Szuadó 40

[Goldy]

Csakazért is Szuadó 40


Az utolsó lökés után mégis csak bele vágtam, hisz ez egy nehéz de gyönyörű helyeken átmenő túra.

Egyedül vágtam neki, lehet jobb lett volna mégis elcsábítani a pécsi koleganőmet aki jól ismeri a Mecseket kevesebb problémám akadt volna, de így többet tanultam...

A terep első szakasza könnyű és könnyen járható volt de a zöld egyik elágazásánál már a 3. km-nél sikerült rossz útra tévednem és sajnos a mögöttem jövő srácot is félrevezettem, de 5 perc kitérő után visszakavartunk a helyes útra. Jakabhegyen ismét összefutottunk nagy szerencsétlenségére mert megint majdnem elkevertünk miattam, de azért sikerült a Zsongorkőhöz odatalálni. Innentől azt hittem tudom az utat hisz voltam már itt tavaly is. Igen ám de akkor az itenert se vettem elő csak mentem a koleganőm után. Szóval a Patacsi mezőn szépen átszáguldottam /egész jól tudtam menni lejtőknél itt ott belefutva hisz kell az idő a mumusomra a zsidóvölgyre/, most már legalább tudom hogy az a Patacsi mező. Így szépen eljutottam a Vöröshegyre ahol semmi keresni valóm nem volt hisz a Laciforrás lett volna a következő pont. Még szerencse hogy voltam a PITE túrán és megismertem a helyet. Jött utánnam egy másik srác akit a mező előtt hagytam le. Tegnap én mindenkire csak bajt hoztam ;( Visszafordultunk, féluton újra összefutottam az első alkalmi túratársammal akit a zöldön vittem rossz felé, sajnos ő is jött utánnunk. A Hiba ott volt hogy sikeresen elnéztem az itinert és a kék kört vártam holott előbb a kék keresztre kellett volna letérni a sima kékről. kb 4km hiába és fél óra veszteség pluszba. A félóra számomra egy necces túrán.... no innentől már enni inni se volt időm mert hát én csakazért is... De ez az elkavarás mentálisan nagyon megborított és a mumusom még hol van...

Nagykőoldalnál a pontőr aszongya 12 szer átkelni azon a bizonyos folyón ahol a PITE-n kavartunk L, nem hiszek neki nekem sokkal többnem tünt akkor. Jelentem megszámoltam pont 20x kell rajta átrambózni rgy mellék ág és az utolsó kisebb csörgedezéssel együtt Eléggé magamba fordulva megyek néhol ösze összefutva a két alkalmi túratárssal /szerintem azóta is átkozzák hogy találkoztak velem/, és már nagyon várom a sikondai teát, gondoltam ott engedélyezek magamnak két perc üldögélést. Az órámat és a sebességemet nézve viszont még mindig minuszban vagyok...

Sikondán a tea életmentő volt, és még sikerült egy müzliszeletet magambaeröltetni aznap a másodikat összvissz. Gyorsan fel és tovább mert most jön mégcsak a neheze. A piroson picit elbizonytalanodunk 2 lánnyal de hamar meg lesz az út, de gyorsan lehagy mindenki. És elérem a mumusom... csináltam pár képet a kőlyukról aztán bevetettem magam. Egész jól ment, most nem tűnt annyira vészesnek mint novemberben, akkor ott már majdnem elbőgtem magam... Az akadálypályás rész után ismét összefutok az első alkalmi túratárssal szegény nagyon kész van már azt mondja még a derekát is meghúzta az egyik fán való átjutáskor, biztatom hogy most már közel a pont és innentől egy hegymenetet leszámítva könnyű a terep. Az elágazási pontot elérve még 2 és fél órám maradt beérni 10.3 km-en. Újra felvillant a reménysugár hogy talán meglesz ez. Egy 3 fős társasággal együtt indulunk de ők picit gyorsabbak így csak a távolból látom őket, de megállnak és elmegyek mellettük. Iszonyat hosszúnak tünt az az zöld a pont után már azt hittem sose lesz vége, de végre elérem a Lapist, oo innen már nem vagyok messze. A társaság utol ér a Sóshegyi kilátónál ahol szintén engedélyeztem magamnak 1 perc pihit, a kapott nápolyit csak félig sikerült megennem /a másik fele még mindig megvan, pedig finom/. A pontól követem a társaságot mert úgylátszik ismerik az utat jól és a szervezőket is. Útban a Remeteréthez újra összefutok a második túratársal akit elvittem a Vöröshegyhez, innentől már végig együtt nyomjuk. Meglesz ez csak nem szabad belassulni. Nem esik jól a tempó de bírom hisz csakazért is, utolsó előtti pontnál mind az 5-en pecsételünk és irány tovább, meg lesz ez... a műútnál fordulnék jobbra, de a 3-as csapat aszongya balra is lehet menni, hiszünk nekik és követjük őket egy piros pecsételő hely meg is nyugtat. Gyanús hogy még mindig nincs meg az utolsó pecsételőhely.... Meglátjuk a célt... A francba... 27 perc nem elég másfél km-ert oda-vissza megtenni az utolsó pecsétért A sráccal úgydöntünk mi azért visszamegyünk bár tudjuk hogy nem lesz meg...

Summa 8 percet késtem /saját mérés/ és ismét nem sikerült... díjazás nincs tanulság van.
Kicsit magamalá kerültem ettől, túratársam akinek szerintem miattam nem sikerült meghív egy vígasz üditőre, de én csak mennék már haza. Köszönöm a kedvességét nagyon jól esett, és bocsánat!
Fordulok ki az ajtón az egyik volt pontőr, legalábbis úgyemlékszem, azt monta márpedig ő akkor odadja az ő kitüzőjét, mondom nem érdemlem meg, de ragaszkodik hozzá és ne bántsam meg. Nagyon meghatódtam, remélem ott lesz jövőre, mert oda akarom neki adni a sajátomat érte cserébe!

Szóval jövőre újra Szuadó 40 csakazértis!


/Hazafelé nem tudom a benzinkúton mit gondoltak mikor hót sárosan, elég darabos mozgással és vacogva kiszáltam a kocsiból, de nem eröltették sokáig a drágább fajta benzint))/