Persze, a jelenlegi állapotok szerint igen.
Amíg 1500 hekin egy gyújtás 12-15 házat tesz tönkre, vagy egy lopás maximum 4-5 millió aranyat visz el (20 bank mellett, ami területarányosan egy vicc), addig persze, hogy kevés kocsmás orkkal, egykocsmás óriással...stb. fogok szaladgálni. Ezeket a károkat nem egész egy nap alatt visszatermelem.
Ugyanez igaz a vihar okozta 80-100 fős kivándorlásra körönként.
Biztos vagyok benne, hogy ha ez a szám (lényegesen) magasabb lenne, akkor igenis meggondolná az a hadis, hogy megéri ennyire nyitva hagyni magát tolvaj, vagy varázsló fronton.
Ezzel nem feltétlenül azt mondom, hogy drasztikusan erősíteni kellene a tolvajok és varázslók hatékonyságán, de ha érdemben számolni kellene az általuk okozott károkkal, akkor egy "igazán jó hadis" is kénytelen lenne alkalmazkodni a helyzethez. Ezek után talán egy kezdő, nem eléggé kiélezett ország sem lenne 100%-ig esélytelen egy profibbal szemben, hanem mondjuk csak 90-ig.
Azért, mert most az új játékosok megtartásáról van szó. Ő pedig, ha szerencséje van és bekerül egy tapasztat szövetségbe, akkor maximum két héten belül (cca. 300 kör) fent van a topban, aztán meg 700 körig ülhet a seggén (persze lehet termelni, vagy akármi). Az nekik nem poén, mert nem feltétlenül látják még át a játékot annyira, hogy megértsék, ennek milyen haszna lehet hosszabb távon. Ez a része a játéknak, kis túlzással tamagocsinak tűnhet.
Bár penge bácsi valóban ezt írta, alapvetően kezdő országok három napos védelméről van szó, nem a szintlépés utániról.
Nem pont az a probléma, hogy a KisPistikék hagyják abba a játékot, még mielőtt akárcsak elkezdték volna? Szóval igenis érdemes lenne tisztában lenni az ő véleményükkel is.
Mielőtt nekem esnétek, hogy egy darab előremutató mondat nem volt a hsz.-emben, annyit kiemelnék, hogy amíg nem vagyunk tisztában a probléma okával (márpedig szerintem nem vagyunk), addig felesleges elkezdeni megoldásokat keresni.
UFF