Magyar "foci" 2013
Abszurdisztán
Írta: Nano 2013. febr. 23. 23:48
Egy vallomással kell kezdenem. December közepén úgy döntöttem felhagyok a blogolással, mert egyszerűen a tököm tele van az egésszel. Az MLSZ-szel, a klubvezetéssel meg azzal, hogy már saját szurkolótársainkban sem bízhatunk (sokan talán értik, mire gondolok). Ahogy eljött a február, mégis azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan jutok majd haza a meccsekre, melyik idegenbeli túra érhető el stb. El is határoztam, kiváltom a bérletem a tavaszi szezonra is. Lelkesen léptem be a Szinvapark kapuján múlt szombaton este 6 után 10 perccel. Az ajándékbolt természetesen zárva volt, rajtuk kívül úgy gondolom minden üzlet nyitva tartott. Sebaj, majd Bimbi megveszi nekem, történt már ettől nagyobb baj is, de azért újra átfutott az agyamon a kérdés: „biztos kell ez nekem?!”.
Persze, hogy kell. Bérlet pipa. Újra vegyük szemügyre a sorsolást. Első meccs, Eger idegenben. Imádnám, ha nem tudnám, hogy a meccs nem Egerben lesz. De akkor hol is? És itt érkeztünk el, ahhoz ponthoz, mikor úgy döntöttem, hogy ezt most akkor is leírom.
Azt kell mondanom: ilyen a román népmesékben sincsen, de még a kirgizben sem, amit itthon labdarúgásnak, NB I-nek vagy MLSZ-nek csúfolnak. Vasárnap reggel úgy ébredhet fel minden szurkoló, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy hol fogják megrendezni pénteken este 7-kor az Eger-DVTK első osztályú labdarúgó mérkőzést. Naivan úgy gondoltam, hogy ez egy elég méretes botrány, ám csalódnom kellett. Ezt a tényt úgy, ahogy van, mindenki leszarja. Az MLSZ, az Eger, a DVTK, a Duna TV, az egész sajtó, de még a szurkolók többsége is. Azon a néhány fanatikus idiótán kívül (köztük én is) aki elutazna erre a meccsre, senkit az égvilágon nem érdekel. Egy hírt, egy közleményt, de még dühödt fórumhozzászólásokat sem lehet olvasni. És akkor itt meg is állhatunk.
Az MLSZ kinyilatkoztatta, hogy majd akkor fog a nézőszám növekedni, ha biztonságos és komfortos stadionokban zabálhatják a csipszet az emberek, akkor fog a mi futballunk fejlődni. Úgyhogy gyorsan kitalálták, hogy legyen szurkolói kártya, csilió-millió forintokért 5 méterenként kamera minden stadionba, és de kurva fasza lesz minden. Más probléma nincs is itten! Szerintük. Mert szerintem van:
Addig szép és jó, hogy kijelentik, ők ragaszkodnak a szabályhoz, az előírásoknak megfelelő stadionban kell lejátszani a mérkőzéseket. Tiszta sor. Csak akkor azt miért hagyják, hogy egy olyan csapat elinduljon, amelyiknek nincsen ilyen?! Vagy ha nincs nekik, mutassanak egy bérleti szerződést egész évre és pont. Ha hagyják őket elindulni, akkor ne szórakozzanak már. Egy ilyen idény után, mégis kit fog érdekelni Egerben egyáltalán a futball (már ha lesz még valaha)? Egy vidéki megyeszékely ki is lett húzva a térképről szinte örökre. Sokkal jobbat tettek volna velük, ha nem hagyják őket indulni és maradhatnak az NB II-ben, mert ennek így a világon semmi értelme.
A következő probléma az előzőből fakad. Hiszen - mint tudjuk - az Eger elindult a bajnokságban, hol itt, hol ott játszotta a hazai mérkőzéseit, amelyeket mindenhol rendkívüli érdeklődés övezett (egy megye 1-es csapatnak nagyobb az átlagnézőszáma mint nekik). A probléma ott kezdődik, hogy jelen állás szerint kevesebb, mint egy héttel a bajnokság rajta előtt, fogalmuk sincs, hogy hol játsszák majd le a hazai mérkőzéseiket, főként az ellenünk vívandót. Debrecenből kirakták őket, Nyíregyházára nem akarnak menni, Diósgyőrben nyilván nem lehetne, maradt a Vasas-pálya és a Vác. Itt ismét megállhatunk. Aki kicsit tájékozottabb a magyar foci ügyei kapcsán, az tudja, hogy az Egernek és a Vácnak jelenleg ugyanaz a tulajdonosa, így adná magát a helyzet, hogy Vácon rendezzék meg a mérkőzést. Nade. Szombaton a Vác csapatának hazai pályán kellett volna fogadnia a Videotont kupameccsen, de nem álltak ki, sőt a következőt olvashattuk: „A Dunakanyar-Vác csapatának nem volt érvényes használati engedélye a stadionra, melyben az összecsapást meg kellett volna rendezni, mert azt Pető Tibor alpolgármester csütörtökön visszavonta a klubtól.” Tehát az Eger tulajdonosának másik csapatának, nincs engedélye ahhoz, hogy saját városában játsszon. Gyönyörű, de az MLSZ szerint továbbra is a szurkolók a legnagyobb problémái a magyar labdarúgásnak.
A két klub honlapján semmi nem olvasható arról, hogy hol lesz a mérkőzés. Az Egeréről megtudjuk, hogy milyen jól jártak Rakoviccsal (aha), a miénkről meg azt, hogy a Kocsonyafesztiválon hol lehet DVTK sört inni, de arról, hogy jövő héten, 5 nap múlva, hol lesz meccs, na arról semmi. (Érdekel is valakit?!) Jellemző hozzáállás.
Az utazó szurkolókról meg ne is beszéljünk, hiszen az MLSZ hitvallása szerint olyanok nincsenek is, vagy ha vannak, gyorsan fel kell őket számolni. Minek is azt tudni előre, hogy hol lesz a meccs, amit ráadásul munkanapon rendeznek. Úgysincs olyan hülye, aki elmenne Vácra vagy Budapestre egy Eger-Diósgyőrért. Meg, ahogy a Facebookon is megkaptuk: Hát nem mindegy?! Miért sírunk mi örökké?! Örüljünk, hogy mehetünk, majd kiderül, hogy hova. Hát ez itt a nagy baj. Ez a mentalitás lett a divatos. Diósgyőr-szurkoló, Diósgyőr-szurkolót szól le azért, mert szeretne utazást szervezni szeretett csapata meccsére. Mert ugyan közel van Vác és Budapest egymáshoz, de munkanapon, olyannak, akinek nincs autója ég és föld a két település megközelítése (nem beszélve a rengeteg Budapesten élő és dolgozó szurkolótársunkról). Az elkeserítő jelző nem adja vissza azt, amit az egész ügy kapcsán érzek, és mindenek felett a legutolsó bánt a legjobban. Bele sem merek gondolni, mi lesz tavasszal…
Így állunk tehát. Öt nap múlva kezdődik a bajnokság, valahol. Az MLSZ-ben szépen hátradőlnek, hogy megint mindent remekül megoldottunk és majd 6000 kamerán nézhetik a csontüres lelátókat. Abszurdisztán.
Hajrá Diósgyőr!
p.s.1.: Ismét szólunk, hogy három hét múlva HÉTFŐN játszunk Siófokon 16:30-tól, ismét egy szurkolóbarát időpont! Buksi-simi az MLSZ-nek!
p.s.2..: Kispesten ma békés szurkolókat és fotósokat inzultáltak biztonságiak, csak azért mert nézni és fényképezni szerették volna a Honvéd meccsét. Gondolom ez is rendben van.
|