Verselő kedvű hódítósoknak :)

[Pali papa]

Akkor az én egyik kedvencemmel folytatnám:

Álom

Álmomban csónakon futottam
És kihajoltam
Tizenhat éves voltam
És csónakom fehér vízen szaladt
láttam egy várost a víz alatt.
És láttam erdőt a levegőben
És láttam kísértetet lepedőben.
S távol a kék és tiszta eget
És csillagokat és fellegeket.

És kinyujtottam a körmöm
Ezer méter hosszúra
És karmoltam a felhőt, úgy-e fura?
De én látni akartam
És egy csillagot lekapartam.
De mögötte az ég kiszakadt és szétfolyt
S belőle genny és aludt vér folyt.
S acsarkodva téptem az eget
És éreztem folyni vért, ragadót és meleget.

Ordítva felébredtem
Hát a mellemet martam,
Kiszakítottam, felkapartam
És folyt a vér -

Több, mint amennyit álom,
Több, mint amennyit élet,
Több, mint amennyit egy kis dal megér.

[BimmBimm]

Szép versek
És hogy én is írjak már be valamit, beteszem a kedvenc versemet
Nem egy vidám vers... de én sem vagyok egy vidám jelenség

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

[tevary]

Nem rég olvastam, nekem nagyon tetszik.

Indián vers

"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

.

[BimmBimm]

És még kettő alkotás ami nekem tetszik. Bár csak az egyik vers de azért a másikat is ide rakom.

Wass Albert - Hontalanság hitvallása

Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.

Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok
mert hiszek a jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Õ az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.


Wass Albert - Előhang

Volt egyszer egy ember, aki az õ háza udvarán oszlopot épített az õ Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kõbõl építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcsébõl, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az õ Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelsõ szél összedönti.
És jött az elsõ szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az õ oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az õ udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az õ Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kõbõl, hanem megint sok-sok apró homok-szemcsébõl és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

[vityu]

Edgar Allan Poe
Valakinek a paradicsomban

(Babits Mihály fordítása)



Te voltál minden, édes,
Miért törõdtem én,
Forrás a szirten, édes,
Sziget a víz szinén,
Csupa gyümölcs, csupa virág,
S minden virág enyém.

Ah csillagos remény!
Túlfényes álom, mely csupán
Leszállni tünt elém.
"Tovább! tovább! a fény után!"
Kiált jövõm felém.
S múltam vak mélyein sután
Némán vergõdöm én.

Mert jaj! jaj! mécsesem kimúl
És életem lejár.
"Már vége - vége már! - "
(Így szól, míg parthomokba fúr,
A pompás tengerár)
Villámüzött fa nem virúl,
Nem száll a lõtt madár.

És napjaim csak álmok
És éjjel álmaim
Lábad nyomában járnak,
Halott táncába hín
Valamely égi árnak
Valamely légi rím.

[Tsobi]

Bimm,most már elég legyen,mert Belédszeretek

[Topsy]

Holnap nagypéntek

Wass Albert:

Nagypénteki sirató


Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Bajorerdő, 1947

[Turku]

Egy sötét hardcore-goth techno éjszaka,és jóbarátnőm emlékére.

Kemikáliák agyamban, minden mi legális,
Életem paraszomniális.
Érzem nem lessz ez így jó,
Kávé,cigi,és fájdalomcsillapító.
Szétfolynak a nappalok,
Örökkévaló sötétségbe,
Álmatlan éjszakákba.

Kilátástalanság, Düh, Gyűlölet, Fájdalom,
Zsoldosok vagyunk, munka rabjai,
Mások homokzsákjai.

Éjszaka ritmikus dübörgése, fekete arcok tűnődése,
A bőr illata, szegecsek hideg valósága, bakancs keménysége.
Az élet apró örömei.
Rámpillantott, gyönyörű volt, láttam fájdalmát,
Ő érezte az enyémet.
Pszihénk asztárlissan egyesült, az univerzum kozmikus zajában.
Fekete szemfestékét könny mosta arcára,mellei hajlatára.
Ő mindig ott volt velem mikor kellett,
És én mikor kellettem.

[tevary]

A fájdalom

Feladom harcom, nem bírom tovább,
A boldogság csak álom semmi más.
Az út végére értem szívem pihenni tér,
Nincs benne semmi már csak üres tér.

Lelkem egy háborgó tenger mi volt,
Harcolt hogy elérje tündöklő napot,
Hisz oly hideg és rideg ez a föld,
Mindent eltakar a szürkeség s köd.

Ha repülni mertem felhők fölött,
Visszahúzott a magány és közöny.
Ki akartam törni e világ börtönéből,
De sötét gonosz nevetve győzött.

Könnyem hull, ha arra gondolok,
Gonoszság ellen már hiába harcolok,
Tündöklő napot sem látom már,
Hisz mindent befed a sötét homály.

A fájdalom mi lelkem mélyén ég,
Lassan elcsitul, küzdelem véget ér.
Világító fáklyám mely a remény
Csonkig égett, lassan kialszik fénye.

Fiatal testemben már nincs több erő,
Hát vár rám kriptában hűs levegő,
Ott majd körül ölel síri csend,
S a békét, nyugalmat meglelem.

[N.a.t.]

Előbb most másoknak adj elismertséget, ezután tevary.. is kaphat ismét...
...hogy én hogy utálom ezt az ablakot
A versed nagyon szép! :]]