Verselő kedvű hódítósoknak :)

[Andy]

Takácsné Tóth Krisztina: Hóesés

Mintha egy kéz,
ezernyi csipkét tépne szét.
Úgy hull a sok hópihe egyre,
fehéren, tisztán egymáson megpihenve.
Minden csillagocska, mintha horgolva lenne.
S ezernyi varázslat lakozna benne.
Nézd csak a csepp csodát hogy nő csak egyre,
vastag hótakarót borít a nagy hegyekre.
Süpped a láb is a roppanó hóba,
mintha csak édes porcukor volna.
Fenyők tűlevelén apró dunyha,
világnak minden zaja belefúlva.
A csendnek varázsát, hogy te meg ne törjed
surranó, suttogó legyen minden lépted.

[vityu]

Kép nélküli képek... az ablaktalan szobában égek. Érted. Érted?
Úgysem érzed,
Nem kérded,
Félreérted.

Szépség nélküli szépek... a kezeim közé adni vétek. Érték? Sokan vélték.
Úgysem értem,
Nem kérdem,
Félreértem.

Érzés nélküli érzések... rágnak a férgek. Melyek? Élnek?
Nem értek,
Nem kérdek,
Égek.

Íz nélküli ízek... nyelvemhez értek. Édes? Fémes?
Mit érzek?
Az évek?
Ellentétek?

Hang nélküli zajok... baszd meg, egyedül vagyok. Félek. Élek?
Nem kértem,
Nem értem,
Széjjeltéptem.

Szagok nélküli illatok... Csak áltatok? Vagytok? Itt laktok?
Már értek:

Nincsenek képek.
Nincsenek szépek.
Nincsenek érzések.
Nincsenek ízek.
Nincsenek hangok.
Nincsenek illatok.
Csak én, aki egyedül vagyok.
De, hogy mit beszélek?:
Nélküled semmit sem érek.

[vityu]

Hatalmas tüzet raktatok, nagy lángút, lobogót
Táplálta mindaz, ami a kezetekben volt.
Égett is, mintha arra kellett volna,
Hogy adjatok valamit a világ tudtára.
Sötét volt az éjjel, de a fénye világított
S nem láttad, a mögötted megbúvó árnyékot…

Két kézzel szórtad bele a kemény tölgyet,
Jó fa, szépen táplálja a hatalmas tüzet.
Gyorsan égett, fent tartani nem lehetett,
De csak szórtál bele mindent, mindenedet.
Tudtad, hogy ketten vagytok, s ha fogyóban van,
Együtt majd nevetve lesz újabb, akárhonnan.

Eljött az utolsó fa, egy nagy, kemény hasáb
Viszed rá, mert a tüzed örökké táplálnád.
Lassan felizzik, a fényénél magad mellé nézel,
Keresed a társat, aki egy tönkről néz fel.
Míg te a tűzre hordtad azt, amit csak tudtál,
Ő csak ült ott, és papírgalacsinokat dobált.

Elfogyott. Egy parázsló rönk van csupán,
Most kell a segítség, és feláll a lány,
De csak búcsút int, és meg nem áll
Kiáltasz utána, de süket fülekre talál.
Lassan kel a nap, halvány színekben látod:
Körülötted üres lett a szeretett világod.

Izzik még az utolsó darab, éltetnéd a tüzet,
De nincs mivel, hát mi lesz így veled?
Mellé fekszel, átöleled szorosan
Ég a bőr, vér sercen a parazsan.
Fájdalmas ordításod már senki sem hallja.
Pirkad, és vérvörös az ég alja.