Ne OFF-oljunk máshol II.

[Pool]

Én és Del Piero - Tyler


A vasárnapi olasz kupa döntővel a Juventus történetének egyik legnagyobbja búcsúzott a klubtól és a közönségtől. Egy olyan játékos, aki Scireához, Platinihoz, Bonipertihez, Zoffhoz, Bettegához, Combihoz, John Charleshoz hasonlóan örökre a Juve szurkolók kedvence marad, és aki velük együtt azzá tette ezt a klubot, ami: a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb csapatává. Az elmúlt 19 évben Del Piero volt a Juventus "arca", vagy ahogy gyakran mondják, franchise player-e - egy olyan futballista, akivel azonosították a klubot, és akit a klubbal azonosítottak. E blog szerzői és olvasóinak nagy része végigkövette Alex pályafutását, és vélhetően mindannyiunk számára elképzelhetetlen, hogy létezhet Juventus Del Piero nélkül.

A Bianconeri Blog szerzői azzal szeretnének tisztelegni Alex előtt, hogy minden szerző felidéz egy-egy pillanatot, amely valamilyen szempontból fontos, emlékezetes számára.

Rengeteg csodálatos gól, győzelem jut az ember eszébe Del Pieroról. Sokak számára a Real ellen lőtt gólok jelentik a legcsodálatosabb emlékeket, másoknak a szabadrúgások, a Del Piero szögből lőtt, vagy netán a nagy rangadókon szerzett fontos gólok. Ezek mind nagyszerű pillanatok voltak, én azonban egy mást emelnék ki: egy 2001 februárjában a Bari ellen szerzett gólt.

Bár maga a találat kifejezetten szép volt, nem emiatt választottam ezt a pillanatot. A jelentőségét ugyanis az adja, hogy mikor, milyen körülmények között született. Ennek felidézéséig pedig vissza kell mennünk 1998 november 8-ig: Alex ekkor szenvedte el a pályafutását is veszélyeztető sérülést Udinében. Az elmúlt pár év meseszerűen alakult a számára: Baggiot kiszorítva a Juventus legjobbjává vált, és mind a bajnokságban, mind a BL-ben szórta a gólokat. Bár a válogatottban nem jöttek össze a dolgai, hiszen mind az 1996-os EB-n, mind az 1998-as VB-n csak mellékszereplő volt, a klubjában nyújtott teljesítményére nem lehetett panasz. 1998 őszén a Juve vezette a bajnokságot, és Udinében is 2-0-ás előnyt szerzett. Bár Bachini szépített, úgy tűnt, a Juve győzelme nem forog veszélyben. Aztán Del Piero egy lövés közben ütközött a blokkolni akaró Zanchival, és keresztszalag szakadást szenvedett - ennél súlyosabb sérülés nem nagyon érhet futballistát. A meccs végül egy 93. percben szerzett egyenlítő góllal 2-2 lett, de ez szinte senkit nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy mi lesz Del Pieroval. Kiderült, hogy az idényt ki kell hagynia - bár a klub azzal számolt, hogy ha a Juve bejut a barcelonai BL döntőbe, akkor ott már esetleg megkockáztatják a játékát. Nem jutottunk be, a Manchester ellen kiestünk az elődöntőben, így Alex hivatalosan csak 1999 augusztusában tért vissza. (A Juve pedig összezuhanva a sérülése után csak 6. lett, így csupán az Intertotó kupában indulhatott a következő évben.).

A sérülése után Alex nem volt ugyanaz, aki előtte: az 1999-2000-es idénye kifejezetten gyengén sikerült, amit tetézett az EB döntőben elkövetett két nagy hibája is. A kudarcok, a kritikák nagyon megviselték őt. Ráadásul ebben az időszakban az olasz sajtó azzal is megvádolta, hogy homoszexuális, mivel más futballistákkal ellentétben nem váltogatta a barátnőit, és a magánéletét kifejezetten óvta a nyilvánosság elől. A közismerten lelkizős Del Piero görcsösen igyekezett bizonyítani, és a legfontosabb támasza az édesapja, Gino volt, aki mindig is fontos szerepet töltött be az életében, és mindent megtett azért, hogy a fiából sikeres futballista váljon.

2001 telén azonban Gino Del Piero hosszú betegség után elhunyt, ami - érthető módon - teljesen összetörte Alexet. Sokan attól tartottak, hogy az egyébként is rossz periódusban lévő Del Pierot véglegesen padlóra küldik a történtek. Édesapját február 13-án temették el, és azon a hétvégén - mindössze négy nappal a temetés után - a Carlo Ancelotti vezette Juventus Bariban játszott.

Del Piero a cserepadon kapott helyet, és a 63. percben, gól nélküli állásnál lépett pályára Darko Kovacsevics helyén. Az első labdaérintései nem sikerültek jól, úgy tűnt, édesapja elvesztése után még korai volt a pályára lépése. Aztán egy csapásra minden megváltozott, mert ez történt:







Del Piero ezzel a góllal eldöntötte a meccset, a benne felszabaduló öröm, fájdalom pedig a TV képernyőkön keresztül is megrázó volt. Del Piero később ezt nevezte élete egyik legfontosabb góljának:

"Édesapám halála természetesen rendkívül megviselt, és a mai napig fáj az elvesztése. Ugyanakkor ez a tragikus esemény visszaadott engem a futballnak: rengeteget tanultam az életről, felnőtté tett, és felnyitotta a szemem az igazán fontos dolgokkal kapcsolatban."

A következő bajnokságtól kezdve pedig a visszatérő Lippi vezetésével Del Piero újra a Juventus vezéregyénisége volt, és az maradt a mai napig. Szinte az összes rekordot megdöntötte időközben, megjárta a poklot (a kizárást és a másodosztályt), és a mennyországot (világbajnok lett Németországban). És sokak számára a mai napig ő Signore Juventus.