Elszólások és egyéb mókás dolgok játék közben

[Massza Rex]

Másnap felkeresték a királyt, hogy felajánlják kardjuk élét és messzi vidéken sok-sok évek alatt tökéletesített szörnyirtó szaktudásukat a város békéje érdekében és persze súlyos anyagiak ellenében. A király nem volt túl lelkes, átirányította őket a helyi papokhoz, mivel nekik adta parancsba a szörnyügy menedzselését. A csapat úgy határozott, felverik az árakat, így ismét asztrál lényt szólítottak, hogy a szörnyet a felszínre csalják. Ezúttal egy másik, egy kisebb (8 méteres) vergődött partra, de még ez is több pergament megtöltő pusztítást végzett. Szegény városőröknek, akiket a partmenti baywatch szolgálatra rendeltek ki, (nagymellű jólkinéző nőcik nélkül persze) jövőre néhány bal és jobb lábas bakanccsal kevesebb kell majd csak, mert hiába próbáltak a szörny arcába lépni serényen és határozottan, David Hasselhoff nélkül végül ők húzták a rövidebbet. (A szörnyike jól lakottan cammogott vissza legkedvesebbik tavába.)

Ezek után felkeresték a helyi bírót, aki csak azért érdekes, mert hivatala pont áll, ahol a néha legendás szobrász háza létezett. (tőle reméli megszerezni arel papunk azt a tökéletes szobrot, amelyből moregna segítségével überfrankó gólemet lehet majd összenyalni).
Némi hízelkedés és gazdag Erioni gyűjtő szerepének megjátszása után a bíró meghívta őket szerény hajlékába egy vacsira, hogy ott beszéljék meg a bisznict. A papi gyűlést a szörny ügyében is estére hívták össze, amire term Arel és Noir (a két morgenyás) papot is várták meleg pogácsával és vizezet borral. Így a bírónál lévő felvezető party rövidre és hivatalosra kurtúlt, de legalább kiderült, hogy a tulajdonában lévő majdnem dávid szobor, nem az a szobor, meg hogy a felesége kapható lenne egy (pár)lovaglásra, ha gonosz Tharr papok annak idején nem tépték volna le szegény arel papunk idevágó és beleillő kinövését. (hogy az átokról ne is beszéljünk )

Késve érkeztek a papi gyűlésre, de nem maradtak ki semmiből. Miután a mi hősünk beszámolt a szörnnyel vívott harcról, valamit a néhai (Darton kegyelméből) elhalálozott Paplovag kiemelkedő harci virtusáról a napirendi kérdésre térek. Mi légyen a szörnnyel???
Mivel Arel papunk hivatalosan a titokzatos gyilkos nyomába kutat és már fel tudott pár értelmezhető eredményt mutatni, így abba maradtak, hogy továbbra is azzal foglalatoskodjon teljes erejéből, míg ők meg a szörnyre fordítanak majd hasonló erőfeszítéseket. Kölcsönösem megveregették egymást vállalt, megették a bogácsát és elhúztak haza.

Másnap a pihenésnek volt szánva, de csak félig sikerült. A beszerző körútjáról visszatérő arel papot nevére címzett levél várta, ahol felkérték egy újabb bajnoki szerepre, ezúttal holmi baljós együttállás elleni védőakció szervezőjeként és résztvevőjeként. Felkerekedett hát a csapat, hogy megszemléljék a terepet és többet is megtudjanak a lényegről, főleg a juttatások részéről. Némi alakoskodás után megegyeztek az öreg kharei mesterrel, aki kerek egyszáz aranyat ígért, ha csoda óráját, mely a számok ereje miatt képes az időt is hatalmába keríteni, megvédik a közelgő rossz számok idejére. Így hát lenyúlták a 30 arany előleget, mely felkészültek a nagy védésre. Kicsit azért tele volt a gatya, hogy kivel kell majd újjat húzni, ha ekkor a jutalom, de ezt mindenféle babonás kellékekkel és ráolvasásokkal álcázták. Volt itt bonyolult rúna sor, kör, rombusz, meg minden, szentel krétával persze, elfeledetnek vélt tiltó pecsétek és rajzolatok kerültek a falra, amulettek, csak túlvilági jelenlétre megszólaló nyelvtelen csengők, bűbájjal, vérből gyúrt gyertyák garmadája került az óra köré, hogy a gonosznak, jöjjön bármilyen formába, gátat emeljen. (igazából egyiknek sem volt ereje, gagyi bóvli volt mind, de úgy gondolta a party ennyi pénzért már illik kicsit „megadni” a módját, ugye…).

Ezek után pedig már csak a kalandozók szerelme, a "várakozás" maradt hátra csak. A „gonosz” egy óramű pontosságával érkezett , pontban 1-kor, és rögtön neki is eset a csapatnak. Az első hullámot jól állták, a két pap ereje legjavával darabokra szedte az ellen köréjük szőtt mágiáit, de a túlsó oldal jobban el volt eresztve, így a második hullám ellen, már csak „félelmes” (bovli) védelmüket és áldott acélt tudtak felmutatni. A „gonosz” a biztonságos távolságból tűzből gyúrt leopárdokat vezényelt ellenük, amik rendesen felpörgették a tempót. Ahol a partyba martak, sisteregve éget a vér, lángot fogott a ruházat, fájdalmas grimaszba torzultak az arcok, orrokba martak az égett szagok. A kalandozók élettere rohanvást csökkent, egymás akadályozva harcoltak a minden irányból rájuk ugró testtelen tűzlényekkel. 2 perc után erőre kaptak és legyőzték a lényeket, hajhagymáik (a patkánybárok támadásánál égett le hajuk alig 2 napja) újra a biztonságosnak vélt koponya alsóbb rétegeibe bújtak, nem sok eredménnyel. Közben a gonosz tanulmányozta a furcsa jelek garmadájából felépített védelmet, és mivel felismerni vélt belőlük pár nagyobb erejűt (a rowoni zsoldos (rúna mágia Af) annak idején még sokat lógott egy iszákos, ronccsá szipolyozott hatalom tudóval, akivel mágikus erejű sírokat raboltak a nagyobb anyagi biztonság és persze a szebb jövő végett), kijátszotta utolsó ütőkártyáját is. Sötét energiák karistolták a lelkek tavát, egy démon szivárgott át a síkra, sajna pont erre. A démoni jelenlét, csavaros szarvú, büdös szájú rettenet, betöltötte a termet, elkoppintva a csapat hősiességének fáklyányi lángját jelképező köhögő gyertya szikráját, így fejveszett menekülésbe torkollott az elszánt, odakozmált védelem. („Szájmon” szólt, futás )

A két morgenyás az árnyékokon át menekült, a slan az ablakon vetette ki magát (geráppááá! ), míg a zsoldos a tetőre menekült.
A "kijutottak" a kastély külső részén gyűjtöttek az erőt, de főleg megvárták, míg kezük remegése már nem volt annyira látványos. Hamarjában összehozott kupaktanács gyors eredményre jutott. 30 arany már az övék, a többi nem olyan fontos, megvárják, amíg a démon kitombolja magát, aztán ha más nem visszamennek fosztani. Életre való csapat mi?

Elhelyezkedtek a közeli háztetőn, csak a pop-corn és a kóla hiányzott. Felhőtlen szórakozásukat csak az északi ügynök hirtelen feltűnése rontotta el, de az rendesen. (ő a mage, akiről a csapat nem tudja, hogy mage, meg azt sem, hogy morgenyás ő is). Tehát az ügynök látszólag mit sem sejtve (érezte a démon idézést, azért jött főleg) bemasírozott a démon verte kastélyba. Így a csapat egy-emberként lendült utána, hisz kalandozó körben ismert a mondás: fizetés előtt elveszíteni a megbízót rossz ómen.
Bent a démon és az óra hűlt helyét lelték, meg amit hátrahagyott. Miután begyűjtötték a padláson rekedt zsoldos, visszavonulót fújtak. A sikertelenség ellensúlyozása képen a rowoni meg a slan elment a már napok óta kiszemelt sír/kripta kirámolására. Ez gond nélkül ment, hja kérem a rutin meg az évek

Hazafelé a „forró áruval” a hátukon beleszaladtak a HVCS (helyi vagány csávók) előőrsében és némi szóváltás után erős dulakodás keletkezett, ahol máig tisztázatlan körélmények közt, K. Arrik, helyi lakos, többször neki szalad saját késének, amelytől életet kizáró sérülést szenvedett. G. Felip, (K. Arrik szomszédja és régi cimborája) pedig egy hosszabb ám felületesnek látszó 8 éven belül sem gyógyuló sérülés következtében a felcser kiérkezte előtt tanúvallomás nélkül elhalálozott. A jelenlévő első látásra nem helyi idegenek (annak a kis sárgának, még a szeme sem állt jól) kérdésemre csak annyit válaszoltak, hogy „kapjam be”. Miután ez megtörtént, a helyszínre időközben megérkező kollegák kihallgatásukat átvették, a nyomokra fordíthattam tekintetem.

De hőseink ezzel még nem értek haza, ugyanis a rejtélyes gyilkos is megtalálta őket. Miután tisztázták, hogy slan vs slan meccs lesz, a rowoni elhúzott borért
A két slan szanaszéjjel rúgta egymást, csak úgy repkedtek a törött fogak, reccsentek a megrepedt bordák, roppantak az újjak. Végül a mecset a jk slan két 00-ja döntötte el, ami végleg pontot tett szegény gyilkosunk üstökösi karrierjére. (szó szerint kettőbe tört, ez is, meg az is ) Így jelenleg a csapat azon morfondírozz, hova dugják a halott gyilkost, hogy ne kerüljön csak úgy elő, de azért ne nagyon rohadjon meg. Város leigázó terveiben a gyilkosra számtalan ügy rátolása van beiktatva, nem kéne csak úgy veszni hagyni a nehezen felhalmozott félelmes hírnevet .

[Chris]

Originally Posted by Massza Rex

...K. Arrik, helyi lakos, többször neki szalad saját késének, amelytől életet kizáró sérülést szenvedett.

"Borotválkozás közben különös kegyetlenséggel levágta a saját fejét...."

[Chris]

Hétvégén végre volt szerencsénk játszódni

DnD3 (Pelor pap, elf szerzetes, törpe vari, ember harcos)
3 hete csámborgunk a vadmágikus sivatagban, mikor összefutunk egy alakkal, kiderül egyfelé megyünk, sőt ha megfizetjük az árát akkor, hajlandó elvinni valakihez, aki be tud juttatni minket a Császárvárosba. Minő szrencse! Kemény alkudozás után sikerül megegyezni.
Fickókám leszáll a szekeréről, elővesz egy kötelet és megkér, hogy fogjuk meg, utána elkezd mormolni, meg kántálni, várjuk mi lesz az eredmény, erre a KM:
- Eltűnt kürülöttetek a sivatag, és... - ekkor valamelyikünk közbeszólt:
- Bassz, ez elteleportálta a sivatagot...
Kötéltrükkös teleportáció során mint kiderült egy transzdimenzionális térbe jutottunk. Innen egy piramisba vezet minket a férfi, ahol egy ronda, és eléggé torz alaknak mutat be minket, akit Emszinek hívnak (erre jött a poénkodás, hogy az MC vajon minek a rövidítése lehet). Pelor papunk, nem állja meg nekiáll kérdezősködni:
- Ez a név valami becenév vagy rövidítés?
- Nem, ez a nevem. Látjátok belőlem még azt is kispórolták, hogy rendes nevet adjanak - mondja nagy szomorúan a torz alak.
Papunk igyekszik megvígasztalni:
- Nekem is rövid nevem van, Miasnak (ejtsd Miaz) hívnak. Látod, csak egy rövid kérdőmondat. Mikor megszülettem az volt az első kérdése apámnak: ez meg mi? de az hosszú lett volna, így lettem Mias, mert az rövidebb...
Persze ettől kitört a röhögés belőlünk...
OFF-ban megjegyeztük, hogy még jó, hogy nem azt a nevet kapta, hogy Egy-férfi-vödörrel (Terry Pratchett: A Kaszás)
Egyezkedés, stb, megbeszélés végefelé fickókám nekem szegezi a kérdést hajlandó lennék-e vele tölteni egy éjszakát, áll lees, gyomor forog (ezzel az undormánnyal? blee...), arckifejezésemet látva jön a válasz, ne gondoljak, semmi olyasmire, de inkább ezt négyszemközt részletezné. Meghallgathatom, attól még nem lesz semmi. Így is lett, kiderült, csak az álmaimat akarná kukkolni, persze megfelelő ellentételezésért cserébe. Hosszabb-rövidebb egyezkedés után dűlőre jutottunk. Erre a parti férfi egyedeiből rögtön előjött a hős lovag, felváltva biztosítottak, hogy majd őrt állnak, és rögtön közbelépnek ha baj van, megvédenek, stb. (Érdekes, hogy ebben a helyzetben kiement a fejükből, hogy én vagyok a parti egyik ütőgépe, hirtelen csak egy törékeny nő lettem, olyan édik voltak ) Úgy éreztem, egyedül is boldogulok:
- Szerintem meg tudom mgam védeni - közöltem nagy magabiztosan.
Erre közölték OFF-ban, hogy ez jó lenne utolsó mondásnak is...
A nagy ki védjen meg megbeszélés közepedte a törpe észbekapott:
- Ha ő nem tudja megverni, akkor már régen rossz...
(Tudni kell, hogy a ház antimágikus volt, és egyetlen egy varázslat sem jött létre benne)
Miután ilyen jól megoldották a dolgot, elmentek aludni...
Azon kívül, hogy rémálmaim voltak (az elfek nem szoktak álmodni) és nyúzottan ébredtem, semmi bajom nem volt. A rémálmok régebbi más által okozott álmok ismétlései voltak, a torz alak nem szerepelt bennük, ami kissé megnyugtató volt a körülményekhez képest.
Másnap kaptam az ürgétől egy csilli-villi giccses mágikus nyakláncot, ami szerencsére hasznosabb, mint rondább. A törpe erre gondolt egyet, megkérdezte van-e feles varázskönyve, elvégre itt úgy sem lehet varázsolni. Mire a többiek:
- Aludj vele te is, és akkor biztos segít...

Hogy bejuthassunk a Császárvárosba új neveket kaptunk: Rehod, Betu, Rendel, Kapul, Resli.
Hogy meg tudjuk jegyezni a neveket kreáltunk egy mondatot: rohadt beton kapunál rendel Elvis Presley.

Köv társalágás már nem tudom pontosan mi kapcsán zajlott le, de így hangzott:
KM: - Háromkezes kard?
JK: - Igen, tudod, az a másfélkezes kard kétszerese.
KM: Hogy jön ide a másfélkezes kard?
JK: Mert más fél tőle...

[Massza Rex]

Majdnem megvót:

A gyilkos testét a közeli dögkútba dobták, a fejét pedig bezsákolták és elvitték haza a vázába, virág helyett. Otthon hatalmas bulit rendeztek a fantasztikus győzelem emlékére, volt ökör sütés, sör minden mennyiségben és persze jól képzett lányok is. A csapat új tagja, egy pyarronita nevelést (is) túlélő eldugott toroni nemesvérű (light morgyenás, ezek úgy látszik vonzzák egymást, mint lámpás a lepkét) nem kívánt részt venni a nedvesnek ígérkező i.h.b. (iszok-hányok-belefekszem) bulin, így inkább a városba sétált. Sajnos ártatlannak látszó pofikája és persze pökhendi grimaszai miatt 4 fő helyi városőrrel szóváltásba, majd vad hajtóvadászatba keveredett. Csak két szép és gyors lába, átlag fölötti állóképessége, valamint a csengő aranyakon tanult fénymágikus bűvésztrükkjei mentették meg a kiadós veréstől. Már majdnem átcsúszott a csak neki felállított hálón, amikor végül bekerítették. Szerencséjére itt némi dipóval csak a fegyverét (hosszúkard) kellett átadnia az őröknek, elengedték komolyabb verés nélkül. Otthon az i.h.b buli velejét találta, egészen pontosan a b. pontnál jártak már, így inkább lement alfába aludni. Itt megugortak az események, kimaradt pár nap, kinek kinek miért. A lényeg, eljött a nap, amikor a város bajnoka magára ölti a szent fegyverzetet és a viziszörny ellen vonul. Volt a parton minden, mint a búcsúban . Szájtáti nép, színes zászlók, olcsó kaja és pia, fogadások, no meg egyházi pompa. Dreinások kitettek a magukért, persze majd úgyis 3x-san szedik vissza. Szertartás, közös ima, tömjén és áldozás. A szent bajnok kikelt sírjából (egy őrzőről van szó itten) és a gonosz viziszörny ellen masírozott, akit közben a della pap mágiája csalt partra. Jó nagy dög volt, talán a legnagyobb, aki valaha a parton járt. A bajnok jött, ütött, és győzött, mint a nagykönyvben ez meg van írva, és a nép örvendett vala. Egy darabig, mert ekkor lépet akcióba a közeli csónakház árnyékába bújt két morgenyás . Akcióiknak hála, 5 fő viziszörny is jelentkezet az infó pultnál, de rögvest, hogy rokonuk ilyetén való barbár kivégzésére több írásbeli sérelmet is papírra vessenek. Lett nagy sikongás, futás, egymás taposása, meg fogak csattogása, vérgejzír, hiányzó lábak, törzsek, rokonok . Mivel mindenki menekült, hiteles beszámoló nem is készült erről az incidensről. A király és a papok eltűntek a hatalmas zöld hátak, fejek, és lábak tengerében, így egyenlőre a helyi vezetés a szörnyek gyomrában volt legnagyobb számban fellelhető. A csapat érkezett vissza elsőként az elnéptelenedett partra, és némi gyors tanakodás után eme párbeszéd zajlott le:
Slan: - Hé Pyarr, akarsz hős lenni?
Pyarr: - Hát persze, hogy akarok.
Ekkor követhetetlen sebességgel vágódott ki egy láb, és törte szilánkosra és apróra a pyarronita térdét. A hirtelen beálló sokk a jótékony fekete csillagos leplet húzta villámgyorsan a fejére. Ezek után a pajzsát, fegyverét és egyéb ruházatát bekenték viziszörny csulával és vérrel, majd hatalmas óbégatásba kezdet, hogy felcsert és papot ide, mert a szörnyölő megsérült. Na így lett híres a pyarronita szörnyölő, aki megmentette a várost a végső pusztulástól. (később a beteg ágyához hoztak neki az népek mindenféle ajándékot, meg sorba is álltak egy-egy jó szóért, vagy ne adja ég, érintésért)

A városkára bénító félelem telepedett, amelyből csak a másnap előkerülő király személye tudta csak felrázni a bágyadt lakosokat. A party megpróbálta átvenni a hatalmat a helyi megüresedett templomok felett, de egyenlőre nem sok sikerrel, később pedig a király előzte meg őket, egy paranccsal őröket állítatott a templomok elé.
A csapat felkereste a bírót ismét, mert úgy érezték többet tud, mint amit elárul nekik. Itt egy kicsit elszaladtak az események, szó szót követett, végül pedig fegyvert szisszent, kéz repült, és némi erő alapú beszélgetés után gyors kivégzéssé fajult a kedélyes csevely délután. Ez a vonal elakadt. A biztonságképpen a pincében lévő máig ott kísértő legendás szobrász lelkét begyűjtötték a dreinásoktól szerzett lélekcsapda jellel, így mindössze már csak a vallatása hiányzott. Sajna a szellem nem akart kooperálni, folytan valami képet akart a szoborért cserébe, persze előre ám. A kép némi nyomozás után úgy tűnt a király személyes tulajdonát képzi jelenleg, így egyenlőre felejtős, persze újabb rovátka került a király halálának okai mellé.

[Massza Rex]

Amikor a fagyi visszanyal:

A bíró és segédjének halála kicsit felgyorsította az eseményeket, főleg mivel meghívó érkezett a királytól némi személyes csevelyre. Persze csapda lett volna, amolyan halálos fajta, de ezek a smucigg kalandozók csesztek elmenni. Mivel sejtették, hogy erre a király megorrol, így megszervezték a menekülést is a városból, persze csak reggel indulhattak, mivel este nem igen nyitogatják a kapukat errefelé. Cél a közeli Alidar, ahol biztos akad hatalomforgató, aki kiszedi a szobrász szelleméből a szobor helyét. Az est, majd az éj feszült várakozásban telt, várták a király ölebeit. Sajnos csak a szomszéd nagyothalló öregura próbált rossz ajtón bejönni, de mivel ép a zérótoleranciás őrprogram futott, 60 cm tiszta és áldott acélt kapott a mejjébe. Hörgött még valami „párdon” félét, mielőtt meghalt. Az öreget behúzták és eldugták az ágy alá. Reggel sietve távoztak, majd némi ügyeskedés (persze big mágia, meg minden) után kijutottak a városkapun . A fene nagy örömben, hogy milyen frankón túljártak a városőrök és a buta arcú király eszén, sajna szembesülni kellett ama kellemetlen ténnyel is, hogy kaja készletük kb 3 napra elég csak, de a szomszéd város ennél jóval többre van. Visszamenni azért már nem mertek, így az elhagyatott északi rész felé vették az irányt, ahol 1 nap múlva egy (gyanúsan) csendes kis faluba botlottak egy kis tó partján. Miután a helyi nyelvet sem sikerült megfejteni, némi mutogatás után pár kevésbé használt fegyverért cseréltek némi kaját (sózott izé, és valami szárnyas csőrős hogyishíjják). Így elindultak nyugatra, irány Alidar. Sajna az est hamar utolérte őket, tábor és szunya. Kellemes horkolásukat 3 emberméretű békalény zavarta meg, akik rövid tanácskozás után tisztes távolságból egy lazító tűzlabdát dobtak rájuk. A középsőnek volt a tapadókezes kis büdös zöld mancsába egy aranyozott ékköves pálca, azzal hadonászva és furcsa brekegést hallatva egészen furcsa és a csapatra nézve igen ártalmas dolgok keletkezte. Sajna be kellett látni némi idő múlva, hogy volt némi rendszer a békalény brekegése és a csapások születése közt. Igazi élet-halál harc bontakozott ki, mágia feszült mágiának, áldott acél vágta sebek festették az eget, de a tucatnyi fogak is bele-bele téptek, és időnként tekintélyes darabok csúsztak le a feneketlen torkokba is. Végül két békalény maradt végleg mozdulatlan, de három súlyosan sérült partytag sem ugrált ma már többet. A pálcás gülüszem igen haragos és bosszúállónak hangzó brekegés közben elmenekült vélhetőleg a varázsos pálca vad tekergetésének eredményeként.
A csapat összeszedte lógó beleit és arrébb másztak a biztonságképpen. Itt hosszadalmas tanácskozásba merültek, mivel a frissen szerzett készletek több mint fele a lazító tűzlabda martalékává vált, és a sebesültek sem fogják előre láthatóan olyan jól bírni az előttük elterülő közel 25 napos utat. Vissza kéne valakinek menni a városba, hogy készleteket hozzon. Némi kő-papír-olló után kiderült ki lett az „önkéntes” hősjelölt, aki visszaszivárog a városba, majd kiszivárog a cuccokal újra. Addig a többiek menetirányba vonszolták magukat. Itt némi tábori csendélet után egy régi ismerős üdvözölte őket. A patkánybárok első arca jött egy újabb bizniccel. ( Fátylat a múltra, éljen a jövő, ez egy csodás barátság kezdete, jobb ma egy beszélő patkány, mint holnap két brekegő békalény…és ezekhez hasonló politikus dumával kábította a csapatot .)
A felállás a szokásos, a csapatnál van valami, ami kell nekik, ezért cserébe adnának valami mást. Némi alkudozás után, hja sokat ért a két év ibarai kalandozás, a biznicc megkötetett. Elcserélték a bűvös medált (ami a rejtélyes gyilkos nyakában vót) egy mágikus bödönre, amiben szentjános bogarakhoz hasonlóan enyhén kéken világító rovarkák repkedtek. Na de ha az ember két hányinger közt egy ilyet élve lenyelt (apró lábak kaparása a fogakon, a nyelven, égető érzés a nyelőcsőben, stb ) sebei rögtön viharos gyógyulásba léptek. Ráadásul ezek a parányi bizb@szok idővel maguktól is szaporodnak ottan a mágikus bödönben (persze jó lassan, no meg ha nem falják fel őket idő előtt ugyebár).
A party egyenlőre elnapolta Alidari utat, mert úgy döntöttek mégiscsak a nyakára lépnek annak a békalénynek, aki ilyen rútul elbánt velük, no persze nem annyira a bosszú, hanem inkább a pálca utáni kapzsi vágy viszketése miatt .

Na itten tartunk mostanság.

[Chris]

Kész csoda, hogy a városi kavarást túlélték, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy meglesz még ennek a böjtje (mármint a kavarásnak)...

[Chris]

A tegnapi live-on esett meg ez az eset, mikor két újonan érkezett Malkáv egy Gangrerrel ismerkedett:
G: - Nektek ki az atyátok?
M1: - Az én anyám Rapfael.
M2: - Az én anyám is.
G: - De a Rafhael az férfi név!
M1: - Ezt te mondod meg neki...

[Massza Rex]

Vannak (KMi) tervek, hogy visszatérnek még a városba, csak még nem tudják szegénykék

[Chris]

Originally Posted by Massza Rex

Vannak (KMi) tervek, hogy visszatérnek még a városba, csak még nem tudják szegénykék

A játékos tervez, a KM meg keresztül húzza a számításait... mondjuk szokott ez lenni fordítva is.

[Massza Rex]

Háromszor oda vissza, avagy utazni jóóóó.

A csapat dühödt méhkasként zúdult vissza a tó mellé, hogy szörnyű dolgokat tegyenek a pálca tulajdonosával, de a harci kedv hamar lelohadt, amikor a nyomok a tóba vezettek. Titkon sejtette mind, hogy a tóban lesz majd a lakhelyük a nyamvadt békadémonoknak, de kimondani egy sem merte, így hát némán nézték csak a vizet. Az a gondolat támadt, hogy tegyenek úgy, mint annak idején. Szépen arrébb mentek és tábort vertek, persze nem ám csak úgy, hanem álcázva . Két társukat elrejtették a sátrak és a zsákok rengetegébe, így látszólag kis védelemmel várták a meglepetésszerű békainváziót. Eltelt egy, majd még egy nap, de a békák csak nem akartak vacsira gyűlni. A csapat morálja viszont gyorsan – minő szóvicc - a béka segge alá esett. Már majdnem feladták, amikor úgy döntöttek, a falusiak bizton békaimádók, vagy békadémonok rabszolgái, ergo rájuk fér a „változás” . A falusiakat kihajtották és a házakat meg felgyújtották. (arra tippeltek, hogy ha elmarad az áldozat, bizton előgyűnnek majd) Nem jöttek. Végül az ostromló csapat megsemmisülten elvonult. Már éppen nekiindultak volna a nagy Alidari útnak, amikor ismét előkerült Első, a közeli patkánybáró kolónia vezető bajusza és új erőt öntött a csapatba. Átadott két (hatalmas mágiával) megbűvölt bogarat, melyeknél az egyik elrágása után hallá változik a bátor személy, 1 óra erejéig, de ha az óra letelte előtt nem eszi meg a másik bogarat, akkor úgy is marad örökre. Na hát megörültek a derék kalandorok, hogy mégiscsak övék lesz a pálca (persze eszük ágában sem volt odaadni ezeknek a patkányszörnyeknek, biztos Tharr porontyai mind ). Visszarongyoltak a tóhoz és arel papunk benyelte az egyik varázsos bogarat, majd súlyos negyedóráig tartott, mire halként megtanult úszni. Nem szaporítom a szót, most nem mesélek a vízi világ megannyi veszélyéről, amikor valakiből egy alkarnyi hal lesz, de nagy nehezen sikerült megtalálnia a békaszörnyek odvát (egy elsüllyedt tengerjáró(!!!) hajót) és majdnem kilopni a pálcát. Ugyanis a pálcának volt egyfajta védelme, ami kis híján a bátor arel-halunk végzete is lett. Az elméjét támadta meg, és elhitette vele, hogy egy ketrecben csücsül. A ketrec nem létezet, csak a fejében, de annyira elhitte, hogy hiába ügyeskedet, nem tudta legyőzni (a képzelete szülte) ketrecet. Így eset, hogy Morgenya bajnoka, megannyi harc győztese, Tharr esküdt ellensége, a majdnem Vámpírölő, a 14. zászlóháború egyik hőse kis híján hallá változott örökre. Végül a pálcát hátrahagyva mentette halszálkás életét.

A csapat immáron dupla csatát veszítve vágott neki a keservesen hosszú ám de roppant unalmas Alidari útnak, és a kocka szelleme is velük utazhatott, mert az ég világon semmi veszélyes dologgal nem találkoztak. Alidarban végre örülhettek maguknak, a szép, puha kényelmes ágyaknak, a változatos étrendnek, majdnem 2 napig, ugyanis Alidar méreg drága hely ám . Már már annyira elharapózott a szegénység, hogy egy rablótámadás is megfordult a fejekben, de a városi őrség látható készültsége, valamint a városban székelő két Mágus Céh végül elégé eltérítette őket eme gyors és praktikus vagyonszerzéstől. Végül egy varázseszközzel szegényebben, de rövid ideig gazdagabban fekhettek ágyba. Nagy nehezen rávettek egy helyi Antoh papot, hogy segítsen nekik a pálcát a tó fenekéről felhozni, a vissza felé induló karavánt is lefoglalták, sőt még munka is volt kilátásba, amikor régi ismerősökbe botlottak. És hát mit csinál egy sokat látott kalandozó, mikor régi ismerősbe botlik? Hát persze, hogy menekülni kezd! A messzi földön székelő Emír kutyái voltak ugyanis a régi ismerősök, akitől anno 7 éve elemeltek közel 120 aranyat, no meg megölték a fényes tekintetű Emir öccsét (tudom baleset vol, persze, persze ). Természetesen békével és 5 mosolyogni képtelen buksi-vadásszal jöttek, és ha kapnak 500 aranyat, biz isten békével mennének is. De nem kaptak. Így hát bátor kalandozóink lopva elporoztak vissza a tóhoz hónuk alatt az Antoh pappal.

Csak hogy ezúttal a kocka szellem nem utazott velük, és ennek lett is eredménye. A rowoni zsoldossal kis híján egy vaskaktusz végzet, később pedig halálos marás érte az álArel papot. Az égiek akkor pont nem figyeltek rá, így a gonosz kis skorpió marás nem a sérült, évek óta falábba érkezett, hanem a másikba, az épbe . Villant a handzsár, jófajta mágiával erősített Ibarai export termék, és a jobb láb is oda lett. A hirtelen beálló depresszióból egy lónyi skorpió érkezése ragadta ideiglenesen ki a csapatot, aki csemetéje halálát jött megbosszulni. Epikus harc alakult ki, mert a dühből, a haragból merített erő néhány csapás után elfogyott, a melák skorpió páncélja pedig egészen jól kitartott. Hatalmas ollói már már újabb lábakat fenyegetett, mire a mágia és az acél együttese végül legyűrte. Szerencsére a tónál nem volt komolyabb probléma, Antoh Úrnő segedelmével megszerezték a bűvös nagy erejű pálcát. Irány vissza Alidar.

Az út eleje unalmas álmodozással telt, ki ki a maga szintjén tervezgette hatalmas ráeső vagyonának gyors elherdálását. Nem is vették észre elsőre a lecsapni kész sas-szörnyet, melyet régi időkből itt ragadt beteges aquir ősmágia nevelt lónál is nagyobbra. Egy lóval kevesebbnek kellett másnaptól zab. Már már látni vélték Alidat falait, amikor sunyi földcsuszamlás nyelt el egy újabb lovat, felszereléstül, nyergestül és kis híján lovastul. De újra Alidarba ért a csapat. Végül addig-addig ügyeskedtek, míg csak nem adták el a pálcát, így a mesés kincs elmaradt. Kapzsi hatalomvágyuk miatt inkább megtartották maguknak, mivel megfelelő parancsra képes volt villámot lövellni az ellenre, vagy legalábbis arra, aki felé a rosszabbik vége éppen nézett, képest volt egy újabb nyelvtörő szóra szétfeszíteni szinte mindenfelé mágiát, melynek ereje kevesebb volt nála, sőt egy harmadik parancsra még a pálca fogóját is megvédte a súlyos és kemény, no meg a hegyes és éles dolgoktól is egy jó ideig. Az, hogy még teleportálni is lehetet vele már csak hab volt a tortán, főleg mivel nem mindig ott lukadt ám ki vele az ember, ahova gondolta magát. De hogy elkerüljék a régi ismerősöket a város melletti rengetegbe fészkelték be magukat, itt akarták kiböjtölni a következő karaván indulását.

A boldog gyermekkoraikat idéző (már amelyiknek volt) bográcsozgatást mindössze egy magányos alak háborgatta, ugyanis a Halál 9 Nagymestere közül egyet (rangsor szerint, de pssz…ez titok ám a 9.-et) bérelte fel valaki nagylelkűen Arel papunk fejéért. Itt kis híján a mese véget ért, mert a csapat igencsak lebecsülte a veszély nagyságát. A harcművészt láthatatlan kötél akasztotta fel, a rowoni zsoldost mérgezett nyílhegy terítette le, Arel papunk fejébe pedig egy másik mérgezett nyílvessző készíttet választékot. A másik morgenyás árnyékmágiája segítségével elmenekítette magát és paptársát, a két harcos meg maradt kutyaugatónak, mivel Isteni áldás öntött szívükbe olthatatlan bátorságot, karjukba nagynak vélt erőt. A varázsos pálca is náluk volt éppen, így joggal követelték maguknak a győzelemi trófeát. A Nagymester álca és védelmi mágiájának nagyobb részét le is szakították róla az mesés pálca erejével, de hamar be kellett látniuk, hogy most hogy látják őt, a helyzetük fabatkát sem javult. Ketten sem bírtak a démoni gyorsasággal forgó, szurkáló nyúlánk fiúnak látszó valamivel, így amikor eltörtek a fegyverek, lepotyogott pár új és egy kar is, az aktuális pálcatulaj a teleportáció mellett voksolt. Egy fa tetején kötött ki, és mivel a lába is eltört, így a lemászásra kicsit várnia kellett. A másik harcos a Nagymester kezére került, de mivel nem tudott sokat, hamar elnyerte a megváltó kivéreztetést.

Fél nappal később a megmaradt csapat úgy ahogy újraszervezte magát, és menekülőre fogta a dolgot. A pálcát a patkánybáróknak adták, a bizalom és a jó kapcsolat reményében, no meg persze néhány apróbb varázstárgyért cserébe, akik elbújtatták őket az üldözők elől. 2 és fél évig élvezték eme baráti vendégszeretettet, el is tanulták a rengeteg felhalmozott kp-t. Majd pedig új kalandok felé fordították arcukat, ugyanis kiokoskodta a két főmorgenyás, hogy meg kék szerezni az Úrnő elveszett varázstárgyait, ereklyéit, hogy hatalma még nagyobb legyen eme síkon is. Sikerült is pontosítani egyet a híresebbek közül és ezzel kezdetét vette egy Észak Ynevet átívelő veszett ágyúgolyó futam, ami Nagymesterestűl, Dzsadostúl, patkánybárostúl, zavaros morgenyás álmoktól és véres KM-i kockáktól terhesnek ígérkezik…