Attila király országából nem kell már tovább hajtani a gulyát,
Ott a legelők dúsak, a víz édes, s a fák odvából méz pörög...
Hogy gondolhattad azt, hogy véletlen,
Hogy éppen most, s hogy épp ide születtem?
Hogy azon a nyelven beszélek, amin Petőfi Sándor írt?
S hogy úgy érzem, az én dolgom hozni most a hírt!
Túl vagyok már azon, hogy mindent elhiggyek,
Amit a TV-ből vigyorgó alakok beszélnek,
Ahol az igazság, és az adott szó már nem érdekel senkit,
De engem az apám úgy tanított, hogy becsület nélkül az ember nem ér semmit
Megoldást, sajnos mást, én se látok
Ezután nem számít, amit elvárnak
Az, amit érzek, az vagyok én,
A kisfiamért, a szerelmemért,
A nagy szavakra, tudod, nem áll rá a tollam, talán sejted is, hogy miért.
Csak oda kell állnom, ahova kell!
A barátomért, azért, aki ért...
Nem tudni dolgokról, az nem érdem!
Nem válasz semmire, az, hogy "nem értem"!
Harminc éve bámulom, ahogy mellettem mennek a dolgok...
Nem figyel rám senki, és nem sok mindenkit érdekel, amit mondok.
Nekünk, Magyarnak lenni, egészen mást jelent
A saját hazánkban látni a végtelent,
A dombtetőn állva érezni, és tudni, hogy ki is vagyok,
Mikor a sólymokat nézem,
Ahogy az otthonunk fölött köröket írnak az égen!..
Megoldást, sajnos mást, én se látok
Ezután nem számít, amit elvárnak
Az, amit érzek, az vagyok én,
A kisfiamért, a szerelmemért,
A nagy szavakra, tudod, nem áll rá a tollam, talán sejted is, hogy miért.
Csak oda kell állnom, ahova kell!
A barátomért, azért, aki ért...
Azt üzenem a volt barátaimnak, akik megtagadják ma a nevemet,
Ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is újra a barátjuk leszek,
Nem lesz bosszú, gyűlölet, harag, kezet nyújtunk egymásnak, s megyünk,
Leszünk egy cél, egy akarat, mert a víz szalad, de a kő marad.
A kő marad! - Ismerős Arcok
__________________
ஜ۩۞۩ஜ
~~~ SHUT UP AND ENJOY THE HARDCORE ~~~
ஜ۩۞۩ஜ
The Following 3 Users Say Thank You to [HTPA]GeeForce For This Useful Post:
Nem hajlok semmi szélnek,
Pusztító jégverésnek,
Úgy állok rendületlen,
Magyarnak születtem!
Hiába ütnek, rúgnak,
Kemény fából faragtak.
Az ég ítél felettem,
Magyarnak születtem!
Lágy eső arcom mossa,
Vállamon népem sorsa.
Teszem mit meg kell tennem,
Magyarnak születtem!
Vadászhat énrám bárki,
Van erőm bosszút állni.
Én soha nem felejtem,
Magyarnak születtem!
Ha egyszer megtagadnám,
Édes jó szülőhazám.
Sújtson le rám az Isten!
Magyarnak születtem!
Rab madár, hogy ha voltam,
Kitéptem minden tollam.
Áruló sosem lettem,
Magyarnak születtem!
__________________
Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához,
hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit."
(Edmund Burke)
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! / Bakay Kornél /
The Following 4 Users Say Thank You to Topsy For This Useful Post:
Könnygáz marja torkomat
Sállal fedem arcomat
Kardlag cserzi hátamat
Barátom, mondd merre vagy
Az utcán testvérem lövik
Pesten magyar vér folyik
Rendőr lovak taposnak,
Barátom, mondd merre vagy
Refr.:Ó-ó-ó-ó-ó
Mint eldobott kő száll a szó
Ó-ó-ó-ó-ó
Csak egy igaz út járható
Meggyalázzák lányomat
Nemzetem, vallásomat
Börtön mélyén kínoznak
Barátom, mondd merre vagy
Ronggyá ázott ruhámban
Fegyverek célpontjában
A fél szemem aszfaltra fagy
Barátom, mondd merre vagy
Refr.:Ó-ó-ó-ó-ó
Mint eldobott kő száll a szó
Ó-ó-ó-ó-ó
Csak egy igaz út járható
Isten előtt ki-ki bűnei szerint
Méltó módon elszámoltatik
Nem marad semmi véka alatt
Mi megtörtént a nap alatt
S tüzes paripák nyomán jön el élet és halál
Bizony mondom néktek döntse el mindenki, hogy hol áll!!
Refr.:Ó-ó-ó-ó-ó
Mint eldobott kő száll a szó
Ó-ó-ó-ó-ó
Csak egy igaz út járható
Ó-ó-ó-ó-ó
Mint eldobott kő száll a szó
Ó-ó-ó-ó-ó
Csak egy igaz út járható.
__________________
Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához,
hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit."
(Edmund Burke)
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! / Bakay Kornél /
The Following 4 Users Say Thank You to Topsy For This Useful Post:
Könny a könnyel , vér a vérrel,
eső széllel, jégveréssel.
Kalász földdel , föld a röggel,
nap sötéttel ,hold az éjjel.
Folyó tóval, patak kúttal,
hegy a völggyel, vadon úttal.
Vitéz félőt, holt az élőt:
hívja, várja. Tartsa, áldja!"
__________________
Mert ott van az erő, az egyszerű magyarban
Egyenes derékkal, áll minden viharban BimmBimm (#233333)
Csikorog a lánctalp, felbőg a motor
Megnyílik a Föld, lángol a Pokol
Az oroszt megcsapja a félelem szele,
Jön a Halálosztó, nincs ellenfele!
Félelmetes monstrum pásztázza a tájat,
Minden orosz tank egy biztos találat!
Pillanatra megáll, ráirányít, céloz,
S pusztító tüzet ont a nehéz páncélos!
Hiába a félelem, hiába a duma,
Jön a csatamező félelmetes ura!
T34-esek robbannak fel sorba',
Küldik egymás után őket a pokolba
Zárótűz a válasz, megvetés és közöny,
De robog a Tigris, át a tűzfüggönyön!
A lángtengerből kitör mint a sebzett vad,
A felbőszült Tigris áldozatra csap
Zord, hideg tekintet... Elszánt és acélos
A legyőzhetetlen Tigris páncélos!
Villan a löveg, minden lövés talál,
Már indul is tovább, a vándorló halál
Harckocsi akadály, szögesdrót és árok,
Félelemben élnek a vörös patkányok!
Ádáz tank-csatákban mindig verhetetlen,
De éhes a Tigris, ezért telhetetlen!
Amerre halad, nyomában fellelhetők:
Véráztatta földek, s harckocsi-temetők!
__________________
ஜ۩۞۩ஜ
~~~ SHUT UP AND ENJOY THE HARDCORE ~~~
ஜ۩۞۩ஜ
Last edited by [HTPA]GeeForce; 07-10-2009 at 16:14..
Reason: T.E. - TIGRIS
The Following 2 Users Say Thank You to [HTPA]GeeForce For This Useful Post: