Az Ezüst hold könnyei

[Chris]

- Természetesen. Mindig öröm az Ön társaságában időzni - válaszolom a famornak, majd hagyom hogy a sátorhoz vezessen.
A sátor előtt és a sátorban is sok harcos és szolgáló nyüzsög. Rangodnak megfelelően köszöntenek és a sátorban felállított jókora asztalhoz vezetnek.
Az asztalon ételek és italok garmadája vár rátok. A nemes a helyedre kísér és csak azután üll le veled szemben:
-Sajnálom, hogy íly hirtelenséggel kell elhagynia városunkat, reménykedtem benne, hogy hosszabb ideig marad nálunk.

Ezalatt a sátor előtt a kormányzó emberei köztes döntésre jutottak, felük a lován marad menetkészen, a csapatuk többi része lekászálódik és laza félkörbe fogja a sátrat.
A töbiek látják, hogy nem a legfelhőtlenebb a viszony a nemes fegyveresei és a kormányzó emberei között és tisztes távolban maradnak egymástól.
A ti kíséretetek szorosabb körbe fogja a sátrat és pihenőállásba helyezkednek (kényelmesen, a tagjaikat mozgatva álldogálnak és többen beszédbe elegyednek a nemes harcosaival).

[Chris]

- Én is sajnálom, hogy hirtelen kellett távoznom. De ilyen segítőkész pietorok mellett - közlöm a kormányzó embereire pillantva - nem csoda, hogy gyorsan ment az indulás. De eme kedves meglepetés - mondom, s közben a kezemmel teszek egy apró köríves mozdulatot, hogy lássa a sátorra és az ebédre célzok - kárpótol a történtekért. Remélem visszatértemkor több időt tudok majd a városban tölteni, de addig is használjuk ki a rendelkezésünkre álló időt - befejezem a mondatot, és a férfira mosolygok.
-A saját reményeimet is szavakba öntötte szép hölgyem. Remélem a boldog perc mikor újra városunkba lép miél hamarabb bekövetkezik. - a mozdulatod követve kissé megvetően pillant a kormányzó embereire, de látszik rajta, hogy a gazdájuk és nem személyük elln vannak kifogásai.

Szándékosan nem kapkodom el az evést. Ameddig lehet húzom a dolgot (tudom, hogy ez úgyis a kormányzó fülébe jut...).
A "könnyű" ebédet jó másfél óráig húzzátok el. Aztán mikor már tényleg nem tudjátok tovább halasztani, a férfi lassan feláll:
-Hölgyem! Igazán közönöm ez az ebédet. Ha megengedi szívesen elkísérem a határerődig, hog tovább élvezhessem a társaságát.

[Chris]

- Egy feltétellel - itt rövid szünetet tartok, és a férfi tekintetét vizsgálom, hogy lássam mit szól ehhez a kezdéshez, Felhúzott szemöldökkel, érdklődve, kiváncsian várja a folytatást, majd kisvártatva folytatom - ha velem utazik - fejezem be a batár felé pillantva.
Meghajol feléd és széles mosollyal válaszol:
-Megtiszteltetésnek veszem hölgyem! Ha megengedi személyes testőreim elkeverednek az önéivel és egyikük vezti a menetet. Jól ismerik az utat és az ön biztonságát megtiszteltetés számomra szavatolni míg csak tehetem.

[Chris]

- Utasítsa a testőrei vezetőjét, hogy egyeztessen az én testőrségem vezetőjével, utána indulhatunk - válaszolom mosolyogva, majd megvárom, hogy kiadja az utasításokat, aztán a kocsihoz vezessen.
A férfi hallkan pergőn adja ki az utasításait, az emberei pedig gyorsak.
Mire a kocsihoz kísér kéttucatnyi hacosa áll be a menetbe, szolgái pedig elbontják a sátrat és kézülnek a városba vissza.
A kormányzó harcosait láthatóan feszélyezi a dolog, amit a ti kísérőitek még ki i használnak. Tüntető párok-csoportok alakulnak amiből látványosan ki vannak rekesztve.
A menet lassan megindul, kényelmes tempóban haladva a határ felé.

[Pettyes]

Az utazásra a megszokott módon készülök. Miközben várakozunk a nemesekre és Tömzsi felveti mondandóját válaszolok neki:
- Nem tudom, nem szeretem, ha csak úgy próbára tesznek, méregetnek, még a végén kiismernek. Nem a szakterületem a nyomolvasás, fogadjanak fel embert, aki eme terület szakembere, azt keresgessék vele a nyomokat. Nekem hozzanak ide egy ellenfelet és megmutatom mit tudok, akkor majd ámulhatnak, meg bámulhatnak. Az az igazi. A törpét láthatóan jól szórakoztatja a zsörtölődésed.
- Amúgy barátom, elég hamar begyógyultak a sebeid és ezt örömmel veszem tudomásul.
Ezután egy kis ércelődésbe kezdek, igyekszem nem megbántani a törpét, de odacsípkedek.
- Mit csináltál odakint, csak nem ledöltél egyet heverészni? - kérdem mosolyogva. - Azért egy ilyen tapasztalt harcostól többet vártam, mint egy szimpla szunyókálást. Amíg én hősiesen aprólékot csináltam az ellenből és megmentettem a lánykát,...- szünetet tartok és folytatom - hát téged is kihoztalak mert eldurmoltál - mosolygok.
Tömzsipöröly kissé elkomorodik:
-Az a mocskos varázsló. Kettő volt és a második azzal tudatta a jelellétét, hogy villámokkal végigsepert a sziklán. Nem tudom az íjjászok közül megmaradt-e valaki, de engem a sziklval együtt szakajtott a mélybe. - kissé zavartnak tűnik- A sebeimet magam sem értem, nem emlékszem semmire a zuhanás óta, de úgy vélem jó pár sebet össze kellett vón szedjek. Azt alig van rajtam pár kissebb heg.
Ezután komolyra fordítom a szót.
- Persze barátom, nélküled én sem lettem volna sehol és tán a kiszabott célt sem tudtuk volna elérni - meglapogatom a hátát, de persze visszafojtottan próbálok dikurálni a törpével ne hallják meg, hogy egyáltalán beszélünk.
-Azt el kell ismerned, hogy jó nagy káost okozott odalent amikor sok "te" rohangált. -vigyorog egyet- Láttam némelyik fickó arcát. azthitték démonraj szakadt rájuk. Te hogy úsztad meg?

[Pettyes]

Nézek a törpére vigyorogva:
- A mágiád elrejtett, így úgy hatoltam át soraikon, mint kés a vajon. Bizonyos szempontból hihatték azt, hogy démon vagyok, ha nem ismerik a fajtám. Végülis a hírnév így is terjed majd és dícsően emeli fajtám ismertségét. Tömzsi hunyt szemmel kuncog, láthatóan élvezi a szemei előtt újra lepergő jelenetet.
- Egyébként barátom valóban sok sebed volt, én már csak tudom, hisz én hoztalak ki, de az este valami történhetett azon kívül, hogy begyógyultak a sebeid.
A törpe furcsállva néz ád, aztán a sebhelyeit kezdi vizslatni.
- Amikor felriadtam, nem is láttam hirtelenjében, aztán a megszokott helyedről, ahová tettelek eltüntél egy másik helyre, egykori nyomodat csak a száradt vérfoltok jelezték. Nem tudom mi lehetett, én nem értek ezekhez a hókusz-pókuszokhoz, de az Atya is képes ilyen trükkökre, ráadásul Te is a trükkök mestere vagy, így nem tudtam hová tenni a dolgot.
-Hát én sem tudom. Az én trükkjeim nem képesek ijesmire. Csupán látszatot tudok csinálni. Bár elég gyorsan gyógyulunk mi törpék, de ennyire azért nem. - elgondolkozik, majd kissé bizonytalanul foytatja - Bár rémlik valami furcsa álom, hogy egy alacsony, vékony alk bekente valamivel a sebeimet, de nem látta belőle sokat. Zöldes derengés övezte. De inkább örülök annak, hogy meggyógyultam és megköszönöm az Isteneknek és annak aki segített. - "sunyi" arccal körbepillant, aztán egy jókora darab sültet csúsztat a kezedbe - meg annak is hála aki "kipreparálta" a ruhám étellel! - kissé megnyitja a kabátját és az inge és a kabát közt jókora hús és kenyérdarabokat veszel észre. Az orrodba csapó illattól megkordul a gyomrod.

[Chris]

Indulás után nem sokkal behúzom a batár ablakain a függönyöket.
Kényelmesen elringat a batár, és viszonylagos csendben beszélgettk. Csak néha halad el az ablakaitok előtt egyik másik lovas aki épp helyet vált, vagy jelentés tesz a vezetőjének.

[aúú]

Az egyik zóna jelemet felfűzöm egy bőr szíjra, majd rakok rá egy időzített varázslatot, ami jelez nekem, ha a kapitány hívna (1x működik csak, meg kell újítani használat után), majd odaadom neki, miközben ezt mondom:
- Kapitány, megszerettem ezt a hajót és a legénységet, így a védelmem alatt állnak mostantól. Ha végveszélyben lennének, csak kérje a segítségemet az amuletten keresztül.
A kapitány áhitattal veszi át az érmét, nézi a belevéset jeleket és a nyakába akasztja:
-Hála és Köszönet érte nemes utazó, ígérem, hogy csak a végső szükség esetén fogjuk szólítani, de emlékét megőrizzük ittjártának. Ha bármikor szolgálatára lehetünk szálltással, erővel, vagy bármivel mit képesek vagyunk megadni csak szólnia kell és megteszünk mindent mi lehetőségeink közt adott. - mélyen meghajol (bár kisé esetlenl, látszik, hoyg nem sűrűn tesz ilyesmit)- A nagykabint készítettük mostanra fel Önnek, hogy ha szükség lenne helyre az "utazáshoz". A holmijához természetesen nem nyúltunk, de csak szóljon és az embereim segítenek átpakolni. Élelmet és frissvizet készítünk össze önnek, az indulása előtt. an alami kívánsága esetleg?

[Pettyes]

Elveszem a sültet, amit Tömzsi nyújt át nekem és a batár felé fordulok, közben jó nagyot lakmározok belőle. Közben a törpe felé:
- Szerintem azok az apró lények voltak, akik meggyógyítottak. Bizonyára a vezetőjük, de nem értem miért nem láthattam én is. Lehet, hogy más valaki volt, egy új támogatód - mondom vigyorogva.
- Úgyis mindig valakit összeszedsz, úton-útszélen.
Nézek mosollyal a szám szélén és várom a törpe reakcióját.
-Úton útszélen mi? - mormog a törpe tele szájjal, félig vigyorogva - Akkor veled nagyon elronthattam valamit, mert nem ott szedtelek össze. De szerintem nem "azok" voltak. Inkább Feran vagy tán az Atya, én legalábbis rájuk gondolok.

[Pettyes]

Tömzsinek:
- Talán igazad van lehet, hogy az Atya vagy Feran volt, de nem tudom, hogy miért titokzatoskodtak - nézek értetlenül.
- Persze, ha a jelen körülményeket nézem, akkor lehet, hogy nem akarták, hogy lebukjanak és egy sötét álca jól eltud bújtatni - sokat sejtetőn nézek felfelé.
-Ezen a földön jobb ha senkiben nem merül fel, hogy bármit is hajlandóak tenni egy rabszolgáért. Már a feltételezés is elég ok lenne sokaknak, hogy az életükre törjön. - suttogja hallkan a törpe.
- Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy és hogy falatozunk.
-Jól-jól! Csak jutnánk ki már ebből a Tyrannoverte országból!