Sziasztok..
Bar, ahogy mostansag ertesulok, eleg sokan ismernek engem...innen-onnan, bar fogalmam sincs honnan
Lehet kicsit sablon szoveget fogok ide felirni magamrol, de nemregiben irtam egy palyazatra egy szepirodalmi oneletrajzot, igy azt masolom be ide
Eloljaroban annyit, hogy szeretek jatszani a jatekkal, sok-sok embert ismertem meg, neha kicsit nyers a jatekstilusom, es aki esetleg talalkozott velem hoditos talin vagy latta a kepeimet a hoditos talikrol, azok tudjak, hogy ritka egy hulye srac vagyok!
Viszont emellett szeretek irkalgatni versikéket, kedves gondolatokat, es mindenfelet, ami kenyeszteti az emberi lelket..
Egy 18 éves, békés megyei srác vagyok. Szekeres Csabi a nevem, és állami gondozásban élek 11 másik gyerekkel egy lakásotthonban. Sok időt töltök a számítógép előtt, javarészt chatelek és e-mailezek. Szeretem az embereket, szeretek beszélgetni velük, elmondani a panaszaimat, meghallgatni a bánatukat és a valós életre is kivetített kapcsolatokat létrehozni és fenntartani.
Hogy miért kerültem én ide? Ez egy jó kérdés...2 évvel ezelőtt kerültem be a "rendszerbe" apukám halála és anyukám betegsége (skizophrénia) miatt. Ez a váltás megváltoztatott: életvidámabbá, reménytelibbé és szeretethiányossá tett engem. Mikor ide bekerültem, sokat féltem. Féltem a változásoktól, féltem a jövőmtől és féltem, hogy egyedül leszek. Egy ideig ez így is volt, közel egy évig. Végül megvettem saját számítógépemet és internetet kötöttem be, majd megpróbáltam egy virtuális világban megtalálni azt a boldogságot, mely az életben nem adatott meg.
Sokáig úgy éreztem, hogy meg is találtam megfelelő emberek személyében. De ahogy telt az idő, rájöttem, hogy ez a boldogság nem az a boldogság, amelyet én keresek: hiába vagyok önfeledten boldog, mikor a gép előtt ülök, de egy életet nem lehet felépíteni olykor több száz kilométerre élő emberekkel. Hiába ismerem fel a problémáimat, nem tudok szabadulni az internetezés és a chat okozta függés alól. Van, ami ideköt: az a rengeteg kedves ember, akit megismertem fél év alatt és a rengeteg együtt eltöltött idő: hajnalokig tartó beszélgetések, sok-sok nevetés, boldogság, szomorúság és bánat.
Sokan úgy élik le az életüket, hogy várják, hátha történik vmi, ami mindent megváltoztat. Keresik a hatalmat, a szerelmet vagy a választ a legnagyobb kérdéseikre. Szerintem valójában egy új lehetőséget keresnek. Az utat egy olyan élethez, ahol minden addigi hibájuk semmissé válik és mindent újrakezdhetnek. Ahol még nem történt semmi rossz, és minden lehetőségük előttük áll. Én is keresek egy másik életet; egy olyan életet, melyben a boldogságom kiteljesedéséhez kell napi 1-2 óra chatelés, mert a többit a való világ pótolja.
Van egy testvérem is, Magyarbánhegyesen lakik egy hasonló lakásotthonban mint én. Sajnos ő kis mértékben szellemi fogyatékos, így hasonló problémákkal küzdő gyerekek környezetébe látták jónak az ő elhelyezését. Három hetente szoktam látogatni őt, de azzal, hogy lassan 2 évvel ezelőtt különválasztottak minket, ez a testvéri kapcsolat már sosem lesz az, ami volt. Anyukámmal is tartom a kapcsolatomat, fontos számomra, de érzem már nem az az anya-fiú kapcsolat ez, mint amit kiskoromban éreztem, de ettől függetlenül sűrűn járok haza. Az emberek sokféle okból mennek haza: pl. emlékezni vagy azért, mert nincs más hely, ahová mehetnének. Hazamennek, amikor veszítenek és hazamennek, amikor büszkék. Hazamennek, hogy ajtót keressenek a múltra vagy utat a jövőbe. Sokféle ok miatt mennek, de mindig hazamennek, hogy elbúcsúzzanak.
Nekem itt a lakásotthonban kiegyensúlyozott az életem, törekszem a harmóniára és arra, hogy a lehető legjobban érezzem magam. Önfeledten optimista vagyok és hiszem, hogy egyszer boldogabb életem lesz. Amikor az élet a rendes kerékvágásba megy, könnyű elhinni, hogy semmi nem történik ok nélkül; könnyü hittel élni. De amikor rosszra fordul a helyzet, akkor nagyon nehéz ebbe a hitbe kapaszkodni; nehéz ilyenkor kitalálni, hogy kinek a céljai mozgatják az eseményeket.
Az internetes ismerősök által soha nem veszett el a hitem, mindig volt mellettem valaki, hogy támogasson abban, hogy "Menj tovább, küzdj! Mert ha most feladod, olyan mintha eddig sem küzdöttél volna." De az emberek néha úgy mennek át az életükön, hogy nem is gondolnak bele, hogy hova mennek. Ahogy telnek a napok, egyre szomorúbbak és magányosabbak lesznek, anélkül, hogy tudnák, miért szomorúak és miért lettek magányosak. Aztán történik vmi: találkoznak vkivel, akinek vonzó a tekintete vagy van vmi vonzó a mosolyában. Lehet ez a szerelem titka: találni vkit, aki mellett nem érezzük annyira magányosnak magunkat. Én ha nagy leszek, boldog ember szeretnék lenni egy szerető feleség mellett, kiegyensúlyozott életet élni és gyerekeket nevelni.
Hogy mit is várok az emberektől, akik segítenek nekem? Bizalmat és útmutatást és néha úgy a legkönyebb elindulni az ismeretlenbe, ha ismerős lépéseket teszünk. Kis lépéseket. Szokványos dolgokat csinálunk, hogy megbírkozzunk vmivel, ami egyáltalán nem szokványos; mindig új helyekre megyünk. Állandóan. Az ismerős dolgok teszik lehetővé, hogy úgy tegyünk, mintha ismerős területen mozognánk. Megtesszük a pici, ismerős lépéseket, igyekszünk őszinték lenni és nem élünk úgy, mintha semmi sem történt volna, de folytatjuk az életünket és előfordul, hogy hirtelen szükségünk van a régi életünkre. Hogy élerhetem e a céljaimat? Ki tudja, mindenesetre - tudom közhely - az élet olyan, mint egy hullámvasút: egyszer fent, egyszer lent. Nagy zuhanások és lassú emelkedők. S vízszintes részek. Ez a hullamvasút csak annyiban más, hogy valahányszor megáll, egészen más helyen szállunk ki, mint ahol beszálltunk. Így ha egyszer beszálltam máshol fogok kiszálnni és reménykedem benne, az élet egyik szebb és boldogsággaltelibb megállójánál.
ránti a legszebb nyúl a halpiacon 
Linear Mode
