Verselő kedvű hódítósoknak :)

[vityu]

Hatalmas tüzet raktatok, nagy lángút, lobogót
Táplálta mindaz, ami a kezetekben volt.
Égett is, mintha arra kellett volna,
Hogy adjatok valamit a világ tudtára.
Sötét volt az éjjel, de a fénye világított
S nem láttad, a mögötted megbúvó árnyékot…

Két kézzel szórtad bele a kemény tölgyet,
Jó fa, szépen táplálja a hatalmas tüzet.
Gyorsan égett, fent tartani nem lehetett,
De csak szórtál bele mindent, mindenedet.
Tudtad, hogy ketten vagytok, s ha fogyóban van,
Együtt majd nevetve lesz újabb, akárhonnan.

Eljött az utolsó fa, egy nagy, kemény hasáb
Viszed rá, mert a tüzed örökké táplálnád.
Lassan felizzik, a fényénél magad mellé nézel,
Keresed a társat, aki egy tönkről néz fel.
Míg te a tűzre hordtad azt, amit csak tudtál,
Ő csak ült ott, és papírgalacsinokat dobált.

Elfogyott. Egy parázsló rönk van csupán,
Most kell a segítség, és feláll a lány,
De csak búcsút int, és meg nem áll
Kiáltasz utána, de süket fülekre talál.
Lassan kel a nap, halvány színekben látod:
Körülötted üres lett a szeretett világod.

Izzik még az utolsó darab, éltetnéd a tüzet,
De nincs mivel, hát mi lesz így veled?
Mellé fekszel, átöleled szorosan
Ég a bőr, vér sercen a parazsan.
Fájdalmas ordításod már senki sem hallja.
Pirkad, és vérvörös az ég alja.