Igazából a United elleni győzelem óta érett ez a poszt, a nemzetközi szünet okozta csend pedig szinte felhívás volt keringőre: írnunk kell Dirk Kuytről. Végiggondolva a holland munkásságát, kis lelkiismeret-furdalás gyötör minket, hisz túl régóta és túl sokszor hanyagoltuk el. Talán most pótolni tudjuk valamelyest. Hajtás után elmondjuk, miért jó, hogy Kuyt van, és miért jó, hogy Kuyt nálunk van.
Az az érdekes probléma áll fenn az ő esetében, hogy más csapat szurkolói számára szinte érthetetlen a holland iránt érzett tiszteletünk és szeretetünk. És ez valahol érthető is: Kuyt nem az a kimondott sztárfocista. Nem cselez kiemelkedően, labdakezelése jobb az átlagosnál, de ezt illetően sem zseniális. Nem is kimondott gólkirály, 15-nél még sosem rúgott többet egy idényben a Liverpoolnál, sőt 2007 novembere és 2008 októbere közt egyáltalán nem talált be a PL-ben, ahogy első mesterhármasát is csak most márciusban szerezte meg. Futni nem fut gyorsan, eleve a játéka is kicsit olyan csetlő-botló, esetleges. De akkor mégis mit keresett, mit keres egy ekkora klubnál?
Sokszor megrökönyödöm azon, ha valaki rossz focistának nevezi a hollandot. Vagy sosem látta még huzamosabban játszani, vagy ha igen, téves fogalmakkal operál. Dirk Kuyt ugyanis mérce mindenkinek arról, hogyan is kéne kinéznie a 21. század focistájának. Ha megkérdeznék, mi az első szó, ami eszembe jut róla, habozás nélkül rávágnám: alázat. Alázat a csapat iránt, alázat a klub iránt, alázat a szurkolók és az ellenfél iránt (megkockáztatom még sosem kapott piros lapot).
Kuyt hiszi, hogy ha mindenki teszi a dolgát a saját portáján, akkor a világ jobb lesz. Ezért ő maga mindig, minden körülmények közt száz százalékot nyújt. Lehet, hogy aznap bal lábbal kelt fel, csak kapufák és pontatlan indítások jönnek tőle, de hosszú évek óta ő az egyetlen játékosa a Liverpoolnak, aki akárhányszor is lépett pályára - legyen szó a Unitedról vagy épp a Bragáról - megtett minden tőle telhetőt. Ha rosszul is játszott, tudhattuk, Kuyt apait-anyait beleadott, csupán aznap nem volt formában.
A lelki kitartáshoz pedig olyan fizikai kitartás párosul, ami példaértékű lehet mindenki számára: a Feyenoordban 1999 és 2006 között csupán öt meccset hagyott ki, 2001 márciusa és 2006 áprilisa között pedig 179 mérkőzést játszott le egyhuzamban. A 2009/2010-es szezonban 53 alkalommal lépett pályára, ami 29 évesen nem kis teljesítmény. Fut, nyargal, letámad, védőt terrorizál, és mindezt a 90. percben változatlan akarással.
De nemcsak ezért szeretjük: Kuyt akkor tud betalálni, amikor más már nem képes. Elég csak a 2009 februári derbire gondolni (2007-eset is az ő büntetőivel nyertük meg), vagy a Praha elleni (khmm) visszavágóra, de visszább mehetünk a 2008/09-es Liverpool-Wiganig (3-2), vagy ugyanebben az évben a City elleni fordításig. 2008 augusztusában az ő góljával jutottunk be a BL-csoportkörbe. Van benne valami Pippo Inzaghis, egy kis vakszerencse, ahogy mindig jó irányba pattan róla a labda, irányt változtat valakin, a védő mindig másra számít, a kapus meg elnézi.
Kuyt talán még sosem került bulvárlapok címlapjára. Felesége csak első gyermekük születésekor hagyta ott nővéri állását, azóta közös alapítványukat vezeti, ami hátrányos helyzetű gyerekeken segít a harmadik világban. Ő maga sokat keres, mégsem kurvázik, nem halljuk, hogy bárokban verekedne, nem töri össze autóit, nem tesz botrányos nyilatkozatokat. Ő dolgozik, mert tudja, azért kapja a pénzét, hogy száz százalékot nyújtson.
Kuyt talán még sose adta fel életében. És ez az a mentalitás, ami ma hiányzik nem egy focistából, sőt nem egy liverpooli játékosból. Ezért lesz a hollandnak mindig helye a kezdőben, és ezért garantálható, hogy amennyiben valaha eligazol a klubtól (reméljük nem teszi) meg fogja siratni az Anfield.
Dirk Kuyt annyira jó ember, hogy már jó focista. Ember tudott maradni egy olyan miliőben, ahol egyesek hetente keresik meg három Ferrari árát, ahol az alapvető erkölcsi értékek ott és akkor válthatóak pénzre, ahol és amikor akarjuk. Nem lesz sohasem aranylabdás, sem korszakot meghatározó egyéniség. Mégis valami nagyon jó dologról marad le, aki nem értékeli kellőképpen a vörös mezben nyargaló szénaboglya látványát.
The Following 6 Users Say Thank You to Pool For This Useful Post:
Nos, nem nagy titok, végülis.
Soltvadkertről származom, Bócsán dolgozom és Tázláron lakom. 10-14-8 km-es élű háromszög csúcsaiban lehet berajzolni őket.
(Tázlárhoz annyit még, hogy nyilván laknak értelmes, dolgos emberek is, csak épp nem alkotnak túl nagy tömeget)
Bócsán az önkormányzatnak azzal vannak nehézségei, hogy egyeztessen a terveiről a vállalkozókkal-cégtulajokkal, ugyanis 120 fölötti a számuk összesen (1800 emberre). Bócsára a falu méreteihez képest szerintem rendkívül sokan járnak be a környező településekről dolgozni (én is).
Nekem még vannak egyéb terveim, de ha a falu ilyen marad, azt én is el tudnám képzelni, hogy itt éljek később, akár életem végéig is.
Ez a hely ugyanis simán a párját ritkítja, engem egy tipikus amerikai kisvárosra emlékeztet. Igaz kocsit szerintem nem szoktak nyitva hagyni (bár lehet megtehetné az ember), biciklit bárhol otthagyhatsz, és fél nap múlva is szinte garantált, hogy megtalálod a helyén
Csak érdekességképp - főleg engem érdekelt -, összeszedtem pár információt Bócsáról - erről a kis 1800 fős faluról, ahol dolgozom.
Nem különösebben hasznos, de talán érdekes lehet más számára is az írás.
Azt már eddig is tudtam, csak elfelejtettem akkor említeni, hogy Bócsának van egy világszerte ismert leszármazottja, aki bár nem itt született, anyakönyvezett nevében mégis viseli a falu nevét.
Az illető 1955-ben született Párizsban, Nicolas Paul Stéphane Sarközy de Nagy-Bocsa néven, rövidebben Nicolas Sarkozy. Azt hiszem nem nagyon kell bemutatni, jelenleg is Franciaország elnöke. 1994-ben járt is Bócsán.
Talán a legismertebb cég Bócsán a Poli-Farbe Kft, ami főként festékeket gyárt, szokott is országos televíziókban reklámozni. 2009-es forgalma 6,2 milliárd forint volt, és 100%-ig helyi (egyben magyar) tulajdonban van.
Ezen kívül több, milliárdos éves árbevételű cég működik itt, azt hiszem a Polin kívül még 5 darab, mind-mind helyi tulajdonban, és ez az ami igazán megkülönbözteti Bócsát a nyugat-magyarországi vagy Budapest környéki tehetősebb városoktól/falvaktól: egy multicég sincs, csak magyarok. Talán még a Weinhaus Kft nevével találkozhat az ember, mint a Dankó Pista meg hasonló kategóriájú borok termelőjével, szintén nagy cég és bócsai.
Ezen kívül, ahogy fentebb említettem, 120-nál is több vállalkozó/vállakozás működik itt, Soltvadkert felől Kecskemétre menve, a főút bal oldalán nincs egy darab lakóház sem, csakis cégek meg iskola, pedig több kilométer hosszú szakaszról van szó.
Az is érdekes, hogy a faluban kb 800 ember lakik, 1000 pedig Bócsa külterületein (klasszikus értelemben tanyán). Ez meg is látszik, Bócsán egy évben több mint 1 millió kacsát és libát nevelnek, meg persze egyéb mezőgazdasági munkákkal is sokan foglalkoznak. Jelenleg is folyamatban van két 500 millió forint körüli beruházás (kacsanevelde, meg vágóhíd).
Bócsán gyakorlatilag nincs munkanélküliség, 4-5 ember kap segélyt az önkormányzattól, és több mint 100-an járnak be más településekről ide dolgozni. Ebből sokan a megyeszékhelyről, Kecskemétről, de van olyan is, aki Budapestről(!) jár ide dolgozni (persze szolgálati terepjáróval).
Most hirtelen más nem jut eszembe, de a saját szórakoztatásomon kívül egyébként azért is írtam le ezeket az adatokat, mert sem Bócsára sem pedig a szomszédos Soltvadkertre nem a nemzetközi tőke tört be és virágoztatta fel, hanem mindkettőt a helyiek szorgalma, munkabírása és tehetsége vitte előre - és ebből szerettem volna kis ízelítőt adni, hogy igenis van értelme bízni és dolgozni.
A Dinamo Kijev ellen sikertelenül megvívott Európa-liga párharc visszhangjai inkább szóltak Mario Balotelli kezdő sípszó előtti szerencsétlenkedéséről mint a mérkőzésről. A végtelenül röhejes jelenetet a csapattársak sem voltak még képesek elengedni, és a hétvégi Chelsea elleni (szintén sikertelenül megvívott) mérkőzés előtt Edin Dzeko parodizálta ki Supermario hősies küzdelmét a megkülönböztető trikóval.
The Following 2 Users Say Thank You to Pool For This Useful Post:
Hetvenkilenc éves korában meghalt Elizabeth Taylor Oscar-díjas filmszínésznő, adta hírül a CNN. Ügynöke nyilatkozatot adott ki, mely szerint a színésznő "békésen hunyt el" szerdán a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban. Taylort hat hete kezelték a kórházban szívelégtelenség miatt. Állapota mostanában stabilizálódott, és úgy volt, hogy hazaengedik. Taylornál 2004-ben diagnosztizálták a szívelégtelenséget, azóta rendszeresen kezelésre szorult.
Taylor filmszínészi karrierje a 40-es évek elején kezdődött gyerekszínészként. Pályája során ötször jelölték Oscar-díjra, az elismerést kétszer kapta meg: a Modern kaméliás hölgy-ért (Butterfield 8) 1961-ben és a Nem félünk a farkastól-ért 1967-ben. 1993-ban életmű-Oscart is kapott.
Elizabeth Taylor a Modern kaméliás hölgy című, 1960-as filmben
Taylor 1932. február 27-én született Londonban, amerikai szülők gyermekeként. A második világháború kitörésekor a család visszaköltözött az USA-ba. A feltűnően szép kislányt kilencéves korában leszerződtette a Universal stúdió, első szerepét a There's One Born Every Minute című, 1942-es filmben játszotta. Ezután rögtön az MGM szerződtette le, akik megcsinálták vele az 1943-as Lassie hazatér-t. A hírnevet az 1944-es A nagy derby című film hozta meg számára. Utolsó tiniszerepét az 1949-es Kisasszonyok-ban alakította.
Felnőttként első nagy sikerét a Papa című filmmel könyvelhette el, amelyben Spencer Tracyvel szerepelt. Az 50-es évek első felében szeretett volna nagyobb kihívást jelentő, komolyabb szerepeket játszani, de ezek rendre elmaradtak, részben az MGM miatt, akik könyedebb filmeket képzeltek el vele. Ebben az időszakban az 1954-es Amikor utoljára láttam Párizst volt a legsikeresebb filmje.
1956-ban végre kapott egy jelentősebb szerepet az Óriás-ban, amelyben Rock Hudsonnal és James Deannel játszott. Ezt követően négy egymás utáni évben jelölték Oscar-díjra: az Esőerdő megyé-ért, a Macska a forró bádogtetőn-ért, Az utolsó nyár-ért és a Modern kaméliás hölgy-ért, melyért végül meg is kapta az elismerést.
Elizabeth Taylor és Richard Burton a Nem félünk a farkastól-ban
1960-ban minden idők legjobban fizetett színésznőjévé vált, amikor leszerződött a végül csak 1963-ban bemutatott Kleopátra főszerepére. A forgatás alatt viszonyt kezdett filmbeli partnerével, Richard Burtonnel, aki később az ötödik férje lett. Burtonnel szerepelt az 1966-os Nem félünk a farkastól-ban is, amelyért megkapta második Oscar-díját. Később még hat filmben játszottak együtt, köztük a Makrancos hölgy-ben. A Tükörkép egy aranyos szempárban című John Huston-filmben Marlon Brando volt a partnere.
A 60-as évek végére Taylor már nem volt olyan nézőmágnes, mint korábban, megbukott többek közt az 1970-es The Only Game in Town című filmje is, amelyben Warren Beattyvel szerepelt. A 70-es években azért még viszonylag rendszeresen dolgozott, játszott az X Y és Zee-ben, A kék madár-ban és az Egy kis éji zené-ben is.
A 80-as években már csak alkalmanként tűnt fel egy-egy filmben, köztük az 1980-as A kristálytükör meghasadt című Agatha Christie-adaptációban és az 1985-ös Malice in Wonderland című tévéfilmben. Utolsó filmszerepét az 1994-es A Flintstone család-ban alakította, legutoljára a 2001-es Öreg díva, nem vén díva című tévéfilmben szerepelt Shirley MacLaine-nel, Debbie Reynoldszal és Joan Collinsszal.
Taylor legalább olyan híres volt színes magánéletéről, mint filmszerepeiről. Összesen nyolcszor ment férjhez, ebből kétszer Richard Burtonhöz. Első férje a szállodamágnás Conrad Hilton volt. Három gyermeket szült és egy gyermeket örökbe fogadott: két fia született második férjétől, Michael Wilding színésztől, egy lánya született harmadik férjétől, Michael Todd producertől, és egy lányt fogadtak örökbe Burtonnel közösen.
Nyugodjon békében....
The Following 5 Users Say Thank You to Pool For This Useful Post:
Gróf Dávid, az angol labdarúgó-bajnokság ötödik vonalában szereplő Mansfield Town magyar kapusa egyik gyermekkori álmát valósíthatja meg május hetedikén, amikor csapata az FA Trophy május 7-i döntőjében pályára lép a Wembleyben – derült ki a BBC Radio Nottingham adásából.
A Mansfield Town a Luton Town elleni hét végi elődöntő-visszavágó sikeres teljesítésével jutott be az angol 5., 6., 7. és 8. vonal csapatai számára kiírt FA Trophy döntőjébe, amelyet hagyományosan az angol labdarúgás londoni szentélyében, a Wembleyben rendeznek meg.
Átlag 30.000-en vannak egy ilyen meccsen...
The Following 3 Users Say Thank You to Pool For This Useful Post:
Gyerünk Dávid!
Látszik, hogy fater megadta annak idején az alapokat, akár csak Bogdán Ádámnál is, aki lassan a Bolton kezdő kapusává növi ki magát.
Gróf Atya büszke lehet Rájuk, Hajrá Vasas!
-, összeszedtem pár információt Bócsáról - erről a kis 1800 fős faluról, ahol dolgozom.
Linear Mode
