Mese, mese mátka... :) - Page 15

Hornet · #**141** 12-29-2006, 13:14

húúúú mennyit kell vissza olvasnom

Sajna mostanában nem volt rá időm.De bepótolom

Hornet · #**142** 12-31-2006, 08:33

Nem kapkodjátok el a meseirást

Jövőre is sok mesét kérünk

BUÉK

Ditke · #**143** 12-31-2006, 11:23

Quote:

Originally Posted by Hornet

Nem kapkodjátok el a meseirást

Jövőre is sok mesét kérünk

BUÉK

Egyszer az a baj, hogy sok van, aztán az, hogy kevés

Te is írhatsz nyuodtan

Cece · #**144** 12-31-2006, 14:57

A következő mesém a szilvezterezésem lessz

Tutira mesébe illő lessz, csak kérdés, hogy emlékezni fogok e rá

Nah sebaj, majd valaki elmeséli nekem is

Ma van az év utolsó napja, a hírt mindenki e mesetopicban kapja.
Kopogtat az új év, már csak néhány óra,
ne gondoljatok most másra, csak a szépre jóra.
Virradjon rátok szép nap, köszöntsön rátok jó év,
kedves hajlékotokba költözzön a jólét.
Lelketekbe boldogság, a szívetekbe béke,
ezt kívánom nektek az új esztendőre.

Hornet · #**145** 01-02-2007, 13:15

Quote:

Originally Posted by Ditke

Egyszer az a baj, hogy sok van, aztán az, hogy kevés

Te is írhatsz nyuodtan

Ha sok van ,az sosem baj

Én pedig csak olvasni szeretek,irni nem

De egyszer rászánom magam tuti

Mona · #**146** 01-04-2007, 15:43

Volt a világon, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak három lánya. Egyiket hívták Erzsikének, a másikat Mariskának, a harmadikat Ancsurkának. Nagyon elszegényedtek, a szülők meghaltak, a lányok olyan szegények maradtak, mint a templom egerei. Így szólt egyszer az öregebb testvér:

- Gyerünk el szolgálni, mert éhen halunk!

Összeszedték magukat mind a hárman, elkészültek az útra. Mentek, mendegéltek, mentek hetedhét ország ellen. Mentek az őserdőkben, nagyon-nagyon messzire.

Nagy sokára odaértek egy királyi várhoz. Bekéredzkedtek éjszakára, mert beesteledett, s nem tudtak továbbmenni. A várbeliek kérdezik: hol járnak itt, ahol a madár sem jár?

- Járunk-kelünk, bujdosunk, szolgálatot keresünk!

- Ó, hát itt jó helyen járnak, ha szolgálni akarnak, mind a hármat befogadjuk. Ancsurka szép lány volt, a királynak megtetszett. Mindig a kedvében járt, dédelgette.

Múlt az idő, teltek a napok, hónapok. Régen ott voltak. Egyszer azt mondta a király, mert fiatal ember volt, nem nős még, hogy annyira megtetszett neki Ancsurka, tán még el is veszi feleségül.

Ez a nénjei fülébe jutott. Bosszút forraltak Ancsurka ellen. Súgdostak egymásnak:

- Hallod-e, tán a király még el is veszi Ancsurkát, annyira megtetszett neki! - mondta az egyik.

- Ezt pedig ne engedjük!

Erzsi fölment a királyhoz.

- Király őfelsége - mondta neki -, Ancsurkát nehogy elvegye. Mert az olyan lány ám, hogy egy vén boszorkánynak a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét el tudja hozni. Ha azokat elhozza, akkor elveheti feleségül.

Felhívatta a király Ancsurkát.

- Hallod-e, Ancsurka, nővéreid azt mondják, hogy te olyan lány vagy, aki egy vén boszorkánytól el tudja hozni a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét - mondta neki.

Ancsurka nagyon elszomorodott.

- Ha már király őfelsége parancsolja, megpróbálom.

- Hozd el - mondja a király -, mert ha nem hozod, halál a fejeden!

- Tessék nekem adni, király őfelsége, négy hájacskát.

Odaadta neki a király a hájacskát. Ancsurka elindult a vén boszorkányhoz. Ahogy ment, mendegélt, hát a kiskutya messziről megtudta, hogy Ancsurka megy. Mert volt a boszorkánynak egy kiskutyája.

- Megállj, Ancsurka! - ugatja a kutya. - Miért jössz?

- Miért jövök? Majd tudom én, miért jövök.

- Megmondalak ám öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát!

- Adjál hát!

Adott neki hájacskát, és míg a hájacskával bajlódott a kutya, addig bement a házba Ancsurka. A vén boszorkány éppen aludt, a kutya meg megette a hájacskát. Akkor azt mondja:

- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még egy kis hájacskát!

- Adjál hát!

No, adott neki megint egy hájacskát. A vén boszorkány előtt ott volt a tengervágó vesszőcske meg a tengervágó cipellő. Ancsurka felkapta, szépen kiosont, nem vette észre a boszorkány. Ahogy elindult, a kiskutya szaladt utána.

- Megállj, Ancsurka, most már megmondom öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát!

- Adjál hát!

Akkor odaadta a harmadikat is. Mikor Ancsurka már a tengeren is túl volt, akkor kiabált a kiskutya:

- Öreganyám! Ideát volt Ancsurka!

Felkelt az öregasszony, látja, hogy nincs meg ám az ő bűbájos eszköze. Borzasztó mérges lett, megverte nagyon a kiskutyát, elkezdett kiabálni:

- Megátkozlak, Ancsurka, elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm. Megállj csak, átkozott Ancsurka! Majd visszajössz te még!

Hazament Ancsurka, a király nagyon megörült neki, és azt mondta:

- Csakugyan ügyes kislány vagy, most már elveszlek!

A testvérei megijedtek.

- Jajaj,mitcsináljunk?!Valamit megint ki kell találni, mert a király nagyon megdicsérte Ancsurkát. Majd meglátod, hogy elveszi feleségül. Hanem tudod, van még annak a vén boszorkánynak három fej aranykáposztája.

Fölment az egyik lány a királyhoz, mondta neki:

- Király őfelsége, ne tessék elvenni Ancsurkát. Mert olyan lány ám, hogy a vén boszorkánynak három fej aranykáposztáját is el tudja hozni!

A király felhívatta Ancsurkát.

- Hallod-e, nénéid azt mondják, hogy van a vén boszorkánynak a kertjében három fej aranykáposztája, azt is el tudod hozni. Hát ha el nem hozod, halál a fejeden!

- Majd megpróbálom, tessék adni hat hájacskát.

A király adott neki hat hájacskát. Elindult Ancsurka a vén boszorkányhoz. Ment, mendegélt, a tengert szétnyitotta a tengervágó vesszővel, keresztülment rajta. Hát mikor közeledett a vén boszorkány kertjéhez, a kiskutya már észrevette, szaladt eléje.

- No most már, Ancsurka, megmondalak öreganyámnak, mert nagyon megvert ám miattad!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát!

- Adjál hát!

Adott neki hájacskát. Ő addig bement a kertbe. Míg nyalogatta a száját a kiskutya, addig fölvette a három fej aranykáposztát. Akkorára megette a kiskutya a hájacskát.

- No, most már én megmondalak ám öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!

- Adjál hát!

Sietett, nagyon sietett, hogy megegye a hájacskát. Mire kiment Ancsurka a kertből, akkorra már megette. Azt mondja:

- No, megállj, Ancsurka, megmondalak ám öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!

- Adjál hát!

Odaadta neki a hájacskát. Hát még eszegette, a tengeren túl volt Ancsurka. Vitte a három fej aranykáposztát. Akkor aztán szaladt a kiskutya.

- Öreganyám, ideát volt Ancsurka!

A vén boszorkány jól megverte megint, és azt kérdezte:

- Miért nem mondtad? Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm, elvitted a három fej aranykáposztám. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!

De akkor már Ancsurka beért a királyhoz. A király nagyon örült, mikor meglátta az aranykáposztákat.

- Derék lány vagy, Ancsurka! Ilyen lány nincs több a világon, mint te! Most már csakugyan elveszlek feleségül.

Meghallották a lányok, hogy a király nagyon elégedett a testvérükkel. Azt mondja az egyik:

- Hallod-e, van ám egy aranyalmafája is a boszorkánynak. Azt is el kell velehozatni. Ne engedjük, hogy elvegye feleségül a király. Hátha most megöli a vén banya!

Bement a királyhoz a Mari, azt mondta:

- Király őfelsége, Ancsurka olyan lány ám, hogy van még a vén boszorkány kertjében egy aranyalmafa, ő azt is el tudja hozni!

Felhívatta a király Ancsurkát, mondja neki:

- Ancsurka, azt mondják a nénéid, hogy van még a vén boszorkánynak a kertjében egy aranyalmafa, azt is el tudnád hozni. Ha elhozod, akkor derék lány vagy, elveszlek feleségül. De ha nem hozod, halál a fejeden!

- Hát tessék adni hat hájacskát.

Adott neki, Ancsurka elindult.

Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Mikor a tengeren túl ment, és a vén boszorkány kertjéhez ért, a kiskutya már szaladt eléje.

- Most már megmondalak ám öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok kis hájacskát!

- Adjál hát!

Odaadta a hájacskát, és ekkor bement a kertbe. Míg a kiskutya nyalogatta a hájacskát, addig kiásta az aranyalmafát.

- No - mondta a kutya -, most már csakugyan megmondalak öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok megint két hájacskát!

- Adjál hát!

Azt is megette a kutya. Ancsurka pedig kiment a kertből. Mikor kiért, a kutya utána ugatott:

- Most már megmondalak ám, Ancsurka, öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!

- Adjál hát!

Odaadta a két hájacskát. Ancsurka kapta az aranyalmafát, ment. Megvágta a tengervágó vesszővel a tengert, az szétnyílt, átment rajta.

Mona · #**147** 01-04-2007, 15:44

A kiskutya megette a hájacskát, aztán bement a boszorkányhoz.

- Öreganyám! Ideát volt ám Ancsurka!

Megint megverte az öregasszony a kiskutyát, amiért nem szólt neki. Amikor Ancsurka megérkezett a királyi palotába, testvéreit a sárga irigység majd kiverte. A király meg végtelenül megörült neki.

- No, Ancsurka, derék lány vagy, most már csakugyan elveszlek feleségül. Azt mondja a nénje, Erzsi:

- Hallod-e, Mariska. A király most már csakugyan el akarja venni feleségül Ancsurkát.

- Nem lehet még, még el kell küldeni, még van a vénasszonynak egy boltbeli (olyan szép, hogy kirakatba való) lánya, azt el kell hozni.

Bement Erzsi a királyhoz, s mondja:

- Király őfelsége, a vén boszorkánynak van egy boltbeli lánya is, s azt is el tudja Ancsurka hozni.

A király felhívatta a lányt.

- Ancsurka, azt mondják a nénéid, te olyan lány vagy, hogy van annak a vén boszorkánynak egy boltbeli lánya, azt nekem elhozod. Aztán már csakugyan elveszlek feleségül, nem küldelek el semmiért se többet.

- Majd megpróbálom. Hanem tessék adni tizenkét hájacskát!

- No jó, itt van tizenkét hájacska.

Elindult aztán Ancsurka. Ment, ment, mendegélt. A tengeren átért. Ment mérföldeket, akkor már megtudta a kiskutya, hogy jön, szalad eléje.

- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát!

- Adjál hát!

Adott, s ment be egyenest a szobába. Épp ott volt a boltbeli lány meg az öregasszony. Ancsurka megkapta a lány derekát, húzta kifelé. A boltbeli lány elsivalkodta magát. Ketten megfogták Ancsurkát, beletették egy zsákba.

- Megállj, átkozott Ancsurka, kezembe kerültél! No, most már majd megsütlek, megfőzlek és megeszlek! Elmegyek az erdőbe fácskát szedegetni, aztán megsütlek, megfőzlek! - mondta a boszorkány.

Amíg ő fáért járt az erdőben, a bekötött szájú zsákot a háza előtt hagyta. A kiskutya odamegy.

- No, Ancsurka, ugye addig-addig jártál, hogy egyszer csak megfogott öreganyám. Hanem most már megsütünk, megeszünk.

- Ne egyetek meg, kiskutyám, adok még négy hájacskát, csak nyisd ki a zsák száját!

- Adjál hát!

És addig kaparászta a kiskutya a zsák száját, hogy kioldotta valahogy, kibújt belőle Ancsurka.

- No, kiskutyám, majd belekötözöm a zsákba a hájacskát. Eredj bele, és edd meg!

Belebújt a kiskutya a zsákba, ette a hájacskát. Ancsurka meg bekötötte a száját, és bement a szobába. Fölkapta a boltbeli lányt, és ment vele. Az meg sivalkodott.

Az öregasszony meghallotta a boltbeli lány jajgatását, és elkezdett szaladni hazafelé. Ancsurka most nem törődött vele semmit. Csak ment a zsákmányával. Mikor már a tengeren túl volt, az öregasszony akkor ért haza. Mondja ám a kiskutya:

- Öreganyám! Itt volt ám Ancsurka!

- Látom, hogy itt volt, mit csináltál?

- Bekötött a zsákba!

Nagyon megharagudott a kiskutyára, földhöz vágta, és torkaszakadtából kiabált:

- Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőmet, elvitted a tengervágó cipellőmet, elvitted három fej aranykáposztámat, elvitted az aranyalmafámat, elvitted a boltbeli lányomat. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!

Ancsurka hazaért a királyi palotába, mondja aztán a királynak, hogy itt van, amit kívánt, elhozta.

- Derék lány vagy, Ancsurka! Most már nem bánom, nem törődöm semmivel, soha nem küldelek sehova, mert tudom, hogy a testvéreid csak irigységből tették veled ezeket a próbákat, hogy téged elemésszenek.

A testvéreket elzavarta a szolgálatból.

Ancsurkát elvette, hét országra szóló lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel tartott a vigadalom. Tökbe köptek, annál mécseltek. Boldogok lettek nagyon.