Ekkor magához szólítja a legöregebb jobbágyát, mondja meg, mit ér az eke. Sokat gondolkozott ez is rajta, de nem találhatta ki, miért is a király meghagyta neki, ha három nap alatt ki nem találja, feje vesztesége!
Ezzel az öreg hazament. Búsul, búsul egész nap, nem eszik, nem iszik, nem kell neki semmi. Végre észreveszi ezt a gyönyörű termetű tizennégy éves leánya, s megszólítja:
- Apám, miért búsulsz?
- Hogyne búsulnék, édes leányom - feleli az apa -, mikor a király fejem vesztesége alatt meghagyta, hogy találjam ki, mit ér az aranyekéje, melyet a minap csináltatott!
- Mit ér, mit ér? Még azon is kellene gondolkozni? Eredj, s mondd meg neki, hogy ekéjénél a májusi eső is többet ér.
- Jól megfontoltad-e, leány? Mert jólét és fejveszteség forog a kérdésben!
- Igen, apám, te csak eredj, és ezt mondd!
Elmegy tehát a királyhoz, s elmondja, hogy ekéjénél a májusi eső is többet ér.
- Honnan tudod, ki mondta ezt neked? - kérdi a király.
- Van egy tizennégy éves leányom, ő - feleli az öreg.
- Jól van - mondja a király -, igen jól van, hanem mármost adok egy marék lent, mondd meg a leányodnak, hogy fonjon belőle annyi fonalat, s a fonálból szőjön annyi vásznat, hogy katonáim mind megférjenek alatta, mert különben feje vesztesége!
Ezzel hazamegy az öreg, előadja a leányának, mit mondott a király.
- Talán még ezen is töri a fejét? Itt van egy kis darab fa, vidd el a királyhoz, s mondd meg neki, hogy csináljon belőle orsót, rokkát, motollát és szövőszéket, ha igen, akkor parancsolata teljesítve lesz!
Elment az öreg, s megmondta a királynak, mit üzent a leánya, hogy abból a kis darab fából csináljon orsót, rokkát, motollát és szövőszéket, ha igen, akkor parancsolata teljesítve lesz.
A király megilletődött ezen az okosságon.
- Hozd el a leányod, látni akarom!
El is vitte, a király megszerette, feleségül vette, azzal a feltétellel, hogy senkinek tanácsot ne adjon, mert különben elkergeti.
- Ígérd meg, kérlek - mondta a leány -, ha elkergetsz, magammal vihetem, amit legjobban szeretek!
A király megígérte.
Történt többek között, hogy az udvarhoz panaszosok jöttek, a király nem lévén otthon, a királyné adott tanácsot.
Hazajön a király, megtudva felesége tettét, annyira megharagudott rá, hogy megparancsolta: holnap virradóra házától eltakarodjék!
Estére kelvén az idő, álomport hozatott a királyné, s italban beadta a férjének. A király, hogy az álomporos borát megitta, ültő helyében elaludt. Akkor az asszony szolgájával együtt föltette a kocsira, elvitte apja házához. Reggel fölébred a király, ki akar menni, a szemöldökfába (az ajtónyílás felső része) vágván fejét, felkiált:
- Ejnye, hol vagyok én?
- Itt vagy, kedvesem! - mondta a királyné.
- De hát ki vagy mi hozott engem ide?
- Én, mert azt ígérted, amit legjobban szeretek, elhozhatom magamnak. Téged szerettelek és szeretlek legjobban, azért hoztalak el.
- Én is téged szeretlek a legjobban, hanem most már gyerünk haza, vigyük el apádat is, a kunyhót hagyjuk itt a szegényeknek.
Mikor hazaértek, újra lakodalmat csaptak, volt mulatság olyan, hogy még a kutya is fánkot evett.

Cece · #3 10-18-2006, 21:42

Egyszer, amikor Mátyás király az országot járta, ráesteledett, és egy juhásznál
éjszakázott. A juhász éppen birkapaprikást főzött, meghívta a vendégét is, mert nem tudta, hogy az maga a király. Mikor esznek, egyszer csak a király bicskájára egy olyan darab hús akadt, ami nem kellett neki, aztán visszalökte a bográcsba. Erre a juhász fogta magát, a kése nyelével egy nagyot csapott a király kezére.
- Tanuljon meg becsületesen enni! - azt mondja.
Megették a paprikást. Reggel köszöni a király a szállást meg a vacsorát, és azt mondja a juhásznak, hogy látogassa meg őt Budán, mert ő ott varga a királynál.
- Olyan pár bocskort szabok kendnek - azt mondja -, hogy haláláig eltart.
Mikor hazaért, mindenkinek mondta, hogy ha jön egy juhász, igazítsák hozzá.
Nemsokára el is jött a juhász. Kérdezi a palota kapujában az őröket, hol van a Mátyás király vargája. Azok aztán vezetik is mindjárt a királyhoz. Csak bámult a juhász, mikor látta a szebbnél szebb szobákat, hát még mikor látta az ő ismerősét a fényes urak közt.
A király szépen fogta a juhászt, mindjárt hívta ebédelni, de lelkére kötötte, hogy ezeket az urakat is tanítsa meg enni, mint ahogy őt.
Leültek az ebédhez, hát az egyik úr mindjárt visszalöki a késéről a tálba, amit kivett. A juhász meg a kés nyelével egy jót rácsapott a kezére.
- Tanuljon meg az úr emberségesen enni!
Az urak mindjárt előrántják a kardjukat, hogy összevagdossák a juhászt, de a király azt mondja:
- Hagyjátok csak, engem is így tanított meg emberségesen enni.
No, mikor vége van az ebédnek, így szól hozzá a király:
- Mutassa meg kend ezeknek az uraknak, hogy szokott a juhász nézni a birkái után!
A juhász mindjárt rátámaszkodik a botjára, aztán néz. Azt mondja a király az uraknak:
- Próbáljuk ki, mennyit bír el ez a juhász! - Azzal fogja a drága szép köpenyét, és ráteríti a juhászra. Int az uraknak, hogy ők is csinálják utána.
Mikor már mind ráterítette a köpenyét, azt mondja a király:
- Gazember az, aki ennek a juhásznak nem ad tíz aranyat a saját köpenyéért.
Nem nagyon tetszett az uraknak, de mindegyik, aki levette a köpenyét, adott neki tíz aranyat. Alig fért bele a juhász szűre ujjába.
- No - azt mondja a király -, most már mehet, földi, olyan bocskort varrtam kendnek, hogy haláláig eltart.

Cece · #4 10-18-2006, 21:55

Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt.
Úgy kezdődött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott, hazafelé készült, de mint jó gazdához illik, mielőtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát ahogy így vizsgálódik, mi nem akad a szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldje közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az előbb még nem volt ott semmi. Odaballagott megnézni, mi az.
Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején.
– Csak tán nem kincsen kotlasz? – kérdezte a paraszt.
– De bizony azon – felelte az ördög –, mégpedig nagy kincsen! Több abban az arany meg az ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál!
– No, akkor jól van – folytatta a paraszt a beszélgetést –, a kincs az én földemben van, tehát az enyém.
– Nem bánom, tiéd lehet – állt rá az ördög –, de csak egy feltétellel: ha két esztendőn át nekem adod annak a felét, ami a földeden terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcseit nagyon megkívántam.
A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe.
– Rendben van – mondta –, de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd.
Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta.
Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendőben egyebet sem vetett, mint répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részéért.
– Kaszát hozzak, vagy úgy téped puszta kézzel? – kérdezte a paraszt.
– Hogyhogy? – hüledezett az ördög. – A répát?
– Azt nem, csak a levelét! – mondta a paraszt. – Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted.
Nekiállt, s nagy vígan szedegetni kezdte a földből a szép kövér répafejeket.
Az ördög dühösen vakarta az üstökét.
– Most az egyszer te jártál jól – füstölgött –, de jövőre nem ér a kikötésed; jövőre fordítva lesz: ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött, a tiéd. Megértetted?
A paraszt vállat vont, sodorított egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta:
– Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint.
Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tiszta búzával.
Mikor a gabona beért, nekiállt és mind egy szálig learatta. Épp az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög.
– Hohó! – kiabálta már messziről. – Hallod-e, hékás, hová viszed azt a búzát?
– Haza, a csűrömbe – mondta a paraszt.
– Hát nekem mit hagytál? – kérdezte az ördög.
– Mindent, ami a föld alatt van – hangzott a felelet.
És az ördög nem talált mást, mint a puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a kétesztendei termés is meg a kincs is.

Cece · #5 10-18-2006, 22:31

Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy nagyon sovány ember. Ez a sovány ember nem volt több, mint három mázsa.
Ennek a sovány embernek volt egy nagyon kövér malaca. Ez a malac többet nyomott valamivel, mint három kiló, pedig még csak hároméves volt.
A sovány ember nagyon szerette volna, hogy a malaca jól meghízzék, s ezért minden három hétben egyszer adott neki moslékot, de méghozzá rengeteget, egy egész literrel. Akár akarta a gazdája, akár nem, a malac mégis állandóan hízott: egy-egy evéskor három dekával is nehezebb lett. A sovány ember ezt nagyon kevesellte, s annyira bánkódott, hogy még az ételt is sajnálta magától: csak három kilót hízott minden étkezéskor.
Ennek a sovány embernek volt egy még soványabb felesége, aki körülbelül négy mázsa lehetett. Ez az asszony alig evett. Olyan zsugori volt, hogy reggelire csak három liter tejeskávét tudott meginni, s kenyeret is nagyon keveset evett hozzá. Ritkaság, hogy három kilóval beérte volna, no meg három hosszú szál kolbász melléje - igazán nagyon kevés: hát csak ennyit evett. Délebédje még a reggelinél is gyatrább volt: kilenc darab háromkilós tyúk harminc tojással megsütve. Levest alig evett hozzá. Három harmincliteres üstben főzte, de még ezt is alig bírta megenni, ezért még három harmincliteres fokhagymamártást és harminc kiflit evett hozzá étvágygerjesztőnek. Ilyen szörnyű keveset evett. Az ura nagyon haragudott reá ezért, ő pedig csak napról napra tengette sovány életét. Egyszer a sovány ember úgy felbosszankodott azért, amiért a felesége olyan keveset eszik, hogy így szólt:
- Minek hízlalom én ezt a kövér malacot? Úgysem eszel rendesen, hát én nem kínlódom vele többet! - Ezzel úgy földhöz vágta, hogy száz darabra ment.
Meg kell mondani: a kövér malac már olyan kövér volt, hogy alig győzték lesni, miként tudott akkorára meghízni. Már volt vagy három kiló meg három deka.
Most már mi lesz, ha a malac száz darabra ment? Hetedhét országon is túlra közhírré tették, hogy abból a ménkű nagy malacból óriási nagy, fényes disznótort csapnak.
Jöttek is csőstől a népek, hetedhét országon túlról is érkeztek a vendégek. Volt ott szegény, gazdag, kicsi, nagy, mindenféle rendű meg rangú ember. Én is köztük voltam, egy háromkilós csontot kaptam. Úgy megörültem neki, hogy három napig, amíg a disznótor tartott, mind azt nézegettem.
Ahogy a malacot behozták, a sovány asszony egyből befalta, s három pillanat alatt le is nyelte. Hát a nagy vendégsereg? Három napig csodálta, hogy a sovány asszony milyen keveset eszik, s csak akkor hagyták abba a lábatlankodást, mikor már a szemük is kopogott az éhségtől.

Cece · #6 10-19-2006, 21:41

Ejjnye

Hát senki?
Nah sebaj... legfeljebb mesélek magamnak.
Ne reménykedjetek.. ha 26év alatt nem untam meg ezek után se fogom

Cece · #7 10-19-2006, 21:42

Hol volt, hol nem volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.
- Tyű, fékomadta-teremtette - csodálkozott -, nahát ez már megint mi? - Mert hosszú főznivaló tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha.
Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.
Azt mondja a legöregebb, a legokosabb:
- Sok időt megértem, de ilyen isten-teremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?
Azt mondja rá az időben utána következő:
- Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.
S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz.
Az azt mondja:
- Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon.
Itt aztán a bíró is beleszólt:
- Hát, atyafiak, ez - ahogy a formája mutatja - csakis tojás lehet.
Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.
- Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!
A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette.
A bíró nem hiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.
- Egy gyíksárkányé! - mondta a legöregebb elöljáró.
- Lúdvércé!
De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka!
Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még a lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek.
De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:
- Csikó! Csikó tojta!
Most már az öregek is fújták:
- Úgy van Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?
Ebben mindnyájan megegyeztek.
- Eddig szerencsésen eljutottunk - szólott a bíró -, még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mitévők legyünk?
- Kiköltetjük!
- Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.
Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata.
- Tudják mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk.
Ebben aztán megint megegyeztek.
Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlós tyúk a tojásokat.
Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását.
A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt Záp!
Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé gurítják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt.
Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossz nyelvű falu. Előhozták a tojást. Bizony szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:
- A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!
A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában:
- Nem megmondtam; hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?

Cece · #8 10-19-2006, 21:50

Egy legény elvett feleségül egy dologtalan gazdag lányt; ráadásul még azt is megfogadta, hogy sohasem veri meg.
A menyecske sohasem dolgozott, hanem csak járt házról házra pletykálkodni, s egyéb hitvány dolgot művelni.
Nem verte meg az ura egyszer sem.
Hanem egyszer egy reggel, mikor dologra ment, így szólott a macskához:
- Azt parancsolom neked, te macska, hogy míg én odaleszek, te mindent dolgozz, amit kell! A házat szépen kitakarítsd, délre ételt készíts, s még egy orsó fonalat is fonj, mert ha nem, mikor hazajövök, úgy megverlek, hogy megemlegeted!
A macska a tűzhelyen szunyókált, jámboran végighallgatta a beszédet.
De az asszony azt gondolta magában, hogy ez az én emberem megbolondult!
S azt mondja:
- Kelmed, uram, miért parancsol olyanokat annak a macskának? Hisz nem tud az ilyen parancsnak megfelelni!
- Tud, nem tud, nekem mindegy, feleség! - azt mondja az ember - nekem nincs más, akinek parancsoljak! De ha ő mindazt meg nem teszi, meglásd, úgy megverem, hogy sokért elkerülte volna!
Avval ment a dolgára.
Az asszony pedig biztatni kezdte a macskát:
- Dolgozz, macska, mert megver az uram!
De a macska nem dolgozott. Elment az asszony több házhoz, s mikorra hazament, a macska akkor is szunyókált, s a tűz is kialudt. Ismét mondta:
- Szítsd fel a tüzet, s dolgozz, macska, mert ma megverődöl!
De a macska nem dolgozott.
Hazajön a gazda, széjjelnéz, s hát minden rosszul van. Előrántja a macskát, felköti a felesége hátára, s addig veri, míg a felesége imádkozni nem kezd:
- Ne üsse többet azt a macskát, nem hibás az, nem tud az azokhoz a dolgokhoz!
- Fogadod hát, hogy helyette mindent véghez viszel? - kérdi az ura.
- Véghez viszek még többet is, mint amennyit kelmed neki parancsolt, csak ne üsse többet szegényt! - felelé az asszony.
A menyecske hazafutott az anyjához, elpanaszolta a dolgot, s azt mondta:
- Felfogadtam, hogy a macska helyett minden dolgot eligazítok, csak ne verje a hátamon olyan kegyetlenül.
Hozzászólott az apja is:
- Ha felfogadtad, tedd is meg Mert ha nem, a macska holnap is megverődik!
S evvel hazaküldte az urához.
Másnap reggel is megparancsolta a gazda a macskának, mit tegyen.
De a macska most sem tett semmit. A gazda hát ismét jól megverte a felesége hátán.
Az ifjasszony akkor is hazafutott panaszra, de az apja úgy visszakergette, hogy a lába sem érte a földet.
Harmadik reggel is elmondta a gazda a macskának a harmadik parancsolatot. A macska már végighallgatni sem tudta, úgy meg volt ijedve. De hát most sem dolgozott semmit. Hanem most mindent eligazított helyette az asszony. Most nem felejtette el, hogy mit fogadott volt: tüzet tett, vizet hozott, ételt készített, sepregetett. Elvégzett mindent, amit kellett.
Úgy megesett a lelke azon a szegény macskán; azon, hogy amikor az ura azt veri, kínjában a macska az ő hátába aggatja a körmét. Meg azon, hogy a kétrétű ostornak a vége a macskán túl az ő hátát is megjárkálta minden ütéssel.
Mikor az ura hazajött, hát minden jól van!
Mondogatja is az ember:
- Ne félj, macska, most nem bántalak!
Az asszony örömmel terítette meg az asztalt, az ennivalót megcsinálta, az ura elé tette. Jóllaktak jókedvvel.
Azután mindennap úgy volt. A macska többször nem verődött meg, s a menyecskéből olyan gazdasszony lett, hogy ugyan helyde!