Biztos ami, biztos, kivártam két napot a klánütés óta, hátha valamelyik dragonos eltüsszent véletlenül egy gratot, de ez a rész úgy látom még nem megy.
Az önfényezés, meg a sárdobálás megy, a saját ütések bemásolgatása is már megy, az emelt fővel vesztés még nem megy. Remélem előbb-utóbb ez is sikerülni fog.
Lehet ennél az ütésnél felhánytorgatni a múltat, és, hogy ki kinek mikor vette el a cipőfűzőjét, de a helyzet az, hogy nagyon kemény munkával vertük be a Dragont. Őszintén szólva a klánunkból nagyjából mindenki lekakkantotta, hogy bevertétek a Egyenlítőieket, mi akkor döntöttük el, hogy beverünk titeket, és aktivizáljuk magunkat, mikor szemfülesen Siriust beütöttétek.
Két lehetőség maradt, az egyik, hogy hagyunk titeket magunkon országonként felgyalogolni, a második, hogy revansot veszünk, és leütünk titeket.
Végülis úgy gondolom, hogy kitaláljátok melyik megoldást választottuk, és megérte a készülődést. Szerintem a dragonosok, akik klánon belül voltak, nagyjából észlelték, hogy a seregindítás után esélyük sem volt, ezért talán megérdemeltünk volna egy gratot tőletek.
Régen nem volt ilyen aktív a klán, mint az utóbbi hetekben, és jó volt egy kicsit visszapörgetni az idő kerekét, remélem lesz még ilyen alkalom
Gratula még egyszer a klánnak, a vezérünknek, a tervért, és mindenkinek a végrehajtásért, a dragonosoknak, meg hogy nem dobálták szét a klánt, bár én simán megtettem volna a helyükben.