(folytatás)
A legtöbb csalásom már elévült, a legutolsóért pedig nem mártok be senkit, aki ne lenne már az anarcban.
Rengeteg sokat csaltam. Kezdve Nauru-Tuvaluval (tény, hogy egy 7betűs játékban egymástól írtóra messzire levő országaimat simán kiszürték jogosan). Folytatni lehetne számos általam is használt vagy nem használt csalási lehetőséggel. A legtöbben tudjátok, hogy ezeket msn-en vagy skypeon kell megbeszélni.
Aztán esetleg a külsőn tagadni kell, és kész.
De a fene egye meg, igenis büszke vagyok rá, és jót játszottunk 6 éve, mikor a felső 12 orit az alatta levő 16 összefogva megpróbálta leverni (nem ment). Büszke vagyok arra, mikor a volt szövetségest kértem hogy rengessen és öljön varázslót délben, amit csak tud, hiszen igy annyi tompítópontot szedek össze, hogy az éjjeli támadók sokkal kevésbé tudnak puhitani, és az épületek is ujjáépültek addigra. Van, amivel kapcsolatban hajlandó vagyok mentegetni magam (avval a címszóval, hogy másképp lehetetlen lett volna), mondhatnám az 5. szint összes előre megbeszélt 6 sereges ütését (oda és vissza), vagy pár hónapja az egyetlen újrázásomat (vagyonom szétosztása cserébe a top békéjéért). És vannak persze olyanok is, amikre egyáltalán nem vagyok büszke.
Aztán azt hiszem elkerülhetetlen a tegnapelőtti támadás körülményeinek tisztázása. Egészen onnantól, hogy 50K ponton pár hónapja kaptam a mostani szövetségeseimtől levelet, hogy ők csak harccal engednek át. Akkor betonbunkert építve, 10%okat fedezgetve próbáltam menekülni előlük, igazi, nagy harc volt pár napig, élvezetes mindkét félnek (persze, tartalékok voltak ugye). A végén „megnyertem” a háborút, értve alatta hogy egyik tag személyes okokból szabira ment, máskülönben elkapnak. Utána a topban békét kellett kötnöm, ami végülis leújrázásom ellenére sem sikerült, lényeg a lényeg, hogy a mostani szövetségeseimhez kerültem, és elfogaltuk a top pozíciókat, és a 3. helyen voltam. Ahogy múlt az idő, és termeltük a sok tekercset (jövőbeli tervek szerint egymáshoz átjátszani, leújrázni 50-szer stb) felmerült, hogy hogyan fogunk szintet lépni. Széles skálán mozogtak az ötletek, de végülis semmi konkrét nem volt megbeszélve. Ha engem kérdeztek, akkor én személy szerint úgy csaltam volna, hogy a szövetségeseim szintet lépnek, és én megegyezek az alattam levőkkel, hogy szintlépésem előtt kapnak földet, ha cserébe 2 hétig nem piszkálnak. Ezt úgy arra írom, hogy ennél sokkal nagyobb csalás volt az 5. szinten, szóval ilyen kisebb földleadás (külső fórum fogalmazásában: „végre meg mertek támadni a mulyák, de szerencsém volt, mert épp megvolt a 336 köröm, és ezért szintlépéssel elmenekültem”) lelkiismeretileg nekem nem lett volna probléma. Többiek emlegettek olyat, hogy majd valami „havert” beütök fentről, vagy szabira mennek pár napra, hogy fogyjon a területük (lényegében ez is csalás), vagy ilyenféle többé-kevésbé legalábbis szürke megoldások merültek fel. Mikor tegnapelőtt se szó, se beszéd nélkül felbomlott a szövetség, akkor épp dolgoztam, nem volt se skype, se msn, nem tudtam rákérdezni, hogy akkor most „mi ez a trükközés”. Mivel összeveszés nem volt, így tudtam, hogy ők is tudják, hogy nekem a top1 hely kell., szövetségesek voltunk a 4. szinten, és azt terveztük, hogy azok leszünk a 3. szinten is. De mivel nem vagyunk per pillanat szövetségben, ezért elvileg lehetett támadni. Azt tudtam, hogy nincs nála sereg, és azt is tudtam, hogy látni fogja hogy megyek. Azt nem tudtam, hogy esetleg mind az 5 sereget beengedi, vagy mindet kivédi, nyilván olyan sereget küldtem, hogy ha akarja, akkor ki tudja védeni (4 kis sereg és egy közepes ment). Konkrétan rábíztam, hogy ilyetén formán válaszoljon, hogy ezért bontotta-e a szövetséget, hogy erre az ütésre lehetőséget adjon vagy se. Ha kivédte volna, akkor is tudtam, hogy nem fog a volt szövetség visszaütni, lévén harag nem volt, és a támadásom logikus volt. Volt szövetségesem azt hiszem vigyorgott a bajsza alatt, hogy ilyen pofátlanul megtámadtam, és tessék-lássék módon neki is állt tekercset lopni, meg visszatámadni.
Természetesen mivel itt nagyságrendileg kevésbé volt büdös az egész dolog, mint sok más régebbi csalásomnál, így nem számítottam szankciókra. Ha számítok, akkor megoldom másképp csalva (annyiban mindenképp csalva, hogy a felettem levő két szövetséges tudtával és segítségével érem el a top1 pozíciót, azaz lényegében ők abban segédkeznek, hogy ők ne legyenek előttem).
Ennek ellenére az akciót igenis lehetséges csalásnak hívni (azt leszámítva, hogy itt egy kisstílű besurranó rablógyilkost kenyérlopásért akasztanak fel ), és igenis lehetséges anarchba tenni érte.
Egyébként a szabályok be nem tarthatósága önmagával hozza az áthelyezések és törlések bizonyos (nagy)fokú szubjektivitását. Esetemben nem történt sértődés, sem a jogosságot nem vitatom, sem a játék abbahagyásával nincs bajom. De ha adhatok tanácsot, akkor ezen a területen még több ellenőrző program kell, még több személyes odafigyelés, kivizsgálás és munka kell, és talán néhány szabályt is át kell alakítani. A tuvaluáthelyezéses mizéria hozhatna annyi pozitívumot a játékba, hogy a 2-5 szintek topjának földleadásait, más csalásait kezelni tudó szabályok kerüljenek bevezetésre. Ha lesz még ország, akinek top1 helyről kell feljutnia, nyilván kevésbé lesz rászorulva a csalásra egy földleadásmentesített(korlátozott) 1800 kör utáni lázadásában lényeges mértékre felerősített szabályozású környezetben. Ha nem lesz ezekre szabály, akkor a csalások maradnak, és a szükségszerűen szelektív elbírálásuk még sok-sok vitát fog kavarni a jövőben. Persze ha nincsenek termelő topok lenn, akkor az 1Aban is változik a helyzet, de ezt a tartalékos-termelős problémát már másképp kell megoldani.
Még két témám van, ha jól számolom. Az egyik az emberek. Az egész játék azért jó, mert itt vagytok, és mint egy cserkészszövetség számháborúzunk. Rengeteg trükköt bevetünk egymás ellen, próbáljuk jól érezni magunkat, és tanulunk sokat. És bosszankodunk, és vigyorgunk. A való életben sokatokkal nagyon szívesen találkoznék, és átmókáznánk pár órát, itallal, kártyával, vagy csak úgy. Mivel arra próbáltam odafigyelni, hogy emberileg tartsam a szavam még a csalásaim közepette is, így ennek legtöbbetekkel elvileg nem is lenne akadálya. Sajnos persze nem sok találkozón vettem részt (még Monroe kocsmájába se jutottam el), de ennek ellenére azt mondom, hogy ez a közösség nagyon jó kis társaság. Jóval több sort is érdemelne, mint a csalásos rész, de nem untatlak titeket ennyi nyállal.
Az utolsó témáról pedig már írtam feljebb:
1999 áprilisában 23 éves voltam, most vagyok 31. Azt nem állítom, hogy felnőtt vagyok, de azért mégis más korszakában vagyok életemnek, mint akkor voltam. Ha belegondolok, hogy a hódítózás hanyadik éve melyik rég elmúlt szerelmemmel esett egybe, elcsodálkozom… Dehát ez mindőnkkel így van. Viszont el kell jönnie az időnek, amikor az ember abbahagyja a játékot. Régebben mindig féltem, hogy kényszeres függőként erre nem leszek képes. Legalábbis magamtól nem. A kékszámos nehezítés viszont megadta a lehetőséget a visszavonulásra, és hát azért vagyok annyira hiú, hogy elpoénkodtam volna avval a mondattal, hogy „abbahagyom, mert megnyertem a hódítót”. Az is biztos, hogy lett volna olyan időszak, amikor nagyon rosszul esett volna egy áthelyezés, de most egyáltalán nem érzem így; most abba tudnám hagyni. És szeretném is, hogy így legyen.
„Kedves játékosunk! Az anarchista csoport alsó 3 szintjén szintenként 90 napod van arra, hogy feljuss a következő szintre. Ha ez alatt az idő alatt nem sikerül fellépned, akkor a játékot elvesztetted. Te már több, mint 90 napja kezdted a játékot.”
Szóval szerintem a történet így is teljes, ahogy elpoénkodtam volna a “nyeréssel”, ugyanígy vállalom, hogy a játékot „elvesztettem”.
Tuvalu (10) története kerek így. A nyári napfordulós mai ünnepléseken inni fogok egy italt az országra, és egyet rátok is barátaim. Az élet megy tovább, számos kaland vár más játékokban és az életben is.
Isten véletek, további jó játékot.
(aki meg sörözni akar hívni, az megtalál a
pal.madarassy@gmail.com címen)
Búcsú a hódítótól (folyt.)
Hami Khaoszkája (#305450)
Linear Mode
