Finálé.
24. epizód, 42. perc, Jack leereszti a fegyvert és lassan elsétál a naplementébe. Stafflista indul.
Ennyi volt.
Eljött a bucsú ideje. Mindig tudtuk, hogy egyszer lehúzzuk a rolót, de sose gondoltuk volna, hogy éppen ma. Úgy döntöttünk, hogy a csúcson hagyjuk abba.
A zárásnak nincs semmilyen katartikus oka. Mikor az oldalt indítottuk, alig értettünk bármihez ami a rendszer üzemeltetéséhez kellett. Páran gimnazisták voltunk, néhányunk pedig az egyetem padjait koptatta(vagy éppen kerülte). Lelkesedésből, szeretetből csináltuk. Mára sokunk abból a tapasztalatból él, amit itt megtanult. Van aki az oldalon ismerte meg a feleségét, van aki itt kötött hosszútávú barátságot a különféle fórumtalálkozókon.
Sokezer munkaóra fekszik az oldalban. Rengeteg órányi odafigyelés, szeretet, törődés(és pár monumentális ígéret a trackernek, hogy melyik szemétdombon végzi, ha nem javul meg sürgősen). Hihetetlenül nehéz volt meghozni a döntést arról, hogy vége. Éveken keresztül az oldallal keltünk és feküdtünk.
Mikor kezdtük, még tengernyi időnk volt. Mostanra úgy alakult, hogy a nap mindössze 24 órából áll, egy hétbe pedig sose sikerül 168-nál többet zsúfolni.
Valószínűleg egyedülálló volt az oldal több szempontból is.
Nálunk sosem vásárolhatta be magát senki sms-el az egyenlőbb disznók közé(Lásd:
http://www.orwell.hu/index.php?0110190&d=1).
Sose volt olyan, hogy egy stafftag just for fun kirugott volna valakit vagy visszaélt volna a hatalmával.
Az oldalt reklámmentesen, önerőből tartottuk fenn.
Sose voltak komolyabb belső villongások, bár ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az oldalt nem bevételi forrásként használtuk.
Sajnálattal figyeltük az évek során, ahogy csúszott lefelé a magyar torrent. Rengetegen élnek vissza a helyzettel és üzemeltetnek trackert nyilvánvalóan nyerészkedő okokból. "Sharing is caring", tartja a mondás. Sok oldalon ez nem érvényesül és a megosztás kiváltható sms "támogatással". Sajnos a dolog lényege vész el, amikor seed helyett megy az sms.
Köszönjük minden felhasználónknak aki velünk volt az évek hosszú során át. Kimelten köszönjük a feltöltők és releaser-ek munkáját akik éveken át önzetlenül és ellentételezés nélkül dolgoztak a userekért.
Ne szomorkodjatok. "Ha már el kell menni, menjünk el vigyorogva."
Együtt töltünk még egy hetet, ezalatt freeleech van, azaz minden szabadon tölthető. Az elkövetkező egy hétben is mindenkire vonatkoznak a szabályok, légyszíves tartsátok be azokat.
A zárás során tilos a meghívókunyerálás és egyéb torrent oldalak hirdetése.
Timeline:
Az oldal 2005 novemberében indult a Stargate által ihletve.
2006-ban a vezetés némileg átalakult, ekkor az oldal fejlesztése jelentősen felgyorsult. Még ebben az évben új szerverre költöztünk.
2009-ben az oldal jelentősen megújult. Új arculat készült, az oldal kódja 90%-ban átírásra került.
2010 julius 23-án az oldal bezárt.
Az oldal lassan 5 éve állt a sorozatrajongók szolgálatában.