Asszem megejtem utolsó ötlet bejegyzésemet eme témában.
Sok-sok vita volt itt, sok-sok számolgatás és sok-sok pro-kontra. Valaki azt mondta, hogy nem kell tápolni a hullát mert A-ban erősebb lesz mint egy ork, v közel olyan erős. -És?- Valaki meg azt mondta, hogy egy harmatos hónaljmanó is beveri csukott szemmel fél lábbal. Ez utóbbi igaz is. Változtatásra szükség van.
Én most teljesen másfelől közelíteném meg a dolgot, nevezzük egy új alternatívának. Kezdeném ott, hogy Ati egy picit bakizott -vagy az aki kitalálta ezt a faj- . Élőhalott...hmm... ez gyűjtőfogalom. A súgóban leírt tulajdonságok illenek is az egyik, a fogalomba tartozó lényre, a zombira. De sok más is van még itt. Vámpírok, lichek, ghostok stb. és nem egy közülük kimondottan értelmes is. Ezekre a lényekre és tulajdonságaikra már lehetne alapozni egy új ténylegesen "Élőhalott faj" létrehozását.
Egy dolgot lehet csak hullával csinálni, vakon támadni, és ahogy vki ezt megírta előttem ez nem stratégia, hanem csak lottó, v bejön v nem.
Talán az egyik legnagyobb ellenérv mindig is az volt, hogy igénytelen és odafigyelést csak alig igénylő egy népség ez. Sztem itt van a kutya elásva.
keljen rá odafigyelni, és kelljen törődni is vele, legalább annyit mint bármely más fajjal.
Súgóból részlet -picit módosítva-:
A változás korában tömegesen kezdtek el megjelenni az élőhalottak, máig se tudja senki, hogy pontosan honnan is. A legtöbben hatalmas mágikus erőkre gyanakodnak, amik
most kezdik megmutatni igazi arcukat, és
nem csak mintegy mellékhatásként hozták létre a holtak feltámasztását.
Mára mindenesetre már annyian vannak, hogy külön fajként kell őket számon tartani. Az élőhalottak viszonylag igénytelenek, bárhol megélnek. Mivel egyszer már meghaltak, még egyszer ezt nem teszik meg, bár a tűz ősi ellenségük, és elég gyorsan lángra tudnak kapni. Az önálló gondolkodásra szinte képtelenek, ezért sem a varázslat, sem a tolvajlás terén nem boldogulnak. Az életben maradáshoz nincs szükségük élelemre, és meghalni is csak tűz által tudnak. Ezért igen sokan össze tudnak gyűlni egy kis helyen. Csatában az elhulló ellenfelek
szinte mindegyike azonnal beáll az ő csapatába, így az élőhalott sereg csak növekszik és növekszik...
Hogy mire utaltam?
Súgó:
Hátrányok:
* nem varázsolhat,
* nem indíthat semmilyen tolvajakciót,
* tudománytekercseinek maximum hatásfoka: 0%.
A hulla tudjon varázsolni, ugyanis a lichek baromi jók ebben. Tudjon tekit is írni, hogy eredményesek is legyenek a varázslataik. Tekit ne lehessen lopni tőlük mert olyan kirekesztett és titokzatos faj, hogy senki sem értené a leírtakat, viszont amortizálódjon brutálisan v kerüljön sok időbe (24kör) és pénzbe a megírása vagy a tudománytekercseinek maximum hatásfoka: 25% legyen amit elérhetnek -tudós személyiség eseten 30% max-, vagy az összes együttvéve. De a lényeg, hogy tudjanak tekit írni és ne lehessen lopni tőlük.
Továbbra se tudjon tolvajakciót indítani, de védelemre tarthatna. Így legalább az 1-10 kocsmás óriásokat megfoghatná, annyival is kevesebben rabolnának tőle. Így legalább meglenne az esélye a a védekezésre és nem kellene a gyújtás rezisztenciával bajlódni.
Varázslóik legyenek erősek, de korlátozott tudásúak.
Ártó: csak a tűzgolyó, ha netán összeakadna egy másik hullával.
Kristálygömb, Védelem, Távolbalátás*, Vérszomj, Térkapuk felderítése* és a spec varázslat a Necromancia* - ami annyit tenne, hogy amíg a varázslat él, minden katonai esemény (támadás és védekezés egyaránt, sikerességtől függetlenül) alatt a csatában elhulló egységeket a képzésének megfelelően kapja meg. (ha elit volt, elitként, ha paci volt paciként) mészinél a civileket v katonaként vagy civilként, de valamilyen módon meg kellene kapnia. Továbbá, ha szövetségben van akkor a varázslat időtartama alatt a szövisek úton elhulló egységeik; 0 veszteség, sikeres vagy sikertelen támadás esetén 0 veszteség, sikeres védekezésnél 0 veszteség, sikertelen védekezésnél marad a régi. -pl mészi miatt-
* a csillagos varik miatt már érdemes lenne szövibe venni, ami nagyon jó dolog lenne.
Összességében, tudna infót szerezni, tudna valamelyest védekezni a tolvajokkal szemben, a varik némi biztonságot adnának kitámadásnál, nem tudná legömbölni mindenki és ami a legfontosabb, hogy szövisnek sem lenne utolsó.
Konkrét számokkal nem készültem, aki lát az ötletemben fantáziát és kockásból is 5öst kapott, majd az számolgathat. Hogy a jelenlegi tulajdonságaiból, pl szintenkénti hadbónusz mit érdemes megtartani, arról mehet a vita. A haderőt szándékosan ki is hagytam, pedig viccből a pacik dupla damage-jének gondolatával eljátszottam
(pl:mint a Heroes-ban
)
Előre is megköszönném ha nem lennének olyanok akik párhuzamot vonnának az orkokkal, mert ha végül ők a legmilitárisabbak nyugodtan el lehetne venni a sámánjaiktól az összes ártót és csak a vérszomjat meg a védekezést meghagyni
A viccet félre téve. A hullák "valójában" nem olyan buták mint amilyenek ebben a játékban. Sok-sok fantazy könyvben, számítógépes játékban (WoW, Heroes), szerepjátékban (Vampire) stb, nagyon is ütősek. És bár a Hód online stratégia de azért fantazy is!
Ideje lenne már valamilyen koncepció mellet dönteni és élesben kipróbálni, ha valami nem jó akk módosítani. De vannak olyan dolgok amit még az itt előforduló matekzsenik sem tudhatnak és csak játék közben derülhet ki.
Az érdeklődőknek:
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89l%C5%91halott
http://en.wikipedia.org/wiki/Undead