Mese, mese mátka... :)

[Hornet]

Aranyos

Bár lassan már arany árban van a kenyér(is) sok embernek .

[Hornet]

Hol a mesém???

[Ditke]

A kedvenc verses mesém...(volt)

Fazekas Anna

Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

[Hornet]

Már alig emlékeztem rá,végig pedig egyáltalán nem.

Köszi.Aranyos

[Mona]

Nem tudom erre a mesére emlkékeztek-e még

A kis gyufaárus lány
(Hans Christian Andersen)

Kegyetlen hideg volt,hullott a hó és már sötétedett;az esztendő utolsó napját mutatta a naptár.A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezitláb.Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy-az édesanyja hordta valamikor-,s ahogy két arra vágtató kocsi elöl a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mnd a két papucs.Az egyikkel egy suhanc szaladt el-azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.Mezitláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg.Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott.Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát se adott senki.Éhesen és a hidegtől reszketve vánszorgott tovább;szívszakasztó látvány volt szegény.Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hisz ünnep volt,szilveszter este.A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát.Ott még jobban didergett, majd megverte az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s a apja biztosan veréssel fogadná.Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronghyal a nagyobb réseket.Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából,odadörzsölné a falhoz,s meggyújtaná, a lángjánál megmelegítené a kezét! Végre rászánta magát, s meggyujtott egy szálat.Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja!Fényes volt és meleg, mint a gyertya láng, s a kislány boldogan tartotta fölé a kezét.Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű,rézcsövű vaskályha előtt ülne-olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyujtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltünt a vaskályha,s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta.Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába.Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott.S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé.De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

[Mona]

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón.Ott ült a fa alat, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott.Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott;ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.
-Valaki meghalt!-mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen aki jó volt hozzá, s aki már régen meghalt, egyszer azt mondta " Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé"
Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte.A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.
-Nagyanyó!-kiáltott föl a kislány,-Nagyanyó, vigyél magadda! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltünsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt , nagyanyó! És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős.Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele;magasra,igen magasra, ahol nincs hideg, éhség,félelem, ahol csak öröm van és fényesség.
A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben:kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufáskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.
-Melegedni akart szegényke-mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

[Hornet]

Én emlékeztem erre

Szép,és megható

[Cece]

Sziasztok.
Vicca vagyok térve

Mindenkinek, akik távollétemben hozzászóltak a topicomhoz nagyon köszönöm

... és a mese folytatódik ...

[Ditke]

Szia Cece! Na végre, hogy megjöttél, kénytelen voltam hozzászólni Ma is lesz új mese?

[Cece]

Originally Posted by Ditke

A kedvenc verses mesém...(volt)

Fazekas Anna

Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, .....

....egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

Node miért csak volt? Még ha záróelben is
Köszi

Originally Posted by Mona

Nem tudom erre a mesére emlkékeztek-e még

De még mennyire Szomorú, de nagyon szép Köszi