Hollószárnyak

[Pettyes]

Egy picit meglepődök, elgondolkodom, hogy mennyi szépet mesélhettem volna neki, de hamar túlteszem magam rajta. Majd visszatérek eredeti feladatomhoz, az örködéshez.
Az őrködés hátralevő része nyugodtan telik. A lány nem kerül elő többet.
Az örködés hátralévő idejében egy kicsit még elmélkedem a kislányom, mert kedves kis teremtés volt, de aztán erőt veszek magamon és az örködés végeztével keltem Grent, ahogy megbeszéltük.
Mikor Grent ébresztem:
- Üdv barátom! Ideje váltanunk! Azt mondtad, hogy furát álmodtál?! Nos az örködés alatt velem is furcsa dolog történt! Egy kislánnyal találkoztam, aki a beszélgetésünk kezdete előtt és vége után úgy tűnt el, mint a kámfor! Nem sokat tudtam meg tőle, csak annyit, hogy a többiek hogyan lógtak el. (Itt elmondom Grennek pontosan, amit hallottam)
- Ha ilyen furcsaságokra gondoltál, vagy ilyen miatt nem voltál jól, nos velem is történtek ilyen dolgok! Egyébként a kislány kedves volt, nem volt ártó szándéka, azt hiszem - itt elgondolkodok egy picit.
- Mindegy! Ideje egy kicsit pihennem nekem is.

[VérGyöngyTyúk Z]

[color="DarkRed"]Alysium-nak:
-Köszönöm, hogy keltettél. Furcsa, de most úgy érzem, mintha egy napot aludtam volna.
Mikor elmondja amiket a kislánytól hallott, megvakarom a fejem:
- Mond, biztos, hogy nem aludtál el? Mert ez az eltünősdi dolog. Már ne haragudj, de úgy vélem a tefélék füle élesebb allál mint hogy, - végignézem a folyosót és megbecsülöm a hosszát - ekkora távon osonjanak hozzád aztán meg el. Vagy pedig varázsló volt. Nem ismerem nagyon az emberfélék varázslóit, de azthiszem az ijen trükköket nem kiskorukban sajátítják el. De azt a "nagyoncsúnya" embert én is láttam. Nem volt rajta semmi különös. Viszont a kislányra akit leírtál nem emlékszem. Pedig ott kellett akkor lennie. Hmmm...
Amikor Gren az osonós dolgot említi, hogy jó a fülem, arra csak annyit válaszolok, hogy
- Bizony! Jó fülem van ezekhez, de ez a lány ott termet! Persze, lehet, hogy Neked van igazad és elaludtam, de én ezt nem hinném! Már teljesítettem hazámban jó pár őrszolgálatot, hogy ilyen baklövést ne tegyek! Fáradt sem voltam, szóval...! Hogy varázsló lettvolna? Meglehet! Mindenesetre ez történt!
-Menj pihenj le. Aztán reggel megbeszéljük a dolgokat.
Grenhez:
- Köszönöm! De lenne egy kérdésem! Aludhatok a szobádban, mert..., nos nem volt időm keresgélni egy szabad szobát és most hogyis mondjam... Esetleg hozok egy széket, azt itt el is alszom.
Alysium-nak:
- Persze, csak ne ess keresztül a cókmókomon.

[VérGyöngyTyúk Z]

A Nagyúrék ajtajától kicsit jobbra állok, letámasztom a bárdom magam elé és megkezdem az őrködést.
Egy óráaj örködsz körül belül, mikor, úgy érzed egy kicsit fel kellene kelned megmozgatni a tagjaidat. El is indulsz a folyosón, majd visszafordulsz a nagyúrék szobája felé. Mikor visszaérsz, azt tapasztalod, hogy az elf által leírt kislány ott ül a helyeden, és téged néz. Mikor észreveszed megszólal:
- Szia! Te ki vagy? Ezelőtt még soha nem láttam olyat mint te. Van kedved beszélgetni?
Végignézek a folyosón a kislány mögött és magam mögött is.
Aztán kicsit közelebb lépek hozzá.
-Szia! Kedvem az van beszélgetni veled. De kérhetek előtte tőled valamit?
- Persze - mondja, s közben megvonja a vállát.
-Légyszíves kicsit arrébb ülj le jó - mutatok az ajtótól kicsit távolabbi pontra. - Tudod a törpék akik közül én is származom - bökök a mellkasomra - nagyon komolyan veszik a feladataikat. Nekem most az odabent alvókat kell őriznem.
- Ahogy akarod, nekem mindegy hol állok - mondja, aztán arrébb megy.
Ha arrébbül a kislány akkor odaállok a helyemre, hátam a falnak vetve és rámosolygok a lányra:
- Az első kérdésedre válaszolva. Én Gren vagyok, a Kőszakállú klán tagja.
- Hogy lehet valakinek kőből a szakálla? - kérdi elcsodálkozva.
Folytottan nevetgélek kicsit:
-Hosszú történet. Még az őshazában kapta a klánom a nevét, dicső Ősöm által kinek szakálla oly erős volt, hogy nem egy fegyver vásott el rajta és sok ellenfelét egyszerűen a szakálla csapásával terítette le.
- Őh, akkor ő egy igazi hős lehetett - mondja ámulva - mesélj még róla! Aztán ha akarod, én is mesélek neked valamit, jó így?
-Óóó... napokig tartana mindent elmesélni és akkor még csak róla beszélgettünk. - mosolygok, közben a szemen végigméri a folyosót. - Rég volt mikoron még Bórog szent földjén élt a népem. Háborúság és árulás kényszerítette rá őseim, hogy elhagyják ősi földjüket és új hazát keressenek. Mindmáig él a reményünk, hogy visszatérhetünk és az ősi csarnokokba újra kalapácsaink zengenek dalt Bul Ruurig-hoz, a törpék atyjához. Ősöm a harcban mindíg az élen járt, előtte csupán legnagyobb vezéreink a Torof klán és a klánok fejei jártak. Hisz így kívánta a becsület. A vezér azért vezér, hogy az első sorokban vezesse népét. - Elmerengve nézek a kislányra - Hősi idők voltak, mik szomorú véget értek. Mi kik most élünk mind hálával tartozunk a hősöknek kik vérükkel váltották meg utódaik életét. Ősöm sosem látta meg e földrészt. Ott esett el az őshazában a hajókat védelmezve mik népünket megmentették. Énekelve Tooma dicsőségét és alakját a legyőzött ellenség vére borította. Nem volt ki megállt volna ellene. De a gyávák végül legyűrték és azóta Tooma oldalán dolgozik Bul Ruurig csarnokaiban.
- Nem teljesen értem, amit mondsz. Furcsák és ismeretlenek nekem a nevek, amiket említettél. El tudod ezt úgy is mondani, hogy megértsem?
-Látod, mondtam, hogy hosszú mese lenne. - sóhajtok egy nagyot. - Bórog egy másik földrész. Csak hajóval lehet még innen odajutni soknapi úttal. Bul Ruurig a népem Fő istene, Ő a mi Atyánk, Tooma pedig egy másik istenünk. Ő a Fejszés, a harc és becsületes küzdelem ura. A Torof nemzetség a népünk vezére. Az ő családjuk állt a harc élére. Azóta is ők vezetnek minket. Tudod egykor békében éltünk, aztán szörnyek támadtak ránk. Őket legyőztük, de árulók segítségével majdnem elpusztítottak minket. Akik ellent tudtak állni és elmenekülni őseink földjéről azok voltak a mi őseink. Ők alapították Tarint, ami egy olyan ország ahol a hozzám hasonlóak vannak a legtöbben és alig-alig látni embereket. Ha szeretsz bujócskázni biztos tetszene neked. De most te mesélj inkább valamit!
- Most már értem - derül föl a lány arca - tetszik ez a történet. Szeretek bújócskázni. Egyszer majd játszol velem? Mit meséljek neked? - kérdi kissé tanácstalan arccal.
-Szívesen játszanék veled bújócskát, bár azt hiszem előnyöd lenne, mert nagyon csendben teremtél itt. - kuncogok - Alysium, az az elf aki előttem volt itt az ajtónál, azt mondta beszélgetett veled. Elmondta, hogy miket. De szerintem kissé morcos volt veled. Megértem, hogy kissé megharagudtál rá, elvégre az is titok amit elmondtál neki. Hiszen ő nem tudott róla. Remélem rám nem haragszol majd meg. Mesélnél arról, hogy hogyan tudtál ijen csendesen ideüllni míg én a folyosón sétáltam? Nagyon ügyes voltál, mert egy egérpisszenésnyi zajt sem csaptál.
- Ne is emlegesd azt a hegyesfülő fajzatot, olyan undok népséggel mint az övék még soha nem találkoztam, de hagyjuk, mert csak elszomorodok tőle.
- Azért tudok ilyeneket csinálni, mert én különleges kislány vagyok. Nézt ilyet is tudok - mondja, azzal az egyik falon keresztül átsétál, majd vissza.
- Na, hogy tetszik? - kérdi elégedetten.
Kerek szemekkel nézem aztán letámasztom a falhoz a bárdom és halkan tapsolok párat.
-Ez szép! Ugye tudod, hogy sok-sok varázsló hosszú évekig tanul, hogy ijesmire képes legyen? Te pedig hipp-hopp megcsinálod! Nagyon ügyes vagy! Magadtól tudsz ijeneket, vagy tanultad valakitől?
- Varázslók? Azok olyanok, mint az anyu? Azért tudok ilyeneket, mert különleges vagyok, ilyeneket mindig is tudtam, nem tanított senki. Miért, te nem tudsz ilyet? - kérdi nagy csodálkozva.
A fejem rázom:
-Nem én nem tudok ijeneket. Én is értek sokmindenhez, de semmi ijesmihez. Anyukádat pedig nem ismerem sajnos, de szívesen megismerném. Biztos nagyon büszke rád, hogy ijen ügyes vagy.
-Anyu nem tudhatja meg, hogy itt vagyok - mondja kissé ijedten - máshol kellene lennem, de én elszöktem, mert anyu most nem figyel rám.
- Szóval akkor meséljek még vagy te meselsz nekem? Vagy van egy jobb ötletem, bujócskázunk!
Nevetve feltartom a kezeim:
-Állj-állj! Nem ér! Te sokkal jobban ismered ezt a helyet mint én, ráadásul túl ügyes vagy! Hiszen elbújhatsz egy zárt szobába is, és én meg sem talállak! Meg sajnos - szomorú arcot vágok - nekem itt kell maradnom, őrizni az ajtót. Akik odabent vannak - bökök az ajtó felé - rám ugyanúgy haragudnának, ha elmennék, mint rád a mamád, ha megtudná, hogy nem ott vagy ahol lenned kellene. Tudod én megígértem nekik, hogy vigyázok rájuk és mi törpék nem szegjük meg az ígéretünket. Sajnos most nem tudunk bújócskázni.
Szomorúan széttárom a karjaim.
-Valami más? Esetleg mesélj magadról aztán én is mesélek amiről akarsz. Messzi országokról, vagy a törpék országainak gyönyörű vároasiról amik a föld alatt vannak.
-Megértem. Lehet nekem is vissza kellene mennem. De még nincs kedvem... - itt elhallgat, majd kisvártatva folytatja - mi meséljek neked magamról?
-Például, hogy mit szeretsz játszani. Vagy hogy miért haragudna meg a mamád. Azért mert velem beszélgetsz? Vagy arról hogy egy ijen ügyes kislány mint te miért nem alszik ijenkor, - mosolygok - hiszen én még nem nagyon találkoztam olyan kislánnyal aki az éjszaka közepén is olyan friss és vidám mint te. Nem is várj kitalálom! Azért mert különleges vagy! Le merném fogadni, hogy ha kell napokig is tudsz bújócskázni vagy játszani ugye?
- Igen eltaláltad, azért mert különleges vagyok - mosolyog rád - én nem szoktam aludni, nincs rá szükségem. Anyu meg azért nem szereti, ha elmászkálok, mert akkor nem vagyok a helyemen, és nem tudom ellátni a feladataimat. Sajnos játszani nem nagyon szoktam, ami úgymond szórakozás az életemben, az az, hogy megfigyelem az itt lakókat, és hogy néha beszélgetek velük, mint most veled - válaszolja neked, kissé felnőttesebb hangon, és stílusban, mint ahogy eddig beszélt.
- Pedig néha igazán megengedhetné, hogy játsz! - mondom a kislánynak - mindenkinek jár a pihenés. Mégis mit kellene csinálnod egyfolytában? Mi az ami miatt, nem tudsz játszani néha mint a veled egykorúak? Hisz oly fiatal vagy még. - végigmérem - nem nagyon ismerem fel az emberek korát, de úgy 8-10 évesnek látszol. Olyannak akiknek még játszani és tanulni kellene és nem vég nélkül dolgozni.
- Én vigyázok erre a helyre, hogy mind biztonságban legyetek. Különben sem hagyhatom el a házat. Tanulni szoktam, anyutól, bár néha úgy érzem én sokkal többet tudok nála. De most azt hiszem mennem kell. Köszönöm a beszélgetést! Sajnálom, hogy rosszat álmodtál nemrég. Sajnos nem tudtam elhessegetni az álmaidat, valami nálam erősebb okozta őket - mondja, azzal átsétál az egyik falon.
-Várj! Kiáltok fojtottan utánna! Ki okozta az álmokat?
Valószínűleg nincs a közelben, mert már nem válaszol.
Az őrködés további része eseménytelenül telt.

[Chris]

Kipihenve ébredtek, legalább is az, aki aludt.

[Massza Rex]

Hát igen, a jó kis pálesz mindenre orvosság.

Kinézek a folyosóra, hogy minden rendbe van e, biccentek Grennek, aztán ébredés utáni rutin következik. Egy korty páleszt, egy lavor vízbe fejelés, majd korgó gyomorral harapni való után nézés (fegyverek övbe tűzöm).

Grenhez:
-Öszem valamit, aztán löváltalak, hugy te is tuddjá önni.

[VérGyöngyTyúk Z]

Farkas-nak:
-Rendben, menj csak.

Magamban a kislányon gondolkodom. Azokon amiket mondott és azokon amiket sejtetni engedett.
Amikor nincs senki a folyosón (nehogy idiótának nézzenek) odalépek a falhoz és halkan beszélni kezdek hozzá:
-Remélem hogy még tudunk beszélgetni majd. Szeretnék még veled beszélni és ha kedved van sokat mesélni neked az otthonomról. Ha lesz időnk akkor ma, ha pedig valamikor a jövőben lehetséges, akkor elvinnélek az én népemhez, hogy taníts ott enyéim közül kiket akarsz és megmutassak mindent mit népim alkotott ezen a földön mit átmenetileg otthonunknak mondunk
A fal anyagát alkotó selymen az egyik festett sárkány megmozdul, tekeregni kezd, majd halkan megszólal, szinte suttog, és valamiért biztos vagy benne, hogy csak te hallod.
- Köszönöm a kedvességed. De én nem hagyhatom el a házat. A ház a részem, és én része vagyok a háznak. Most menem kell - azzal a sárkány ismét olyanná válik, mint előtte volt.
A hang most felnőttnek tűnt, te mégis tudod, hogy a lány volt az.

[VérGyöngyTyúk Z]

Döbbenten pislogok kicsit aztán gyorsan rendbeszedem az arcom.
-Köszönöm! -suttogom a falnak.

Aztán a folyosó többi "általunk" lakott szobájába bekopogtatok, a nagyúrékat kivéve, hogy felkeltsem aki még esetleg alszik.
Aki eddig még aludt, az arra ébred, hogy kopognak a szobája ajtaján.

[Deni]

*Amint felébredek nyújtózkodok egy jólesőt, végre teljesen kipihentem az elmúlt nahpok viszontagságait. Összeszedem a dolgaimat, felöltözök, megmosakodok és lemegyek reggelizni.*
-Jóreggelt!
*Üdvözlöm mosolyogva azt aki éppen ott van, legyen az szolgáló vagy éppen valamelyik társam. Ha már van lent valaki a csapatból akkor csatlakozok hozzá, ha nincs akkor magam leülök az egyik asztalkához*
Farkas már lennt van. A reggelit hanarosan hozzk mindkettőtöknek, a rendelésetek alapján.