A paypal sosem ír magyar üzenetet.
Ha a leveleződ engedi jelenteni, mint adathalász email-t, akkor szerintem tedd meg, lehetőleg minél kevesebb ember kaphassa meg.
Fantasztikus és döbbenetesen látványos, 3D élőképpel készültek a Glatasaray szurkolói a hétvégi Besiktas elleni isztambuli rangadóra, amivel a klub és egész Törökország legendás mestere, Fatih Terim előtt tisztelegtek. A csodálatos 3D látványt a Galata egyik szurkolói csoportja, az UltraAslan tervezte, készítette és vitte véghez. Akinek ezek után az ultrákról nem a csodálatos, melegszívű és elbűvölő szavak jutnak az eszébe: szégyellje magát, de nagyon!
Az élőképről és annak megvalósításáról a show alatt végig Fatih Terim jobbján álló UltraAslan vezér nyilatkozott egy török újságnak:
"Az előkészületekben nagyjából 140 ember vett rész és három és fél napig tartott mire mindent elkészítettünk, még profi hegymászók és építészek is segítettek nekünk."
"A mérkőzés előtt pár nappal beszéltem Fatih Terimmel és megkértük, hogy öt perccel a meccs kezdete előtt jöjjön ki a pályára, mert készültünk számára egy kis meglepetéssel. A mester ezúttal sem hagyta cserben a szurkolókat."
Bács-Kiskun. Az utóbbi két pénteken egyszer kiraboltak (febr. 17), egyszer betörtek (febr. 24). De a január ötödikei volt a legdurvább, akkor este negyed hétkor, azaz full sötét volt már kinn, a kedves urak elkezdték nagykalapácsokkal beverni a biztonsági üveget úgy, hogy benn voltunk még a világosban, azaz nem lehetett kifelé látni semmit. "Próbáljátok" ki az milyen, ha majd lesz időtök Egészen pontosan akkora hangzavarral jár, mintha lőnének. Szóval Mastercarddal sok mindent meg lehet venni, de a "hová bújjak, hogy ne tudjanak kintről lelőni" érzést nem.
Aztán persze azóta egy csávókám bejött nem is egy, hanem kapásból kettő pisztollyal, meg valami idióta barmok - már elnézést a kifejezésért - azt gondolták, hogy majd éjjel felfeszítik a széfet egy-két vassal, és hogy az milyen jó lesz (persze életük végéig feszegethetnék, akkor sem mennek vele semmire). Az már említésre sem méltó, hogy minden ilyen eseményt követően nem kevés időt kell eltölteni a rendőrségen, már hazavárnak az őrsre... Elképesztő.
A betörésnél a szomszéd is elsőre azt hitte, hogy lövöldöznek kinn, amikor az ablakot verték, szóval az tényleg olyan volt - már ha erre gondolsz a túl sok krimi alatt