Mese, mese mátka... :)

[Cece]

--> Négyük közül a szamár volt a legnagyobb. Odament az ablakhoz, és benézett.
- Mit látsz, Szürke? - kérdezte a kakas.
- Mit látok? Terített asztalt, rakva minden jóval; körülötte ülnek és falatoznak a betyárok.
- Terített asztal - sóhajtotta a kakas. - Ez kellene nekünk!
- Az ám! - mondta a szamár. - Én is szívesen ülnék a helyükben. Kissé félrevonultak, és tanakodni kezdtek, hogyan foghatnának a dologhoz, hogyan ugraszthatnák ki a házból a betyárokat. Addig tanácskoztak, míg ki nem főzték a haditervet.
A szamár feltette a két elülső lábát az ablakpárkányra, a kutya felugrott a szamár hátára, a macska felkúszott a kutya nyakába, végül a kakas felröppent a macska feje búbjára. Mikor mindegyikük a helyén volt, a szamár halkan jelt adott, s egyszeriben rákezdtek a muzsikára. A szamár ordított, a kutya ugatott, a macska nyávogott, a kakas kukorékolt. Azzal zsupsz! - beugrottak az ablakon át a szobába.
A betyárok csak annyit láttak, hogy valami bezúdul az ablakon; rettenetes ordítást, rivalgást, vonítást hallottak s hozzá iszonyú üvegcsörömpölést. Rémülten ugrottak fel az asztaltól, azt hitték, a ház szakad rájuk, vagy kísértet ront közébük; ijedtükben felordítottak, s hanyatt-homlok kimenekültek az erdőbe.
A négy cimbora pedig letelepedett az elhagyott asztalhoz. Nekiláttak a maradéknak, s úgy tömték magukba az ételt, mintha legalább egy hónapja nem ettek volna.
Mikor befejezték a lakomát, fekvőhelyet kerestek maguknak, kioltották a világot, és elpihentek, ki-ki szokása és kedve szerint. A szamár kiment az udvarra, és a szemétdombra heveredett. A kutya a küszöbre hasalt, a macska a tűzhelyen a langyos hamuba kuporodott. A kakas meg felült a kakasülőre.
Fáradtak voltak a nagy úttól, hamarosan elaludtak. Valamikor éjfél táján a betyárok kimerészkedtek a sűrűből, és elkezdték figyelni a házat. Látták, hogy minden csendes, a lámpa sem ég már.
- Azért mégsem kellett volna hagynunk, hogy ilyen kurtán-furcsán kiebrudaljanak minket - mondta a bandavezér.
Elküldte az egyik betyárt, kémlelje ki alaposan a házat.
A betyár nagy óvatosan odalopakodott az ajtóhoz, fülelt egy ideig, de semmi neszt nem hallott; nyugalom, békesség volt odabent. Erre bemerészkedett a konyhába, és mert ott sem észlelt semmi gyanúsat, világosságot akart gyújtani. A macska szeme parázslott a sötétben. A betyár azt hitte, igazi parázs; odanyomott hozzá egy szál gyújtóst, hogy tüzet fogjon. De a macska nem vette tréfára a dolgot: fújt egy nagyot, nekiugrott a betyár képének és összevissza karmolta.
A marcona rabló rettenetesen megijedt. Ki akart szaladni a hátsó ajtón, a küszöbön azonban belebotlott a kutyába. A vén eb fölugrott, mordult egyet, és beleharapott a hívatlan vendég lábába.
Az nagy üggyel-bajjal végre kivergődött a házból, s most már csak azt nézte, hogy minél előbb odébbálljon. Elloholt a szemétdomb mellett: ott meg a szamár rúgott bele egy nagyot a hátsó lábával. A lármára fölriadt a kakas is, és harciasan lekiabált a kakasülőről:
- Kukurikú!
A betyár szedte a lábát, ahogy bírta, lélekszakadva rohant vissza a sűrűbe, és lihegve, halálra váltan jelentett a bandavezérnek:
- A házban egy borzalmas boszorkány ül, rám fújt, és összekarmolta az arcomat. Az ajtónál egy ember áll, kés van a kezében, azzal a lábamba szúrt. Az udvaron egy fekete szörnyeteg hever, majd agyonvert bunkójával. Fönt a tetőn pedig egy vitéz virraszt, és azt kiáltotta: "Hol az a gazember?" Örülök, hogy nem hagytam ott a fogamat!
Attól fogva a betyárok a háznak még a tájékára se merészkedtek többé. Elköltöztek a környékéről is. A brémai muzsikusok meg véglegesen a birtokukba vették, és még ma is ott laknak, ha azóta meg nem haltak.

[Mona]

Sziasztok
Zsolti köszi a meséket, egy-egy rémes nap után olyan jó olvasni

[Cece]

Originally Posted by Mona

Sziasztok
Zsolti köszi a meséket, egy-egy rémes nap után olyan jó olvasni

Köszönöm és köszönöm
Sajnos az van, hogy az elkövetkező 30-45 napban elszólít a kötelesség és nix net se külső fórum Se mesék, se nevetés saját és mások hszásain, se jóízű viták, se fontos megbeszélések ... szal semmi
De nem kell nagyon örülni ám!! ... I'll be back

[Cece]

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy sovány tehene. Volt neki egy félig bolondforma fia, akit az egész város Gagyi gazdának hítt, mert sose csinált semmit, csak kódorgott, mint az Orbán lelke, vagy pedig kiült a ház elibe, ütötte a lába szárán a legyet.
Egyszer elment a szegény asszony az erdőre egy kis fáért, Gagyi gazdának megmondta, hogy maradjon otthon házőrzeni, s viselje gondját a tehénnek. De Gagyi gazda mást gondolt, éppen vásár volt a városban; kapta magát, kihajtotta a tehenet, hogy majd eladja, de biz ott azt se kérdték tőle, hogy mire tartja. Már éppen vissza akarta vezetni, mikor meglátott egy katulyás zsidónál egy cifra katulyát; kérte a zsidót, hogy adja oda neki azért a tehénért; a zsidó is kapott rajta; csakhamar megvolt az alku. Vitte haza Gagyi gazda a katulyát nagy örömmel, az egész úton röhögött neki. Mikor a házuk elibe ért, elejtette a katulyát, kiugrott belőle tizenkét óriás, akik körülvették Gagyi gazdát.
- Mit parancsolsz, Gagyi gazda? Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
Szegény Gagyi gazda úgy megijedt, hogy egy darabig szólni se tudott. Utoljára mégis gondolt egyet.
- Hát azt parancsolom, hogy itt, e helyen a rongyos viskó helyett olyan palota kerekedjék, mint a királyé.
Alig mondta ki, mindjárt még szebb épült, mint a királyé volt.
Gagyi gazdának csak elállt szeme-szája, egy darabig ott bámulta a sok szép holmit, be se mert menni a palotába; utoljára mégis ráadta a fejét, bement. Hogy aztán látta, hogy odabent nincs senki, egészen nekibátorodott.
A szomszédok ezalatt körülvették a palotát, nem tudták mire vélni a dolgot, ott dévánkoztak, hogy mi dolog ez, honnan termett ez ide. Egyszer csak jött haza a szegény asszony, ez is nagyon elcsodálkozott, kérdezgette a szomszédoktól, hogy tán nem is jó helyen jár, hogy tán eltévedt, nem itt van az ő háza, "de hiszen kendteket mind ismerem, kendtek az én szomszédjaim, mégiscsak ennek kell annak lenni".
Mikor legjobban tanakodtak, kitoppant Gagyi gazda a házból, megfogta az anyja kezét, felvezette a palotába, ott elbeszélt neki mindent. A szegény asszony, mikor meghallotta, hogy nincs tehén, elkezdte szidni Gagyi gazdát:
- Ó, te bolond, te bolond, mindig mondtam, hogy nincs elég eszed, azért a rongyos katulyáért odaadni egy tehenet! Most már miből élünk meg, miből tudjuk mindennapi kenyerünket megkeresni?
Gagyi gazda alig tudta elhitetni, hogy lesz már ezután, ami csak kell, enni-innivaló, minden, ami szemöknek, szájoknak tetszik. Erre elővette a katulyát, a földhöz vágta. Kiugrott belőle a tizenkét óriás.
- Mit parancsolsz, Gagyi gazda? Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
- Nem mást, mint hogy ez az asztal mindjárt tele legyen mindenféle étellel.
Alig mondta ki, mindjárt úgy tele lett az asztal mindenféle drága étellel, itallal, ami csak a világon van, hogy majd leszakadt alatta. Gagyi gazda úgy jóllakott, mint a duda. Az anyja is csipegetett egy-egy kicsit, de nemigen mert sokat enni.
Ezalatt híre futott a városban a Gagyi gazda palotájának, jártak csodájára mindenféle emberek, hercegek, grófok, nagy süvegű tótok. Vallatták Gagyi gazdát, hogy honnan támadt oda a palota olyan hirtelen, de nem mondta senkinek, csak éltek az anyjával a nagy uraságban.
Egyszer Gagyi gazdának az a gondolata támadt, hogy meg kellene házasodni. Az anyja is helybenhagyta, hogy biz a jó lesz, tanácsolta is mindjárt a szomszéd leányát. De Gagyi gazda tudni sem akart róla, hanem arra kötötte magát, hogy a király egyetlen leányát veszi el. Váltig mondta neki az anyja, hogy nem adják azt őhozzá, nem neki való az; csak falra hányta a borsót, mert Gagyi gazda nem állott el az akaratától, hanem mindig ösztökélte az anyját, kérje meg neki a királykisasszonyt. A szegény asszonynak mit volt mit tenni, felöltözött az ünneplő ruhájába, elment a királyhoz, elmondta, hogy mi járatban van. A király szörnyen megharagudott; majdhogy ebrúdon nem vettette ki.
- Ejnye, imilyen-amolyan kolduskölke, még az én leányomra meri vetni a szemét, hogy most egy kicsit felkapott az uborkafára! Megmondja neki kend, hogy arra ne is ácsingózzon soha!
Hazament a szegény asszony, elmondta Gagyi gazdának, hogy mit izent a király. De Gagyi gazda akkor is csak azt mondta, hogy övé lesz a királykisasszony, akárki meglássa. El is ment még aznap a keresztapjához, rábírta, hogy: "Menjen el a királyhoz, mondja meg neki, azt izenem, hogy akármit kívánjon, mindent megteszek, ha nekem adja a leányát." Elment a keresztapja a királyhoz, elmondta, hogy mit izent Gagyi gazda. Szeget ütött ez a király fejébe. Azért hát azt felelte, hogy nem bánja, neki adja a leányát, ha az ő palotájától a Gagyi gazda palotájáig aranyhidat rakat, gyémántkarral, üveg bolthajtással, hogy az ő leánya azon járhasson.
Elmondta Gagyi gazdának a keresztapja, hogy mit felelt a király; Gagyi gazda nagyot ugrott örömében, hogy ha csak ez a baj, ezen könnyű segíteni. A keresztapja nem tudta mire vélni a dolgot, azt gondolta, hogy az esze tisztul. Este, mikor le akart feküdni Gagyi gazda, elővette a katulyát a tükör mellől, a földhöz vágta. Kiugrott belőle a tizenkét óriás.
- Mit parancsolsz, Gagyi gazda? Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
- Nem mást, mint hogy holnap reggelre, mire én felkelek, a király palotájától az én palotámig aranyhidat csináljatok gyémántkarral, üveg bolthajtással.
Reggel, mikor felkelt a király, kinézett az ablakon, hát látta, hogy micsoda pompás hidat csináltatott az éjjel Gagyi gazda. Csak elállt szeme-szája. Mit volt mit tenni, hozzá kellett menni a királykisasszonynak Gagyi gazdához...folyt-->

[Cece]

...Itt Gagyi gazda hazavitte nagy örömmel a feleségét. A szegény asszony eleinte sírt-rítt, de utoljára, amint látta, hogy ura minden kívánságát, mihelyt kimondja, abban a szempillantásban teljesíti, hát, lelkemadta! Még beleszeretett. Csak azt szerette volna még kivenni belőle, hogy honnan veszi azt a sok mindent, mi módon csináltatta a hidat meg a palotát. De hiába volt minden faggatás, mert ilyenkor egyik fülén beeresztette a szót Gagyi gazda, a másikon ki.
Egyszer elment Gagyi gazda valahova onnan hazulról, nem maradt más a háznál, csak a felesége. Bemegy hozzá egy nyomorult koldus, kéri az Isten nevében, hogy könyörüljön rajta, hamarjában nem tudott mit adni neki az asszony, lekapta a tükör mellől a katulyát, odaadta neki.
- Fogja kend, jó lesz, ha valahol kap kend egy-két krajcárt, beleteheti.
Elment a koldus nagy dünnyögve, hogy ilyen gazdag asszony bizony adhatott volna - ha mást nem - egy darab szalonnát.
Amint kiért az utcára, elejtette a katulyát, kiugrott belőle a tizenkét óriás, körülfogta a szegény koldust.
- Mit parancsolsz, gamós* koldus? Mit parancsolsz, gamós koldus?
Az meg, szegény, majd leesett a lábáról, úgy megijedt; nem jutott eszébe semmi okos, utoljára azt a bolondot parancsolta, hogy azt a palotát vigyék mindenestül, ővele együtt a sós tenger közepébe. Az óriások felkapták a palotát, meg sem álltak, míg a sós tenger kellő közepére nem értek vele, ott letették; úgy lebegett a palota a vízen. A Gagyi gazda felesége még akkor is benne volt; de nem tudott róla semmit, hogy viszik, mert aludt. Mikor letették az óriások a palotát, bement hozzá a gamós koldus, elmondott neki mindent, hogy s miként ment oda a palota. A királykisasszony mindjárt felérte ésszel, hogy Gagyi gazda is ezekkel az óriásokkal csináltatott mindent, kérte vissza a katulyát a koldustól, gondolta magában, hogy majd visszaviteti a palotát a maga helyére, aztán megint jó lesz minden. De bezzeg felnyílott a szeme a koldusnak is. Nem hogy visszaadta volna, hanem még azt kívánta a királykisasszonytól, hogy ezután őt szeresse, az ő felesége legyen. A királykisasszony mindig sírt-rítt, mert hagyján, ha még csak sánta lett volna a koldus, de máskülönben is csúnya volt, a pofáját is az ereszbe verték; imitt-amott fityegett rajta egy-egy szál szőr, biz bele szegénybe a legalábbvaló fehérszemély se tudott volna beleszeretni, nem hogy olyan gyönyörűséges királykisasszony.
Ezalatt Gagyi gazda hazament, kereste a palotáját, s hogy nem találta, nagyon elszomorodott, tudakozódott fűtől-fától, hogy nem tudna-e róla valamit. Utoljára akadt egy kondásbojtár, aki látta, mikor vitte a tizenkét óriás a sós tenger felé.
Elindult hát Gagyi gazda, hogy fölkeresse a palotáját meg a feleségét. Hanem előbb csináltatott magának egy vasbocskort, azt felhúzta a lábára, felfogadta, hogy addig le nem veti, míg a palotáját meg nem találja.
Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer előtalált egy rákot, amint a pocsolyában fetrengett. Megszólította a rák:
- Segíts rajtam, Gagyi gazda, végy fel a tarisznyádba, jótét helyébe jót várj!
Gagyi gazda megszánta, felvette, s a tarisznyájába tette.
Megint ment, mendegélt, előtalált egy egeret, amint valami vízben fuldoklott; sehogy se tudott kiszabadulni. Ez is megszólította:
- Segíts rajtam, Gagyi gazda, szabadíts ki a vízből, végy fel a tarisznyádba, jótét helyébe jót várj!
Ezt is megsajnálta, felvette, s a tarisznyájába tette.
Megint ment, mendegélt, hét nap, hét éjjel mindig ment, akkor elért a sós tenger partjára. Meglátta a palotát messzire lebegni a tenger kellő közepén. Nagyon elbúsulta magát, mert látta, hogy oda semmi módon be nem juthat.
Amint így búslakodik, megszólal a rák a tarisznyában:
- Miért búslakodol, kedves gazdám?
- Hogyne búslakodnám, mikor látom, hogy semmi módon be nem juthatok a palotámhoz.
- No, hát én majd beúszom, megnézem, mint állanak odabent a dolgok. Te addig várj itt a tengerparton.
Beúszott a rák. Gagyi gazda várta a tengerparton egész nap, de csak nem jött. Már keresztet vetett rá, hogy nem is jön ki; hát egyszer bukkan ám elő a víz alól. Mindjárt tudakolta tőle Gagyi gazda, hogy mit látott.
- Hej, kedves gazdám, furcsán megy odabent a dolog; a gamós koldus erővel azt akarja, hogy feleségévé legyen a királykisasszony, de az azt mondja, hogy neki bizon nem kell, se testének, se lelkének, "jobb lesz, ha ideadod azt a katulyát". De a koldus nem adja, hanem egy kis vékony láncon a nyakában is hordja éjjel-nappal. Én elloptam volna, de nem tudtam a láncot elvágni. Gagyi gazda még jobban elbúsulta magát. De most meg az egér szólalt meg:
- Ne búslakodjál, kedves gazdám, gondoltam én egyet. Majd engem bevisz a rák koma a hátán, én elrágom a láncot, kihozzuk a katulyát.
Úgy is lett. Felült az egér a rák hátára, beúsztak a palotához; éppen akkor húzta legjobban a koldus a bőrt a fagyon, a kis egér odament, lerágta a katulyát a láncról, a rák azt is a hátára vette, meg az egeret is, úgy úsztak kifelé. Gagyi gazda még messziről észrevette őket, alig várta, hogy kiérjenek, mindjárt a földhöz vágta a katulyát. Kiugrott belőle a tizenkét óriás, körülfogta Gagyi gazdát.
- Mit parancsolsz, régi kedves Gagyi gazdánk? Az isten is áldjon meg!
- Nem mást, mint hogy a palotámat mindenestül, velem együtt visszavigyétek a régi helyére, azt az akasztófára való koldust pedig lökjétek ki belőle, hadd éljen meg, ahogy tud.
Az óriások felkapták a palotát, visszavitték Gagyi gazdával, az egérrel és rákkal együtt a régi helyére. A gamós koldusnak megint hátára adták a tarisznyát, s útnak eresztették.
Az öreg király, mikor meglátta, hogy a Gagyi gazda palotája megint a régi helyén van, meg mikor a leányát épen, egészségben a szeme előtt látta, úgy megszerette Gagyi gazdát, hogy mindjárt neki adta a fele királyságát, újra nagy lakodalmat csaptak, még most is élnek, ha meg nem haltak

* Mankós

[Mona]

Sziasztok
Zsolti jöhetnél vissza már, mert nincs meg a mindennapi betevőm meséből
Ha holnapra nem jössz meg, akkor kénytelen leszek a kedvenc meséimet ideírni

[Ati]

Originally Posted by Mona

Sziasztok
Zsolti jöhetnél vissza már, mert nincs meg a mindennapi betevőm meséből
Ha holnapra nem jössz meg, akkor kénytelen leszek a kedvenc meséimet ideírni

Ne várjunk azzal holnapig!

[Mona]

Szász Imre

A CSAVARGÓ CSILLAG



A kis csillag először körülnézett, hogy nem látja-e senki. Egész kicsi csillag volt, még nem is kapott helyet az égen, igazán nem tartotta szemmel más, csak a csillagok legfőbb bírája, a nap.
De most a nap sem tartotta szemmel, hiába, ő sem tud mindenre figyelni. No meg világos nappal volt, s olyankor a csillagok alig-alig látszanak.
Nemrég még esett, s a kis csillag most sóváran nézte a szivárványt. Aztán meg egyszer körülnézett, hogy nem látja-e senki, és lecsúszott a szivárványon.
Még csak nem is a közepén, a sárga sávon csúszott, hanem a tetején, a piroson. Egyre gyorsabban csúszott, egyre gyorsabban, és sietnie is kellett, mert a szivárvány már vékonyodni kezdett, és félős volt, hogy egyszerre eloszlik.
Így érkezett le a földre. A szivárvány lába éppen egy mocsárba ért, oda csúszott bele a kis csillag. Úszni ugyan nem tudott - a csillagok általában nem tudnak úszni -, de szerencsére a víz nem volt mély.
Kikapaszkodott a partra, és szedegette le magáról a hínárt meg az iszapot. Egyszerre észrevette, hogy a fűből nézi egy béka.
- Megfázom - mondta. - Én leszek a beteg csillag.
- Furcsa - felelte a béka. - Én sose fázom meg a vízben. De menj, kérdezd meg a kígyót. Róla azt tartják, hogy ért a gyógyításhoz, de én nem hiszem.
- Nem tudom, hol a kígyó. Kérlek, vezess oda hozzá.
- Majd bolond leszek! - mondta a béka bosszúsan. - Ne csúfolódj velem - és beleugrott a vízbe.
A kis csillag csodálkozva nézett utána.
"Mi baja lehet? - tűnődött. - Először egész kedves állatnak látszott."

[Mona]

Lassan elindult a fűben. A fű nedves volt, a kis csillag szaporán kapkodta ágait, és úgy érezte, mindjárt fájni fog a feje. De nem fájt.
A fűzbokorból egyszer csak előbukkant egy tapsifüles állat.


- Te vagy a kígyó? - kérdezte a csillag.
- Hát nem látod, hogy nem én vagyok a kígyó? - mondta méltatlankodva.
- Nem látom.
- Én nyúl vagyok.
- Mondd meg, hol találom a kígyót.
A nyúl dühös lett:
- Kérdezd meg a gólyától. A kígyókkal ő foglalkozik.
- És milyen a gólya?
- Hosszú lábú, és nagyon okos.
Azzal a nyúl el is tűnt, s a kis csillag továbbindult.
A nagy madarat a sás mellett már messziről meglátta. "Hu - gondolta -, hosszú lába van, de nem látszik nagyon okosnak!" Azért megszólította:
- Kedves gólya, hol találom a kígyót?
A gólya fél szemmel a fűbe sandított.
- Azt én is szeretném tudni. Te is kígyót eszel?
- Nem - tiltakozott a kis csillag rémülten. - Én fényt eszem. De beleestem a mocsárba, és attól félek, megbetegszem. A kígyó állítólag tud gyógyítani.
A gólya megnézte:
- Egészséges csillagnak látszol, és a kígyó nem tud gyógyítani. De menj a rokonaidhoz, a tengeri csillagokhoz. Azok majd vigyáznak rád. Mit keres egy ilyen kis csillag egyedül a földön?

[Mona]

Csőrével mutatta, hogy merre kell mennie.
A kis csillag elindult. Éjjel-nappal ment, erdőkön, hegyeken, mezőkön át, és sokszor sírdogált, mert félt egyedül. De nappal mindig elbújt a bokrok közé, hogy a nap meg ne lássa, és meg ne büntesse.
Egy bokorban talált rá a katonatiszt, aki lovon arra jött. Leszállt a lóról, és azt mondta:
- Micsoda csillag! Kitűzöm. Ilyen kitüntetése nincs a tábornoknak se. Én leszek most már a tábornok.
A csillag égette az ujját, de azért kitűzte. És egyszerre úgy érezte, mintha kardot döftek volna a szívébe, mert igazi csillagot csak a jók és bátrak viselhetnek, ez a tiszt pedig se jó, se bátor nem volt. Fájt, égette a csillag, de nem akarta levenni. Végül aztán mégsem állta tovább, letépte a melléről, és a porba hajította.
Ott találta meg a színésznő, mikor arra jött kocsiján.
- Csillag! Aranycsillag! Kitűzöm a hajamba, és én leszek a legszebb és legnagyobb színésznő!
Neki is perzselte az ujját, de azért tükörrel a kezében feltűzte. Abban a szempillantásban leégett az összes haja, mert a színésznő bátor volt ugyan, de nem volt jó. A kis csillag leesett a földre.
"Furcsa dolgok - gondolta. - Lehet, hogy mégsem vagyok beteg. Egyszerűen csak csillag vagyok."
Vándorolt tovább. éppen egy nagy város széléhez ért, mikor találkozott a tolvajjal. A tolvaj bátor volt, és jó is lett volna, ha nem lopott volna.
- De szép csillag! - mondta. - Jó volna nekem. De nem tudom, az enyém lehet-e, hiszen nem loptam, hanem találtam. Ámbár - és vállat vont - ha az ember talál valamit, és nem adja vissza a tulajdonosának, az annyi, mintha lopná.
Azzal felvette a csillagot. De a csillag tüzes volt, megégette a kezét, s a tolvaj ujjai úgy elmerevedtek, hogy többé nem tudott lopni. Kénytelen volt rendes munkát vállalni, és beállt egy fatelepre éjjeliőrnek.
A kis csillag pedig csak ment tovább. Most már egyre jobban félt, és egyre inkább szeretett volna hazamenni az égboltra. Fáradt is volt, s imitt-amott be is piszkolódott.
Éppen egy sötét erdőn át vándorolt éjjel, mikor valaki rászólt a magasból:
- Hát te mit keresel itt, kis csillag? - A bagoly volt, az éjszaka vándora.
- Te ismersz engem? - kérdezte a kis csillag örvendezve.
- Persze hogy ismerlek. Eleget láttalak odafönn. Csak azt nem tudom, mit keresel itt. Mindenkinek megvan a maga helye. Nekem például eszembe sem jut, hogy felmenjek az égre csillagnak.
A bagoly szeretett bölcselkedni, de a kis csillagot ez nem érdekelte.
- Rokonaimat, a tengeri csillagokat keresem - mondta. - Nem tudod, hol találom meg őket?
- A tengerhez hamar odaérsz, de a tengeri csillagról nem tudok semmit.
A kis csillag másnap éjjel csakugyan odaért a tengerhez. A nagy víz telides-teli volt a fenti csillagok tükörképével.
- Ó - mondta boldogan a kis csillag -, ti vagytok az én rokonaim!
- Nem - felelték a tükörképek -, mi csak a testvéreid képe vagyunk a vízen. Mi vagyunk a csillagok árnyéka.
- És a tengeri csillagok? - kérdezte a kis csillag elszontyolodva.
- A tengeri csillagok - szólt közbe egy kotnyeles repülőhal - lenn élnek a vízben. Majd szólok nekik.
Alá is merült, és kisvártatva előbukkant a legöregebb tengeri csillag : puha testű, csillagforma, szúrós állat.
- A gólya azt mondta, te vagy a rokonom - fordult feléje a kis csillag. - Tudod, a gólya, az a tudós állat.
- A gólya - legyintett egyik ágával a tengeri csillag. - Nem tudós az, csak nagyképű. Annyit beszél és magyaráz, hogy mindenki tudósnak tartja. Minket sose látott, csak hallott rólunk, s azt hitte, hogy a tükörképek a tengeri csillagok. Ide figyelj, kis csillag, nem mindenki rokonod, aki hasonlít hozzád. Nem vagyunk rokonaid sem mi, sem a hópelyhek, se a csillagvirág. A te rokonaid odafönn vannak.
- És hogy jutok oda? - kérdezte a kis csillag pityeregve.
- Nagyon egyszerű - mondta a tengeri csillag. - Ahogy lejöttél.
- A szivárványon? Hol a szivárvány?
- Ott - mutatott egy sziklán túl a tengeri csillag. - A tengeren mindig van valahol szivárvány.
A szivárvány csakugyan ott emelkedett a magasba.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, és elindult fel a szivárványon. De most már alul, a zöld csíkon ment, hogy vissza ne csússzon véletlenül.