Szerzői jogdíjak

[Phoenix]

ezt a szöveget egy pár napja találtam egy másik fórumon ls nem toom eldönteni, hogy kamu, vagy igaz létszi segítsetek

Forrás: riposzt.buzz.hu


Szerzői jogdíj az üres adathordozókon 1.

Az üres CD-kre, DVD-kre, memóriakártyákra fizetendő jogdíjak nem a nagy kalózkodással terhelt időszakban születtek. Nem egy áldatlan helyzetet kompenzálandó találták ki az üres adathordozók (figyelem, tessék a következő részre figyelni, erre majd még visszatérek) kereskedelmi forgalomba helyezésének feltételeként megszabott jogdíjat.


A magyar szerzői jogi törvény - ajánlom mindenkinek tanulmányozásra, mielőtt a városi legendaként terjedő butaságokat elhinné - alapjában véve egy nagyon jóindulatú, a felhasználókra nézve igen megengedő törvény, például a magáncélú másolat készítését zene és film esetében szabadon megengedi. A magáncélú másolás, amennyiben nem jár a műsoros eredeti kiadvány másolásvédelmi rendszerének megtörésével, teljesen jogszerűnek minősül. Hogy mi a magáncélú felhasználás, azt aránylag jól definiálja a kissé idejétmúlt jogszabály, de mindenképp ide tartozik a saját (nem kereskedelmi, tehát nem mások megbízásából, mondjuk fizetségért cserébe végzett) másolatok készítése, TV- és rádióadások felvétele, de az internetről történő zene- és filmletöltés is.



Figyelem, a feltöltés és megosztás már nem megengedett és a szoftverek másolása még magáncélra sem lehetséges (az adott szoftver felhasználói szerződése rögzíthet bizonyos engedményeket ezt illetően)!


A letöltések esetén a másolásvédelmi rendszerek megtörése, kikerülése már nem áll fenn jellemzően, tehát semmilyen törvénysértés nem történik: a magyar ember letölthet saját maga, szűk családi köre számára zenét, filmet, videoklipet a netről, avagy a kölcsönkapott műsoros zenét is simán lemásolhatja. Ez a hivatalos álláspont, amelyet jogászok erősítettek meg.


Ugyanakkor létezik az úgynevezett "üreskazetta" díj, amely az üres adathordozókra kivetett szerzői jogi átalánydíj. Ez azonban jóval korábbra nyúlik vissza, mint a CD és a DVD megjelenése, ugyanis már a szalagos (hangszalagos, VHS- és magnókazettás) korszakban is jelen volt. Ebből a beszedett jogdíjból kompenzálják a szerzők felé a magáncélú másolás során ugyebár ingyen többszörözött, de szerzői jogvédelem alá eső anyagok miatt kieső bevételt.



A CD-s korszak annyiban hozott újdonságot, hogy az írható CD-lemez lett az első olyan adathordozó, amelyre sikerült olyan „üreskazetta" jogdíjat megállapítani, amely elviselhetetlenül megemelte az írható CD-lemez fogyasztói árát. Ennek folyományaként a hivatalosan forgalomba hozott írható CD így már a kutyának se kellett. A jogdíj megfizetésének igazolására, a jobb ellenőrizhetőség reményében bevezették a matricás rendszert: amikor az importőr behozza az országba az írható CD/DVD-lemezt, le kell jelentenie a darabszámot, be kell fizetnie a jogdíjat és megkapja a lemezekre ragasztandó hologramos matricákat.


De közben beléptünk az EU-ba, a határok kinyíltak, bárki bármit behozhat, így matrica ide vagy oda, a hivatalosan forgalomba hozott írható CD (és később a DVD) szinte eladhatatlanná vált. A DVD esetében volt olyan időszak, amikor a jogdíj összege magasabb volt, mint a pőre adathordozó import ára a bekerüléskor.


Ennek köszönhetően ma már legtöbben matrica nélküli (azaz jogdíjfizetés nélkül bekerült) írható lemezt szereznek be. A félreértések sora itt kezdődik. A forgalomba helyezett lemezek utáni jogdíjfizetés ellenőrzése és a magáncélú másolatok jogosságának elbírálása nem függ össze. Tehát nem attól lesz jogtiszta egy másolt filmed vagy zenéd, mert matricás lemezre írtad, a matricát nem kell megőrizned (ha volt egyáltalán). Ne feledjük, hogy nem a felhasználás, hanem a magyarországi kereskedelmi forgalomba helyezés feltétele, hogy az adott adathordozóra megfizessék a jogdíjat. Ha viszont a végfelhasználó eleve olyan üres adathordozót vesz (akárkitől, mondjuk külföldről rendelve), amin nincs matrica, de az üres lemezt nem értékesíti tovább (tehát nem viszonteladásra veszi), nem helyezi kereskedelmi forgalomba, hanem saját maga írja tele zenével és filmmel, nem jogsértő saját adattal, akkor nem követ el semmilyen törvénysértést. Mi a helyzet az ilyen lemezre írt filmek és zenékkel? A matrica és jogdíjfizetés nélküli adathordozóra kiírt magáncélú másolat ugyanolyan legitim, mintha (sokkal drágábban) egy matricás lemezre került volna az anyag. Mert nem a matrica engedi meg a magáncélú másolat készítését külön-külön egy-egy adott lemezhez kötve, hanem a szerzői jogi törvény. Ez az első öngól.



Más kérdés, hogy ezt kompenzálandó, a hivatalosan forgalmazott üres lemezeket jogdíj terheli, azaz inkább csak terhelné, ha valaki venne jogdíjas írható lemezt. Második öngól. Ez a rendszer egyébként akár működhetne is.


A probléma ott van, hogy a jogdíj mértéke hülyén került megállapításra. Ha sokkal alacsonyabb lenne az összeg, akkor a számtalan - most mindenféle adó- és jogdíjfizetés nélkül - beáramló üres lemez mindegyike után befolyna az a kis összeg, de összességében jóval több lenne a bevétel a jogdíjakból, mint most. Ugyanis a töredékére sorvadt hivatalos forgalmazás alig ad el valamicske írható lemezt a feketepiachoz és a közvetlen külföldi beszerzéshez mérten. A beszedhető jogdíjak így tovább csökkennek. Ezért cserébe viszont újabb és újabb adathordozó típusokra próbálnak jogdíjat kivetni, illetve a jogdíj összegét olyan magasan kell tartaniuk, hogy az összesen beszedhető, beszedendő végösszeg lehetőleg ne csökkenjen.



El is érkeztünk a csúcsponthoz. Ki állapítja meg, hogy mekkora összeget kell összesen beszedni egy évben az üres adathordozók után? Ki állapítja meg, hogy ennek elérése érdekében mennyi legyen egy-egy üres adathordozóra a jogdíj? Hová folyik be a pénz és ki kezeli? Van egy olyan egyesület (illetve több is, de a csúcson egy szervezet áll), amely a szerzők, előadók, alkotók közös jogait képviseli: egy úgynevezett közös jogkezelő. Nagyon jó, hogy van ilyen, erre igenis szükség van! Amennyiben nem a multinacionális mamutvállalatok és egy szűk belső kör nyilvánvaló lobbyérdekeit érvényesíti. Ha mindez egy átlátható, nyilvános elszámolási rendszerben megy végbe. Vajon Magyarországon így működik?


folyt.köv.

[Phoenix]

A közös jogkezelő szervezet, az ARTISJUS állapítja meg a jogdíjak összegeit. Ők szedik be, majd osztják el a bevételeket. A mindenkori kulturális (vagy ennek megfelelő - a fenének variálnak már ennyit a hivatalokkal) miniszter csak jóváhagyja ezeket a számokat - bár a törvény elvben kötelezi rá, hogy egyeztetnie kell(ene) az ilyen jellegű adathordozók felhasználóinak, kereskedőinek az érdekeit képviselő szervezetekkel - azaz a másik oldallal. Mert egy olyan adó jellegű teherről van szó, amely felhasználók tízezreinek jelent többletkiadást, valamint a forgalmazók, importőrök kiadásait, üzletmenetét is közvetlenül befolyásolja.



Csak konszenzus megteremtése, megszületése után írhatná alá a törvényt, amely jogaszabályként végül jogerőre emelheti, hogy az egyes adathordozókra mennyi jogdíj fizetendő a legális forgalomba helyezéshez.


Sajnos az ARTISJUS bármit tesz le a miniszter elé, az erős lobby miatt (vagy figyelmetlenségből?) vakon jóváhagyásra kerül.


A műsoros kiadványok, zenei CD-k és DVD-Video lemezek rosszul fogynak Magyarországon. A kiadók bevétele egyre karcsúbb. A magáncélú másolás és főleg az ipari kalózkodás súlyos károkat okoz, ezen nincs mit elvitatni. Az "üreskazetta" jogdíj tehát szükséges rossz, nem kell és nem szabad eltörölni, hiszen van mit kompenzálni. Ha ez az ára annak, hogy ilyen megengedő maradjon a szerzői jogi törvény, akkor fizessünk érte. De nem így!



Ha józan szakmai megfontolás során sikerülne normálisan megállapítani a jogdíjak mértékét, a mostaninál sokkal több írható lemez, üres adathordozó kelne el a hivatalos piacon: így több pénz folyna be, több jutna a kompenzálásra is.


Ha mindezzel együtt mondjuk a kiadók is okosabban próbálnák belőni a műsoros Audio CD lemezek és egyes DVD-Video kiadványok árát (a hazai filmek árszintjével én személy szerint maximálisan elégedett vagyok az utóbbi időben - és nem a 990 forintos kategóriára gondolok!), akkor mind az üres adathordozók hivatalos piacának jogdíjaiból, mind a műsoros kiadványokból több pénz folyna be, de nem akarom belekeverni - itt és most - a kiadókat.


Sajnos az ARTISJUS még arra sem hajlandó, hogy elárulja, mennyi írható CD- és DVD-lemezre, memóriakártyára (mert ezek is jogdíjkötelesek már egy ideje) szedtek be jogdíjat az elmúlt évek alatt. Miért nem árulják el? Mert akkor szembesíthetők lennének a feketepiac és a külföldről közvetlenül beáramló lemezek mennyiségével, és egyből világossá válna, hogy az üres adathordozók hivatalos piaca milyen drámaian összezsugorodott, pont az ő rossz döntéseik miatt! Persze hogy nincs bevétel az üres lemezek jogdíjaiból, ha egyszer a jogdíj olyan magas, hogy senki nem veszi meg a lemezeket miatta!



Nem mellékes, hogy ha egy komplett árucsoport kiszorul a legális piacról, akkor arra ráteszi a kezét a feketekereskedelem és előbb-utóbb a szervezett(ebb) bűnözés is. Szerintem ma már legalább félezer ember él abból az országban, hogy illegálisan behozott írható lemezekkel csencsel és tucatnyi olyan csoport van, akiknek a vezetői házat, terepjárót vettek már a fekete lemezekkel keresett pénzeken. De még ez sem baj, felőlem csinálhatják, én is tőlük veszek lemezt itthoni felhasználásra, naná!


A feketepiacon azonban a vásárlónak nincs utólagos érdekérvényesítési lehetősége, nincs minőségi garancia, és betyárbecsület egy szint felett már nem ismert - a többször is tapasztalt kartellszerű áremelés a feketepiacon azt mutatja, hogy kőkemény pénzek mozognak, a felhasználók érdekei nem igazán vannak szem előtt. Egyre több a gagyi lemez, a hamis vacak, hiszen egyre többen vannak a feketézők is, és nem minden vásárló veszi észre, ha palira veszik. Minden eszköz előkerülhet a profitnövelés érdekében és a konkurencia lenyomásáért - tisztelet a kivételnek. Bár a legtöbb nagy (ex)feketéző ma már inkább "félhivatalosan" nyomja, alapítottak egy-két szlovák céget, és közvetlenül a végfelhasználókhoz értékesítik a lemezt külföldről, így a hazai forgalomba helyezés nem valósul meg (lásd fentebb a magyarázatot).



A magyar felhasználó kénytelen "szlovák" online boltokból rendelni, zugboltokban, csomagtartóból áruló félig-haver nepperektől lemezt venni, mert a hivatalos úton bekerülő írható CD és DVD ugye kétszer-háromszor olyan drága a boltokban a jogdíj miatt, mint a feketén és/vagy online forgalmazott. Közben szépen éhen döglenek az üres adathordozók forgalmazásával hivatalosan próbálkozó cégek és márkaképviseletek. Amellett, hogy óriási pénzeket fizetnek az áruházláncoknak a nagy boltok polcaira való bekerülésért, még az ARTISJUS-nak is - előre! - kell kifizetniük a jogdíjat, hogy megkapják a matricákat. Különben rájuk uszítják a rendőröket és a pénzügyőröket az ARTIJUS ellenőrei.


Hab a tortán, hogy az ARTISJUS önkényesen felállított értékrend szerint kedvezményt adhat bizonyos forgalmazóknak, tehát az importőrök nem egyforma áron kapják a jogdíjat és a matricát, ami elképesztően vérlázító. Ez az eljárás egy igazi hungaricum. Kit érdekel, hogy ellenkezik minden EU-s irányelvvel, a versenysemlegességgel, de még a józan paraszti ésszel is? Persze mindezek ellenére egyre kevesebb bevétel csordogál az ARTISJUS konyhájára, ahogy szépen eltűnik a komplett termékcsoport a hivatalos piacról (hogy emiatt mennyi ÁFA és közvetetten mennyi egyéb járulék- és adóbevételtől esik el az ország, az külön megérne egy misét, ha a minisztériumokat ez érdekelné).



Mi a reakció? Semmi gond, megpróbálják másképp pótolni a kieső bevételt: a még nem is kapható Blu-ray és HD DVD lemezekre is kivetették már a jogdíjakat! Sőt, a merevlemezes asztali felvevőket is bevették a jogdíjköteles termékek sorába! Nem tudni, hogy végeztek-e bármilyen hatástanulmányt, egyeztettek-e bármilyen független szakértői csoporttal ez ügyben. Erősen kétlem, mert még a Blu-ray és a HD DVD formátumok nevét sem tudták helyesen leírni a hivatalos közleményeikben (először röhögtem, aztán inkább sírtam).


Csak egy dolog számít: a kitűzött fix összeget valahogy össze kell kaparniuk minden üzleti évben. A felhasználóknak azonban joguk lenne válaszokat kapni az alábbi kérdésekre.


[*]Mekkora az évente beszedendő összeg?[*]Létezik-e valamilyen irányelv, hogy mennyit kell begyűjteni?[*]Hogyan adódik össze (adathordozó típusonként)?[*]Pontosan hová kerül a beszedett pénz és kik kapják meg?[*]Milyen szakmai megfontolás, milyen képlet alapján állapítják meg, hogy melyik adathordozóra mekkora legyen a jogdíj?
[*]Mi a kalkuláció alapja: a pőre kapacitás, vagy az adott adathordozóra tipikusan jellemző formátumban felvehető zene és film időtartama?[*]Készült-e bármilyen felmérés a digitális adathordozók tipikus felhasználási módozatait illetően?[*]Felmérték-e, hogy mekkora kárt okoznak a hivatalosan forgalmazott adathordozók piacának?[*]Ha igen, milyen szakértőket vontak be, miért nem tudnak erről a forgalmazók és miért nem publikusak a számok?[*]Milyen képlet szerint kalkulálták ki a merevlemezes asztali DVD-felvevők jogdíjait?[*]Mi a helyzet a kettős jogdíjfizetéssel (felveszel a jogdíjas merevlemezes készülékkel, majd kiírod ugyanazt egy jogdíjas lemezre)?
[*]Hogyan számolták ki a forgalomba még nem került technológiák (HD DVD, Blu-ray) által okozott károkozást a kompenzálás megállapításához? Különös tekintettel arra, hogy az első generációs Blu-ray írókkal nem hogy lemásolni, de megtekinteni sem lehet a másolásvédett Blu-ray filmeket![*]Az egy generációs másolást megengedő DRM-mel, a fizetős letölthető tartalmakkal, valamint a másolásvédelmek általános alkalmazásával számoltak?[*]Ha minden következetesen történik, akkor például miért ugyanannyi a 15 és 25 GB-os lemezek jogdíja?[*]Milyen felmérések eredményei alapján becsülik meg a kalózkodás és a magáncélú másolás által okozott károkat?[*]Annak ellenére, hogy a jogdíj minden vásárlónak, forgalmazónak extra kiadást jelent, hogy-hogy nem lehet belenézni a lezárt pénzügyi időszakok adataiba?[*]Miért nem egyeztetnek a felhasználókat és kereskedőket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel?
[*]Tudják azt, hogy a legnagyobb mennyiségű digitális adathordozót igénylő ipari végfelhasználók sem belföldön szerzik már be az ilyen termékek többségét a magas jogdíj miatt?


A zenekiadók egyébként ugyanígy csinálnak a műsoros lemezek árképzése során: egyre kevesebb fogy? Akkor emeljük az árat!


Ez a magyar digitális rögvalóság a 21. század küszöbén az üres adathordozókra kivetett jogdíjakkal. Ha az egész elrohadt miskulancia a fejü(n)kre omlik, talán rájönnek, ki cseszte el?