In memoriam Dominik

[Lyra]

Megyek a linóleumon. Perverz a helyzet, ide az emberek nem szoktak jönni, innen épeszű ember csak megy, vagy viszik. De menni kell gépiesen, tökmagnak szüksege van rám. Most utoljára. Nem hangzott fel az egyezményes "ga-ga-ga" amit ilyenkor szokott mondani, de tudom. Mellettem jön a párom. Inkább holt mintsem élő. Búcsúzni jön ő is. Segiteni tökmagnak, amit lehet. Belépünk az ajtón, a kép elkeseritő. Emberek kapaszkodnak az életbe, folytonos a csipogás, üzemelnek az "életgépek". A hideg futkározik a hátamon, elfutnék, de nem lehet.
A kicsim békés, azt hihetném hogy alszik, de tudom hogy heroikus küzdelmet folytat. Nem tudok szólni. Kintről az ablakon be be szökik az ortodoxok húsvéti éneke. Furcsa, idegen ének, de valahogy megnyugtat. Erőt ad. Tökmag is hallja szerintem. Érzem hogy fáradt, lassan itt a búcsú idelye. A párom zokog, én nem tudok. Szúr a szemem, csak a gombóc van a torkomon. Az mindig ott van...
A monitoron jól lekövethető hogy sajnos nincs tovább. Köpenyes emberek lepik el ahelyiséget. Nem mondanak semmit, itt nem is nagyon kell. Az ember érez mindent. Kéz a kézben, simogatások, utolsó érintések.
És utána az utolosó próba ami számunkra nem publikus, tehát ismét a linóleumon találjuk magunkat. Várakozás, várakozás. Nagyon nem illik a búcsúhoz. Visza lopakodok az ajtóhoz. Az ágy kitolva, tökmag magányosan. Kis teste elveszik a nagy ágyban. Senki sincs már körülötte, a monitor lekapcsolva. Csak Ő van ott magányosan. Elment. Mi is megyünk. Ismét a linóleumon. Tompa minden, nem tud érdekelni semmi sem. Csak néha visszhangzik a fejemben fájdalmasan hogy:- Ga ga ga ga....