Különösnek, semmi különös.
A munkahelyemről azt érdemes tudni, hogy elég nagy játékbarlang kb a fél banda tolta majd egy éven át a jobbnál jobb és igényesebb játékokat látástól mikulásig, tehát annak idején el sem tudtam volna képzelni magamról, hogy majdan olyan játékkal játszom, amiben se kép se hang. Aztán jött a nagy lebukás és minden ki lett tiltva, ment az egész cucc a lomtárba.
A dög unalom időszaka megkezdődött, persze netünk az volt, de 2 nap után meguntuk, egésznap csak bambultunk azt néztünk ki a hombár fejünkből.
Mit nem ad a fene, meglátom valamelyik nap, hogy a kollégám valami zöld játékkal játszik aminek a neve a Hódító. Eleinte nem nagyon vonzott a dolog, aztán végső elkeseredésemben mégicsak leültem játszani.
Eleinte csak napi néhány perc, majd később kezdett egyre jobban kitárulni előttem a pokol kapuja és én végül beléptem.
Azon vettem magam észre, hogy szabirarakás helyett internetkabinokhoz járok hétvégén, és a legvégsőbb csepp pedig az otthoni net bevezetése volt.
Threaded Mode
