Verselő kedvű hódítósoknak :)

[NATO]

Romhányi József:
Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek...
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

[Pepa]

Batsányi János
A látó

Vídulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete s hazája;
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.

Ó ti! kiknek szívek örök búba merült,
Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
Ím, az igazságnak terjednek súgári;
Dőlnek a babona fertelmes oltári,
Melyek a setétség fene bálványának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama dicső nemzet felkelt ím egészen,
Mely a két világnak megváltója lészen,
S melynek már láncoktól szabad vitéz karja
Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja!
Az ember elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálványait;
S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
„Álljon fel az erkölcs imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!"

A föld kereksége megrendül e szóra,
S látja, hogy érkezik a régen várt óra.
A letapodtatott emberi nemzetnek
Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
Rémülve szemlélik közelgető sorsok
A vérre sovárgó koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént százezrek halála
Csak egy intésekben, egy szavokban álla;
S kiknek több nagy város tüzes leomlása
Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása!

Vídulj gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.

[Topsy]

Karinthy Frigyes
Tomi

Együgyű monológ a kutyaszívről

Nehezen szánom rá magam hogy a lelkemen könnyítsek
S meggyónjam önmagamnak dadogó szavakkal a bűnt
Mert bűnnek számít e kemény és harcoló korban a részvét
Ha nem arra való s elismerten szomorú tárgyra pazarlod
Mint amilyen az emberi balsors és munkanélküliség
Láttam meghalni kórházban és harcban és vesztőhelyen is
Embertársaimat és megesett hogy meg se sirattam őket
Szórakozottságból vagy mert túlságosan figyeltem rájuk
Önmagamat képzelve helyükbe s önmagát nem siratja az ember
Még a haldokló körül is csak a rokonok sírnak ő maga nem
Erre hivatkozva kérek feloldást a gyenge és ostoba tettért
Amit azzal követtem el hogy én aki sírni nem szeretek
S nem is sírtam már régen most mégis elpityeredtem
Kimulni látván borzas kis pincsimet bizonyos Tomi nevűt
Hogy történhetett ez szeretném valahogy elmagyarázni a dolgot
Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk
Afféle családtag aki jól érzi magát s éli világát
Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi
Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem
Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz
Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót
Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát
Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni
Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától
Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán
Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok
Aggódó ösztön hogy bemászik valaki s megtámadja önöket
Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól
Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást
Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet
Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam
Vagy néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt
Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében
Vagy jókedvemben csúfolva én is ugattam vau-vau mint a kutya
Visszacsaholt bizony ilyenkor elképedve s felháborodottan
Hökkenve hátrált nekem ugrott füle reszketett mint a levél
S az volt írva tincsek alól kifeketéllő izgatott két szembogarába
Hogy ez már mégis csak példátlanul esztelen és gonosz ügy
Mért ugat ön hiszen ön nem kutya miért alázza meg így
Önmagában az embert s a kutyát bennem és azt hogy én ugatok
Hiszen ön jól tudja különben hogy nálam ugatás és verdeső farkam
Ugyanaz ugyanaz mint mikor ön kedvesen azt mondja szeeervusz Tomikám
Na gyere ide buta kutyám na gyere na azért ne egyél meg
Ugyanaz ugyanaz verdeső farkam és ájult lihegésem
Ugyanaz a szeretet csak felfokozva százezermilliószor
Mert nekem nincs egyebem én csak lihegéssel és csaholással
És kilógó nyelvvel és összeugrálva és vinnyogva és körbepörögve
Mint a tébolyodott én csak úgy tudom azt kifejezni
Azt a minden földi gyönyörnél mámorítóbb örömet
A szeretetnek és szerelemnek minden más ösztönt elsöprő viharát
Amit én érzek válaszul ami bennem válaszol a szeretetnek
Pirinyó kis derengésére mikor ön azt mondja nekem na jól van Tomi kutyám
Hogy túl éhségen s életvágyamon túl ujjongjak és ugatozzam
Itt vagyok itt vagyok itt vagyok halleluja ember-gazdám én uramisten
Itt vagyok itt vagyok engedd hogy meghaljak a szeretettől
Hát csak azért mondom nem szép játék csúfolni a csaholást
Ez reszketett és dobogott abban a bundapamacsban
Ami Tomi volt olyankor mikor én ugratva megugattam
(Csak még fenti szavaknál is zűrösebben és ködösebben)
Persze utána rögtön elfeledte ezt az egész haragkitörést
S hajlandó volt összenyálazni s szájábavenni egészen
Minden emberi lényt aki méltatta észrevenni személyét
Áradozó boldogságában nem azért hogy vérét igya mint a vadnak
Hanemhogy nyálával és testmelegével óvja s szeresse mint anya a kölykét
Aztán futott is már fontoskodva szaglászni a sarokköveket
Mintegy jelezve bocsánat azért én mégis csak kutya vagyok
Pálya és foglalkozás szerint és hivatalból és hivatásból
Más a kötelesség fajtámmal szemben és más megint a passzió
Szenvedély és szerelem egy magasabb eszme szimatja
Olyasféle mint önök számára a művészet meg a vallás
S mégis s mindezeken túl az volt állandó benyomásom
Hogy Tomi csöppetse elfogult az emberi fajta javára
Gyöngéinket jól ismerte s jellemünk furcsa hibáit
S külön-külön úgy bánt velünk ahogy jellemünk követelte
Tudta ha Gabi szól rá Tomi takarodj le az ágyról
Attól nem kell ugrani mindjárt elég ha úgy tesz mintha akarna
Gabi szórakozott nem is figyel egy verssor jár az eszében
Perc mulva majd odamegy és megsimogatja az ágyon
Ám ha Julis mondja na Tomi készülj most jön a fürdés
Már az ef betűnél ugorjon s bujjon a pamlag alá
Nem mintha ezzel el lehetne kerülni azt ami végzet
A gyűlölt szappant s az egész keserves csutakolást
(Amit egyébként férfiasan tűrt mint orvost az úri beteg
Akkor is ha különben nem nagyon hisz a tudományban)
De késleltetni lehet "csak idő miért az ember küzd s haladék"
(Ezt Shakespeare Brutusa mondta s egyebek közt Tomi is)
Pontosan tudta Tomi ki a jó ember nem büntetőjogi
Szempontból de igazán s ki a példásviseletű rosszember

[Topsy]

Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre
Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben
Nem lustaságból mert pillanat volt neki hat emelet
Gavalléros ravaszságból hogy az illetőnek örömet okozzon
Volt Tominak mindezen kívül sok bonyolult magánügye is
Főként nyáron mikor nyaraltunk Verőcén és a Balatonnál
Kettőre jól emlékezem az egyik egy Szuszi nevű
Ronda kis fekete szutykos és ostoba szuka volt ez volt a nagy szerelem
Emiatt állt ki harminc hímmel s szerzett véres sebeket
Másik egy nyafka és hisztérikus kis fehér úri dögöcske
Reménytelen ábránd mégis miatta hagyta el kétszer a házat
Reggel jött haza nem mert éccaka szólni hogy beeresszék
Sunyin és behúzott farkkal bűntudattal bujt el előlem
Jól emlékezett rá mit mondtam neki este Tomi ha elmész
Azzal a pincsivel zárva találsz mindent csavaroghatsz az éjjel
Ám ez is elmult Tomi fölött nem hagyott mélyebb nyomokat
Járt és kelt és futkosott s délben ha hozták a terítőt
Odaült a falhoz símulva mindig egy bizonyos ponton
Rezgetve farkát várt és figyelt minden mozdulatot
S csak akkor hagyta ott őrhelyét mikor már mindenki leült
Akkor jött közelebb megállt a székek előtt és nézett várakozón
S csak ha túlsoká nem vették észre vakkantott rosszaló hangon
A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette
Ő csak a farkával jelezte jó-jó tudom hogy ön kicsoda
Meg se fordult most dolgom van de ismerem és kedvelem önt
Bohémhírű kutya volt Tomi alapjában csakugyan az is volt
Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam
Ha kergettem visszafutott de a sarkon megállt és várt gyanakodva
Hátha meggondolom behívom egy feketére vagy csevegni kicsit
Bohém jóhiszemű szaglászó mindig kíváncsi bizalma okozta
Élete döntő és megrázó eseményét is tíz nappal halála előtt
Hogy elfogta a sintér s négy napot ült kutyabörtönben
Amire itt most bővebben kitérni egyrészt nem akarok
Másrészt mult héten őmaga referált erről a szombati lapban
Ami aztán történt én csak arról számolok itt be
Hazatérte után mindenki rögtön mondta s beszélte a házban
Hogy Tomi kedélyét döntően feldúlta a drámai lecke
Csendes lett és udvarias otthonülő nem szökdösött el
Ha közeledtem nem feküdt rögtön hátára szokás szerint
Hogy csiklandozzam amitől ínyét mutogatva röhögni szokott
Ülve maradt komolyan rámnézett aztán nehezen indult
Kétszer még ott volt lent az uccán a szép őszi derüben
Szaglászott is keveset de már nem kellett lármázni és könyörögni
Hogy tessék hazamenni ment bizony szó nélkül és szótfogadón
Harmadnapra reggel szólogatom valahogy hiányzott a hangja
Harmadszorra felelt a szekrény alól rekedt köhögéssel
Csalom elő nagynehezen jön vánszorog ül a sarokba
Hisz ez a kutya beteg vigyék át Farkas doktorhoz azonnal
Magam nem érek rá sietek rengeteg restancia aznap
Délelőtt tárgyalás ebéd Pesten este meghívás hajnalba lefekszem
Másnap újból a harc süket vagyok semmiről nem veszek tudomást
Harmadnapra (megint) kábultan ébredek tíz óra zúg a fejem
Hirtelen átnyilal agyamon ülök fel hé mi van Tomival
Jaj nagyságos ur mintha végét járná már csak szuszog az a drága
Azt mondja az orvos szopornyica vagy a tüdővel valami
Kapott injekciót én is borogatom ott fekszik a zugban
S már hozzák is be Tomit gyolcsbatakarva s mint egy törött cserepet
Letették ágyam elé s a pillanatban mikor fölébehajoltam
Mintha nem is véletlen volna a szomszéd lakás vékony falain át
Csend lett elhallgatott a rádió nyekergő reggeli muzsikája
Csend lett de nagyon csend mert a nedves rongyok hevederében
Tomi már alig pihegett hasa és álla kushadva elernyedt
Csak tompora rándult még kínosan mint egy eltaposott fejü
Nagy hernyó selyemhernyó ami már nem fog begubózni soha
Fekete hű szemeit is betakarta már valami vöröses lepedék
S a csendben perc mulva szóltam rá Tomi s magam is összeriadtam
Hogy milyen magasan s vékonyan s kámpicsorodva jött ki torkomból a hang
Tomin kis remegés futott át de a farkát már nem tudta felemelni
Füle mellé fektettem a tenyerem s ekkor elomló erőfeszítéssel
Utoljára még tenyerem öblébe belehajtotta néma fejét
Picit mozgott benne elhelyezkedett mint aki most végleg igy marad ott
S még éreztem amint átküldte ereimbe testének utolsó melegét
Tomikám súgtam mégegyszer s tulajdon hangomnak idegen
És távoli távoli és régfeledett muzsikájától most már kiszivárgott
Szememből a könny egyetlen csepp amitől egyszerre minden
Egyszerü lett és meleg és otthonos és érthető mint maga az élet
Most már értettem mit jelentett Tomi vad és haragos ugatása
Mikor azt magyarázta vele szavakon túl hogy nem az étel
S nemcsak az ösztöni érdek köti hozzánk hanem valami más
Tenyerembehajtott haldokló feje melyben már nem volt semmi kívánság
S szememben az a kis nedvesség egyszeriben összefolyott
S most én még e könny fanyar utóízével tünődő szemeimben
Mondom el önöknek bizony mondom nektek mit tudtam meg Tomiról
Mindazokon kívül amit ugyis tudni lehet egy pincsikutyáról
Bizony mondom semmi több ez az eltűnő semmi kis élet tenyeremben
Semmi több maga a tiszta szeretet és mégkevésbé kevesebb
Ugybizony az a bizonyos szeretet amit áhitatos önkívületben
S marcangoló harcokban szomjaz és áhit és keres az emberi lélek
Hogy égessen mint a csipkebokor s tátogjon mint Ferenc halai
Ime itt fekszik ilyen egyszerü és picike és tisztán ragyogó
Mint százezer mázsa szurokércből kilugozott rádiumaktivitás
Semmije sincs neki nincs esze és lelke sincs csak szeretet
Nincsenek gondolatok s már ösztönök se csak szeretet van
Élete sincs már nem is akar már élni csak szeretni akar
Ész nélkül lélek nélkül ösztön nélkül élet nélkül való szeretet
Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jó volna
Szeretni tudom én szeretni akarunk egymást szeretni nem mimagunkat
Egymást és nem azt az unalmas én-valakit akihez láncol az élet
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni magunkért
Tudom jók vagytok gyerekek jók a gonoszságtól eltorzult lárva mögött
Várod már ugye várod gyilkosom várod már a halálom
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni de hogy sirsz, amig élek
Ugye várjátok már mind velem együtt hogy tudjatok végre szeretni
Meghalni ugye meghalni hogy szeressetek és sírjatok értem.

[Vent]

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

[BimmBimm]

Heltai Jenő:
SZABADSÁG

Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedon a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle. . . .
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Inség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak. . .
Gyáva rab vagy.

[Topsy]

Kányádi Sándor:
KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos

nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett

vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett mint utólag
utólag minden kiderül

mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett

hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el

s így állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen

s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér
nem sirató csak szomorú

Mellékdal a pótkerekekre

de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos

s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is s ha lenne visszatérte
boldog aki nem éri meg

1992

[NATO]

Juhász Gyula

A békekötésre


Magyar Tiborc, világ árvája, pórja
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!

De azután töröld le könnyedet
És kacagásod jobb időkre tedd,
Úgy állj eléjük, mint a végitélet
Bús angyala, ki e világba tévedt:

Urak, világnak gőgös urai,
Nem gyásznak napja nékem e mai,
Emlék, remény lelkemben úgy remeg,
Mint villámos viharban az egek!

Kardom letettem, várok, dacolok,
Az Isten él és a vén föld forog,
Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van
Bitang hódítók palotáiban.

Már reng a föld, már villámlik az ég,
Lesz itt ítélet, harag napja még
S világok romján, tűnt gazok felett
Én még hozsánnát énekelhetek!

Hozsánnát néked Istenem, te nagy,
Szabadság, aki lelkem lelke vagy
S magyarként és emberként – Üdv Neked! –
Élem tovább az örök életet!

[Dragi]

Juhász Gyula

Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

[NATO]

Juhász Gyula
Máramarossziget

Magyar Kelet bazárja volt e város,
Fajok tanyája, ódon és kies,
Közel az éghez s a magyar határhoz
S a vándorló költőhöz is szíves.

Kegyes atyáknál öreg iskolában
Magyart, latint oktattam itten én,
Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam,
Fiatalságom ódon Szigetén.

Párizst kerestem és könyvekbe bújtam,
Míg az idő szállt -- ó én drága múltam --
Örökre meddőn és múlasztva múlt.

Egy fiatal lány szeme átvilágol
Felém e fényből, mint a másvilágból
És vissza, vissza nem visz oda út.